Különösebb feltűnés nélkül vette meg szinte teljesen a Balatontól, Keszthelytől, Hévíztől alig néhány kilométerre fekvő, hányatott sorsú sármelléki repteret az állam a pandémia alatt. Még novemberben a Hévíz-Balaton Airport üzemeltetési jogait birtokló cég 90 százalékát vette meg az állam a fideszes vezetésű hévízi önkormányzattól. Idén áprilistól pedig a repülőtéri ingatlanok kerültek a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vagyonkezelésébe Széles Gábor nagyvállalkozótól. A felvásárlás több részlete homályos, az MTÜ és a hévízi önkormányzat egy hónap alatt sem válaszolt kérdéseinkre. Azt viszont pontosan tudni, hogy kik lehetnek a nyertesei a több szempontból is meglepő állami befektetésnek.
Ahhoz, hogy érthető legyen, miért tűnik pénzügyileg váratlannak és kockázatosnak az állam közbelépése, fontos felidézni a reptér utóbbi évtizedeit. A szovjet csapatok kivonulása után több kísérlet is történt a Balaton Airport nyereséges üzemeltetésére, ám hiába érkeztek a kilencvenes évek első harmadától rendszeresen charterjáratok, sőt, a kétezres évek közepétől már menetrendszerinti gépek is, eddig mindenki elbukott, aki megpróbálta nyereségesen működtetni a légikikötőt. Pedig nem volt kevés a próbálkozó.
Az üzemeltetési jogot 1995-ben kapta meg Sármellék és a szomszédos Zalavár önkormányzata: a települések eleinte maguk próbálták működtetni a repteret, majd anyagi okokból 99 évre bérbe adták az ír-magyar tulajdonosi hátterű Cape Clear Aviation Kft.-nek. A cég több mint 2 milliárdos befektetéssel teljes értékű nemzetközi repülőtérré fejlesztette a Balaton Airportot, ekkor Ryanair-gépek is landoltak itt, de a gazdasági válság után 2009-ben felszámolás indult a társaság ellen. A reptér ekkoriban többször is bezárt, pedig a környékbeli önkormányzatok, főként Keszthely és Hévíz, illetve a fürdőváros vállalkozói többször is tízmilliókkal támogatták meg működését, hiszen számukra turisták ezreit jelentette még a veszteséges légikikötő is. Később a soha meg nem valósuló balatoni attrakcióiról híres-hírhedt SCD Csoporthoz tartozó FB Airport Kft. vette bérbe a légibázist ötven plusz ötven évre. Hiába ígértek azonban „húsz év bohóckodást után” profi üzemeltetést, és 300 ezres utaslétszámot, bő egy év után ezt a céget is felszámolták. 2012-ben Hévíz város vállalta a reptér üzemeltetését, két év alatt 174 milliót költött működtetésre, de a reptér jövője így is bizonytalan maradt. Bonyolította a helyzetet, hogy Hévíz csak az üzemeltetés jogát szerezte meg: a reptéri ingatlanok sokasága és a kiszolgáló technika – a korábbi felszámolás során – a Széles Gábor érdekeltségébe tartozó SGH Aviation Hungary Kft.-hez került 2014-ben, akkori sajtóhírek szerint 703 millióért. A nagyvállalkozó új légitársaság megalapítását vizionálta a reptérre, és óriási fejlesztést ígért.
Ezeket az ígéreteket nem váltotta be, de közben azért keresett valamennyit. Hévíz önkormányzata ugyanis évi 30 millióért bérelte a Széles-cégtől a létesítményeket. Hévíz egyébként forrásaink szerint évi mintegy 50 millió költött a reptér működtetésére, emellett általában évi 120-130 millió forintos kormányzati segítségre is számíthatott a város ehhez a feladathoz. Így sem sikerült azonban nyereségessé tenni az üzemeltetést, az utaslétszámot a megálmodott 150 ezer ötödére-hatodára sikerült csak feltornászni.
Mindebből az látszik: a repteret kétszer próbálták önkormányzat és kétszer magáncég működtetésében rentábilissá tenni, ám ez állami támogatással sem sikerült. Ennek tükrében kérdéses, hogy akkor most miért lát még mindig fantáziát a reptérben az állam. Erről is érdeklődtünk az MTÜ-nél, de az először több mint egy hónapja elküldött kérdéseinkre nem kaptunk válaszokat. Hévíz önkormányzata először részletes válaszokat ígért és türelmet kért, majd három héttel később azzal tért ki a tájékoztatás alól: „Az országos sajtóval nem Hévíz tartja a kapcsolatot a repülőtér témájában.” Mivel Hévíz a hallgatást választotta, az sem derülhetett ki: mi lett annak a 6,6 milliárd forintnak a sorsa, amit még 2016-ban ígért fejlesztésre a kormány? Az ígért beruházásoknak 2021 végére kellene befejeződniük, ám ottjártunkkor nyomát sem láttuk a projekteknek.
