Csányi Mónika, a horvát-magyar udvari határátkelőtől 500 méterre álló büfé gazdája olyan gondoskodással rakja a készülő hamburger óriáspuffancsába az angolszalonnát, a húspogácsát, a sajtot, a tarjás felvágottat majd a zöldet, a pirított hagymát és a mustárt, hogy azok is nyelnek egyet, akik kávét kértek. Az első harapás varázsát viszont rontja, hogy a büfé mellé leállt egy kamion, tele hízókkal, s a jószágok alól áradó fülledt trágyabűz orrba és szájba hatol.
– A mohácsi vágóhídra megy, a horvát gazdáktól vásárolt cocákkal. Tudja, a Csányi-féle vágóra! – magyarázta a büfé egyik jól értesült vendége.
– Sajnos, nem rokonom – jegyezte meg erre Csányi Mónika, jókora derültséget kiváltva.
Amúgy a hamburgert azért rendeltem meg épp itt, mert meg akartam kérdezni az udvari átkelő dolgában jártasnak sejtett Mónikát, hogy miképp alakul a Covid-szabályok enyhítése óta a magyar-horvát határforgalom. A kedves szavú, szép arcú asszony – aki amúgy drávaszögi színmagyar faluból, Sepséről települt át a délszláv háború kezdetén – azt mondta: szezon előtti a mozgás, inkább csak a kamionok járnak. Oltási igazolvánnyal vagy negatív teszttel lehet átmenni déli szomszédunkhoz, eddig senki sem panaszolta, hogy neki megvolt mindez, mégis visszazavarták.
Indulás előtt tájékozódtunk Horvátország budapesti nagykövetségénél, s ott azt mondták, hogy csak akkor mehetünk, ha a második oltás után már eltelt két hét. Hogy melyik oltást kaptuk, az mindegy. Akinek nincs oltása, és elmúlt 7 éves, attól 48 órásnál nem öregebb, negatív tesztet várnak.
Odagurultam az udvari határsorompóhoz, megmutattam kínai oltásról tanúskodó, két hónapos igazolványomat, s a horvát rendőr átengedett. Fotósunk viszont fennakadt, merthogy ő még csak 7 napja kapta meg a második oltását. Választás elé állították: visszafordul, vagy 8 napig karanténban marad. Kollégám megfordult, a horvát „kapuőr” pedig egy autóval mellé állt, és visszakísérte.
Közben megkérdeztem a határnál szolgáló magyar egyenruhásokat, hogy a horvát határszakasz többi állomása nyitva van-e? Egyikük azt mondta, hogy igen.
– Az előbb nekem egy harkányi férfi azt állította, hogy Beremend és Drávaszabolcs zárva van – vetettem közbe.
A kérdezettek elbizonytalanodtak, és elismerték, hogy fogalmuk sincs, mi van nyitva.
Megnéztük az interneten, s ellentmondásos volt a kép, mert mindkét átkelő nevét beütve, azt találtuk, hogy nyitva a sorompó, ám a rendőrség honlapja szerint a horvát szakaszon csak Udvar, Barcs és Letenye enged át. Utóbb megtudtuk, Beremenden és Drávaszabolcsnál csupán az üzleti és munkavállalói célú ingázás engedélyezett.
Elmentünk a magyar-szerb határhoz is. Ott nincs korlátozás. A szerbek nem kérnek se oltási papírt, se tesztet a magyaroktól. Sőt, ha onnan tovább akarunk menni Bulgáriába, Montenegróba, Macedóniába, akkor sincs ezekre szükség.
– A szerbek meg az ottani magyarok is lezserek – vélte egy középkorú férfi, akit a hercegszántói főutcán kérdeztem. – Ők nem bírják a tilalmakat, a bezárások ellen is állandóan tüntettek. A feleségem onnan való, a szülei ma is ott élnek, és ők csak legyintettek a Covidra, azt mondták, legfeljebb kicsit meghalunk. De azért oltást ők is kértek.
