Éti
Volt egy csigám, éti,
egy zacskó lakó-
ja lett, nem volt túl édi,
de egy fotó
azért van róla, mármint a zacskóról,
mert ő nem látható,
csak én, a gyerekkorból,
meg a zacskó, a Lada
és az ég egy kóbor
felhővel. Tájkép apa
előtt. Mert ő fényképezett.
A fekete-fehér év nyara,
mint egy régi csigaház: üres.
Minimeteor
Ugyanazon az ablakon át
látok ki ugyanarra
a képre: ég, háztető, faág,
ami mégsem ugyanaz, ha
úgy vesszük. Évszakok változnak,
évek, nincs csak ma,
csak tegnap, csak holnap,
hópehely-csillag hullik
és elolvad
úgyis,
amikor a sok minimeteor
földön innen utánozza a földöntúlit –
még itt van és már nincs sehol.
Ultraibolya
Papagájunk úgy rázza
csengőjét, mint egy mini ministráns,
és hangjára
letérdelnek a fák is mindjárt,
vagy a virágok
inkább,
bár nincs már sok.
Még egy hét,
és az ég madársok-
kot kap, mert elindulnak a fecskék,
hogy kék kútját
szárnyukkal kimerjék,
ahogy nyitják-csukják,
míg felülről szagolják az ibolyát, az ultrát.
