Mit adott nekünk az operatív törzs? – a Monty Pythont idéző kérdés aligha indokolatlan 15 hónappal a koronavírus hazai megjelenése és két nappal a kormányzati kommunikációs szócsőként remekül helyt álló szervezet „lekeverése” után. (Azért nem tűnnek el teljesen, mert hát készültségi fokozat van, így ha kell, a nép elé állnak.)
A törzs nagy utat járt be. Az indulás nem volt rossz, csak azok a kérdések ne lettek volna! Az „op törzs” a vírustámadás első pár hetében hagyományos tájékoztatókat tartott, ahol ott lehettek az újságírók, és kérdéseket is fel lehetett tenni. Ezen felbuzdult a sajtó nem kormányzati része, időnként kellemetlen helyzetekbe kormányozva a törzs tagjait. Emlékezetes volt, amikor a fejenként két kérdésre szorított újságírók közül valakinek a kezéből ki akarták ragadni a mikrofont, mire az illető hölgy jelezte, hogy még van egy kérdése. (Mai szóhasználattal: kérdésekkel provokált.) Na, röviddel utána be is zárt az addig ismert gyűlés.
Az eredetileg tervezett funkciót, a lakosság széles körű, alapos, minden részletre kiterjedő tájékoztatását – ami a járvány második és harmadik hullámának nélkülözhetetlen eleme lett volna –, egyszerűen semmibe vették. Sajtó nélküli sajtótájékoztatók követték egymást, ami valójában nem más, mint a tájékoztatás megcsúfolása. Hosszú hónapokon keresztül elmondták a rendőrségi és járványügyi számokat, kiválasztottak néhány beküldött kérdést – azokat, amelyekből végképp nem lehetett gond –, adtak valamilyen választ. Innentől az operatív törzs a ködösítés iskolapéldája lett.
Kaptunk például nyunyókázást, amin hetekig rágódott az ország, gazdagodtunk az oltakozás szóval, még az első hullám idején megtudhattuk, hogyan kell hipóval fertőtleníteni a tojást, továbbá azt is, hogyan mossunk kezet kézmosás előtt (copyright Bödőcs). A szemünk előtt vált Müller Cecília egy alig ismert, a szakmájában nyilván megbecsült országos tisztifőorvosból – amolyan kedves, mindenki anyukája/nagymamája típusból – egy kaspó-szerű állvány mögött álldogáló, a kérdések elől menekülő, de házi feladatát remekül felmondó állami alkalmazottá.
Érkeztek adatok és számok bőségesen, viszont a kötelező, egyben semmitmondó körön kívül szinte semmi. Rejtély, hogy például a vírus területi terjedését, városi-körzeti-kórházankénti bontását miért nem adták ki a kezdetektől. Ahogy az intenzíven ápoltak számát is rejtegették. Emlékezetes volt az is, amikor egyszer a délelőtti „előadás” azért csúszott, hogy meg tudják várni az Orbán Viktor által éppen akkorra megígért beoltottsági határt.
Legutóbb tavaly nyáron búcsúzott az operatív törzs, utána a második hullámmal visszajöttek, majd most, a harmadik lecsengésével mennek. Mint a hullámlovasok. A keddi, utolsó sajtó nélküli sajtótájékoztatón – az alkalomhoz illően – nem válaszoltak semmire, Müller Cecília pedig a tájékoztató helyett megnézte a Tolna megyei honvédségi oltóbuszt. De biztos, hogy még szólni fognak hozzánk a propaganda valamelyik csatornáján. Legközelebb éppen holnap. Amikor a miniszterelnök is szólni szokott.