Az tudható, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 114 millió forintért vette meg a sármelléki repülőteret üzemeltető Hévíz-Balaton Airport Kft. 90 százalékos tulajdonrészét Hévíztől. Arról, hogy miért fizettek ennyit, miért épp ennyit fizettek egy vegetáló reptér üzemelteltetési jogáért, hallgat az MTÜ. Ahogy arról is, mennyit fizettek Széles Gábornak az ingatlanokért és a kiszolgáló technikáért. A vételárról a vállalkozó sem beszélt, csak korábbi szerepéről nyilatkozott lapunknak.
– Annak idején valóban azért vásároltam meg az ingatlanrészeket, mert úgy gondoltam, személyes anyagi beszállásommal elő tudom segíteni, hogy a reptér forgalma fellendüljön, s a Balaton nyugati része is könnyen elérhető legyen a turisták számára – mondta a Népszavának Széles Gábor, és azzal folytatta: – Azért döntöttem most az eladás mellett, mert az üzemeltető cégben többségi tulajdonos állam a járvány utáni időszakra rendelkezik egy olyan fejlesztési tervvel, melyet támogatok, egyúttal jelezték, megvásárolnák a részem, így egyesítve végre a reptér tulajdonviszonyait, vagyis az infrastruktúrát és az üzemeltetést.
A létesítmény további működtetése fontos Hévíznek és Keszthelynek, bár arról nem találni nyilvános felmérést, hogy a keletkező – most már az államot terhelő – veszteséget közvetett módon milyen arányban fedezné a kifejezetten a légi összeköttetés miatt érkező turisták költése, illetve annak adótartalma. Ami biztos: az állam sokat kockáztat a reptér megvásárlásával azért, hogy a térség turisztikai vállalkozói később több-kevesebb vendéget nyerjenek. Itt érdemes megemlíteni. A kormányfő barátjának és vejének is több érdekeltsége van a térségben. Mészáros Lőrinc cégbirodalmának Hévízen és Keszthelyen is vannak szállodái, Tiborcz Istvánnak pedig a Balaton-parti városban.
Szellemváros a terminál körül
Mintha egy szellemvárosba tévedne az ember, amikor lekanyarodik a reptérre a főútról. A viszonylag modern terminálhoz ugyanis az egykori szovjet bázis lassan pusztuló, üres épületei között kanyarogva jutni el. Az egykori lakótelep, a közösségi ház, az orvosi rendelő, a tornacsarnok, az iskola, a parancsnoki épület, a fürdő, a garázsok bő harminc éve vívják harcukat a természettel, s láthatóan vesztésre állnak. Az ideiglenesen évtizedeken át hazánkban állomásozó szovjet csapatok helyi alakulata, az 515., majd 5. vadászezred utolsó MIG-29-es gépei 1990. október 4-én hagyták el a 29 esztendővel korábban birtokba vett támaszpontot, s bár a bázis hasznosítására megannyi ötlet született, a kisvárosnyi laktanya azóta dacol hasztalan a flórával és a faunával.
Az épületek közötti területet visszahódították a fák és a bokrok, helyenként áthatolhatatlan dzsungellé gabalyodva, s már a betonon, sőt, néhol az épületek tetején, egyes helyiségeiben is otthonra leltek. Ahogyan a rókák, nyulak, nyestek, s a közeli Kis-Balaton megannyi élőlénye is beköltözött, nyomaik keverednek a hajdani megszállókéval, s az azóta a laktanyát ideig-óráig használókéval. Utóbbiak közöl láthatóan a hajléktalanok és a fémgyűjtők okozták a legnagyobb pusztítást, mindent vittek, amiért a MÉH-ben fizetnek. Paint ballosok nyomait mutatják a feliratok, s a festékfoltok a falakon, az ajtókon, az ablakokon, eklektikusan keveredve a hajdani szovjet emlékekkel. Cirill betűs feliratokat böngészünk, s kiderül, az úthoz legközelebbi sorház első lépcsőházának második emeletén az egyik másfél szobás lakásban Szmirnovék laktak, a nyomok alapján két gyerekkel. Az osztálytermekben a táblákon néhány krétanyom őrzi az utolsó tanórák és eligazítások nyomát. Előbb-utóbb azonban az utolsó feliratok is elhalványulnak. Lassan pusztul kétszáz hektárnyi területen 177 épület.
