Ha egy közügyekben kicsit is tájékozott polgártársunkat arról kérdeznék, mi jut eszébe a polgári demokráciáról, biztos, hogy az első három dolog között említené a tulajdon szentségét, és bizony igaza is lenne. Tehát az olyan társadalmi berendezkedés, ahol a tulajdon nincs biztonságban, nem nevezhető polgári demokráciának.
A „Mi épül itt?” című írásomat (Népszava, április 29.) azzal fejeztem be, hogy „tartok tőle, hogy az ötletparádénak még nincs vége”. Azt azért nem gondoltam, hogy ilyen hamar igazam lesz. Az Országgyűlés tárgysorozatában szereplő, Böröcz László egyéni képviselői indítványának álruháját viselő törvényjavaslat új szintre helyezi a legutóbbi idők tulajdonviszonyok átrendezésére irányuló fideszes offenzíváját. Most már nemcsak az állam vagyonát osztogatják nyakló nélkül a haveroknak, hanem az önkormányzatok tulajdonát is tömegesen csorbítanák azzal, hogy arra köteleznék őket, áron alul kótyavetyéljék el a birtokukban lévő bérlakásvagyont. Azért érdemes körüljárni, hogy ez a törekvés mennyire állja ki az alkotmányosság próbáját.
A korábbi – a Fidesz által csak „kommunistának” becsmérelt – Alkotmány még úgy szólt, hogy „a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú, és egyenlő védelemben részesül”. A gránitszilárdságú, és állítólag polgári értékeken nyugvó Alaptörvényben ilyet már nem találni. Szájerék beérték azzal, hogy „mindenkinek joga van a tulajdonhoz”.
A tulajdon védelmét már nem találták alkotmányos kötelezettségnek. Ezt alacsonyabb szintre, a Polgári Törvénykönyvre (Ptk.) hagyták, amely szerint „a tulajdonost megilleti a birtoklás joga és a birtokvédelem”. Szépséghiba, hogy a Ptk. csak egy a törvények közül, tehát más törvénnyel felülírható. Azért a törvényjavaslat így is komoly alkotmányossági kérdéseket vet fel: az ugyanis a gránitszilárdságúban is benne maradt, hogy „tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet”.
Ugyancsak az Alaptörvény szerint „A törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak.” Nyilvánvalóan ilyen alapvető jog a tulajdon is, és az sem lehet vitás, hogy az önkormányzatok törvény által létrehozott jogalanyok. Márpedig a szóban forgó törvénytervezet azzal, hogy az önkormányzatokat kötelezi lakásvagyonuk elidegenítésére, fogalmilag kisajátítást valósít meg. Még ha elfogadnánk is, hogy az önkormányzati lakások bérlők általi megvásárlásának lehetővé tétele közérdek, arra a fentiek értelmében akkor is csak „teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás” mellett kerülhetne sor, ami ebben az esetben a lakások teljes piaci árának megfizetését jelentheti csak.
Ez a törvénytervezet nem megnyugtató gondolatkísérletre sarkall: mivel az Alaptörvény (és a Ptk.) azonos módon és mértékben védi a törvény által létrehozott jogalanyok és az emberek alapvető jogait – így a tulajdonhoz való jogot is -, abban az esetben, ha a törvénytervezet kiállná az alkotmányosság próbáját (szerintem nem állja ki), akkor annak sincs elvi akadálya, hogy pártunk és kormányunk legközelebb olyan törvénytervezettel hozakodjon elő, amely a bérbe adott magántulajdonú lakások tulajdonosait is arra kötelezi, hogy lakásaikat a piaci ár töredékéért adják el bérlőiknek.
A javaslat indokolása szerint annak célja az is, hogy reparálják azt az igazságtalanságot, amely azokat a bérlőket érte, akik a kilencvenes évek privatizációja során nem vehették meg bérleményüket az akkori kedvezményes feltételekkel. Ez az igazságtétel még legitim cél is lehetne, ha csak azok számára kínálna lehetőséget, akik már a privatizáció időszakában is bérlők voltak, vagy erre a bérletre örökösként jogfolytonosságot nyertek. Ez megoldaná például a budai Várban évtizedek óta bérlőként lakók jogos igényét. Persze ebben az esetben nem lenne mód arra, hogy mindazok, akik a fideszes időkben hozott szabályok alapján trükkös látszatcserével lettek bérlők, megtöbbszörözzék a vagyonukat.
Ráadásul a javaslat az 1993-as lakástörvény módosításaként került benyújtásra, azt a hamis látszatot keltve, hogy csak ugyanazt teszik, amit már előttük más is megtett. Csakhogy épp a lényegben van különbség: Az akkori szabályok az önkormányzatokra bízták az ár megállapítását (feltehetően éppen az alkotmányossági aggályok miatt), a mostani javaslat pedig erre is kiterjed.
Borítékolni lehet, hogy ha ezt a törvényjavaslatot megszavazzák, megfordul még az Alkotmánybíróság asztalán. Azt mindenki maga is eldöntheti, hogy ahol lehetséges a tulajdonviszonyok elleni ilyen súlyos támadás, ott beszélhetünk-e még polgári demokráciáról?