Mindamellett Hercegszántónál megtapasztalhattuk, hogy ott csak az mehet át, aki a határtól nem lakik messzebb, mint 30 kilométer. Ez az átkelő is alapvetően a munka- és üzleti céllal átlépő utazóknak nyitott. Azt is tudni kell, hogy Szerbiát majd Macedóniát elhagyva Görögországba már nem lehet belépni oltási igazolvány vagy 72 órásnál nem régebbi teszt nélkül. Utóbbi az ötévesnél idősebb gyerekeknek is kötelező, emellett 24 órával korábban mindenkinek regisztrálnia kell a belépés szándékát, s a tesztet és az oltási igazolványt csak angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelven fogadják el.
A szlovénok is az oltási igazolványt kérik, ám minden vakcina esetében kicsit más az időhatár, vannak olyan oltások, amiknél már az első adag után 21 nappal mehetünk. A nem oltottaktól meg 15 év felett kérnek negatív tesztet. Ezek után átmentünk az autópályáról letérve, Tornyiszentmiklósnál. A határnál csak magyar rendőr ült, s ő nem kért semmilyen papírt, intett, hogy menjünk.
Az első település, a szinte csakis magyarok lakta Pince. Amikor beértünk a 220 lelkes faluba, olyan érzésünk volt, hogy a magyarországi falvak rendetlenségét elhagyva Ausztriába vagy Svájcba érkeztünk: minden ház vakolata és kerítése hibátlan, a kertek virágai kirakatszerűek, az árokpart gyomtalan füve egyenmagasra nyírva. A falu szélén a temetőben sírt ápoló 62 éves Ilonának megemlítettem, hogy a szlovéniai portáik katonásak, de Covid-ügyben nagy az engedékenység, lám, a határnál belépve nem kértek tőlünk igazolványt.
–Nem úgy van – rázta fejét az akcentusosan beszélő, egykor adminisztrátorként dolgozó, nyugdíjas asszony. – Akartam menni barátnőmmel meginni kávét Lendván. Nem lehet, nincs igazolványom oltásról és „tesztolásról”. Nem engedtek be! De én akkor se oltok. Csak ha húznak.
– Húzzák? – néztem rá értetlenül.
– Ha behúznak – mutatta is a mozdulatot, vagyis őt csak erőszakkal lehet beoltani.
Később bevallotta, hogy jobban fél az oltástól, mint a betegségtől. Hallott róla, hogy valaki két faluval odébb meghalt, pedig beoltották. De hogy ki volt a beteg, férfi-e vagy nő, idős vagy fiatal, magyar vagy szlovén, azt nem tudta. Pár sírral odébb 66 éves férfi tisztított egy fekete gránitsírt. A kérdésre, hogy sokan félnek-e itt az oltástól, így felelt:
– Franciaországban élek. A szüleim mentek ki dolgozni 1960-ban, és ott maradtak. Nyugdíjasként hazajöttek, és a falujukban haltak meg. Én Dijonban élek. Néha hazajövök. De hogy itt hogyan gondolkoznak az oltásról, azt nem tudom. Én kint beoltattam magam. Nekem így jobb. Pfizert kaptam, ingyen volt, meg a teszt is ingyen volt.
Később átmentünk Rédicsnél is Szlovéniába, de ott se állítottak meg, a határátkelő ellenőrző kuckóinak egyikében sem ült senki.
– A szlovénok megbíznak az utasokban, nem görcsölnek – vélte egy 39 éves, zalaegerszegi férfi a rédicsi benzinkútnál. – Az olasz határnál van a gond, ott mindenki csak teszttel mehet be, nem fogadnak el tőlünk semmiféle oltási papírt. Mi három gyerekkel mennénk az Adriára júliusban, de ha kell a teszt, biztos, hogy nem megyünk. Az drága és macerás.
Megemlítettem neki, hogy beszéltem az olasz nagykövetséggel, s ott azt mondták, azért van ez így, mert még nincs megállapodás a két állam között. Ha lesz, akkor az mindent megkönnyíthet.
– Lehet, hogy az olaszokkal nem sietjük el a megállapodást – vélte a férfi. - Mert a kormány abban bízik, hogy akkor többen maradnak itthon nyaralni.
– Bahreinbe már mehet – jegyeztem meg, mire távozóban még megjegyezte:
– Ja oda is, meg Mongóliába!
