Az uniós intézményekben való csalódás a koronavírus-járvány alatt elhagyta a perifériát és mára a főirány része lett. Az ECFR által a héten közzétett felmérés megállapította, hogy az európaiak többsége elvesztette az EU-ba vetett hitét, és már nem képesek hinni abban, hogy az EU fel tud lépni a súlyos válságokkal szemben. Németországban, az EU legerősebb tagállamában ez különösen jól kivehető: tíz százalékkal többen vallják azt a nézetet, hogy a Covid-válság megmutatta, az uniós integráció túl messzire ment. Ezért nyomás nehezedik Ursula von der Leyenre, Charles Michelre és az EU vezetőségének többi tagjára, hogy mutassák meg a polgároknak az európai projekt értékét, és határozzák meg, hogy az EU miként fog kinézni és mit fog képviselni a járvány után.
A dédelgetett szabadságjogok - például a szabad élet, munka és utazás lehetősége - újbóli bevezetése azonnali lehetőséget kínál az uniós intézmények és tagállamok számára, hogy az európai projektbe fektetett bizalom „újraindulhasson.” Az EU globális szerepének kiépítése újabb lehetőség kínál a Covid után. Az európaiak ma egyedül érzik magukat a világban, és aggódnak amiatt, hogy más nemzetközi hatalmak kiszorítják és túllicitálják őket. Ilyen légkörben nem csoda, hogy támogatják az európai szuverenitás gondolatát.
Bár némi javulás látható az Egyesült Államok megítélésében, mióta Joe Biden hivatalba lépett a Fehér Házban, Európa-szerte az az uralkodó vélemény, hogy az amerikai politikai rendszer továbbra is „megtört” állapotban van Donald Trump zűrzavaros elnökségét követően. Érdekes módon csak minden ötödik európai tekint „szövetségesként” az Egyesült Államokra, amely osztozik az európai „értékekben és érdekekben”. Ez tovább bonyolítja a helyzetet, és azt jelenti, hogy az e hónapban esedékes G7 és USA-EU csúcstalálkozókon kényes egyensúlyra kell törekedni azt illetően, hogy miként alakulhat a szabályokon alapuló világrend a Covid után. Az európaiak már nem akarnak Amerika nyomdokaiban járni.
Nem csak az Egyesült Államok lett kegyvesztett az európaiak szemében. Az európaiak többsége ma már az Egyesült Királyságot is inkább „szükséges partnernek,” semmint „szövetségesnek” gondolja. Ez a hozzáállás más globális szereplőkre is kiterjed, beleértve Oroszországot és Kínát, ami azt sugallja, hogy az európai közvélemény jelenleg a pragmatikusabb megközelítés szükségességét látja a nemzetközi kapcsolatok terén.
Arra törekednek, hogy a nemzetközi porondon Európa a demokrácia és az emberi jogok világítótornya legyen. A kérdésre, hogy az EU-nak mit kéne képviselnie a Covid utáni világban, az ECFR közvélemény-kutatásának válasza bizalmat kell ébresszen az EU vezetőiben annak érdekében, hogy lépéseket tegyenek a nemzetközi jog kirívó megsértései esetén – például Belarusz európai repülőgép-eltérítése vagy a mindkét fél által elkövetett visszaélések ellen a jelenlegi izraeli-palesztin konfliktus kapcsán. Az európaiak többsége azt is szeretné, hogy az EU terjessze ki a vakcinák megosztására vonatkozó kötelezettségvállalását, akár már azelőtt, hogy a saját veszélyeztetett lakossága elérné az immunitást. A "puha" hatalomra az európai hatalom elengedhetetlen részeként tekintenek. De lejárt az az idő, amikor Európa szuverenitásának természetéről és szükségszerűségéről beszéltünk: az EU-nak globális szereplőként kell fellépnie, mielőtt az állampolgárok elvesztik a hitüket ebben a lehetőségben.
Most, amikor már kezdjük látni, hogy milyen lehet a világjárvány utáni élet, az EU valóban válaszút előtt áll. Noha az oltóanyag terjesztése lassan és kaotikusan kezdődött meg, és emiatt az állampolgárok erősen kétségbe vonták, hogy az EU képes reagálni a mindennapi életüket befolyásoló fenyegetésekre, lehetőség van kilábalni a válságból – de csak akkor, ha a vezetők hajlandók élni mindezzel. Az európaiak támogatják a szorosabb együttműködést, és továbbra is értékként tekintenek országuk EU-tagságára. A Covid utáni közös sebezhetőség érzete azonban nem lesz elegendő az európai projekt előre mozdításához.
Az EU-nak most meg kell mutatni, hogy képes fellépni a katasztrófákkal szemben. Az ECFR adatai azt sugallják, hogy az erősebb gazdasági recesszió elkerülése és az éghajlatváltozás kezelése az a két jelentős terület, ahol az európaiak többet várnak az EU-tól. De az intézmények és a vezetőség iránti bizalom csökkenése azt jelzi, hogy nem lesz második esély.
SUSI DENNISON
a Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) vezető politikai munkatársa és a „European Power” program igazgatója