A társaságiadó-felajánlás (tao) keretében a cégektől származó bevételek nagyjából harmadát nem az eredetileg igényelt célokra használhatták fel annál a sportklubnál, amelynek dokumentumai, elszámolásai a Népszava birtokába kerültek. Az iratok alapján megkerestünk olyan klubdolgozókat, akiknek a neve mellett a munkakörükhöz, feladatukhoz képest feltűnően nagy, több százezres kifizetések szerepeltek, és volt aki – igaz, névtelenséget kérve – elismerte: a pénznek valójában csak egy részét tarthatja meg, a többit vissza kell adnia, hogy azt másra használják fel klubon belül.
Megkerestük a szervezet vezetőjét, aki azt mondta: a tao-rendszer kiskapuit kihasználva tudják életben tartani a klub profi csapatát. Szerinte azonban nem csak ők élnek ezekkel a „megoldásokkal”, hanem szinte minden sportklub. Ezért vállalta, hogy – ha csapata nevét, városát, de még a sportágat sem nevezzük meg cikkünkben –, akkor tételesen bemutatja, miként lehet visszaélni a tao-támogatásokkal, s milyen módszerekkel irányítják át a klubok az eredendően utánpótlásra fordítandó tíz- és százmilliókat a profi sportba.
– A társasági adó sportcélú felhasználása 2011 óta lehetséges – kezdte a sportvezető. – A kezdetek igazi aranykornak számítottak: mindenki annyi taóra pályázott, amennyire csak tudott, ráadásul létszám alapján ítélték meg a támogatást, ami azt jelentette: minél több gyereket tudott egy klub magához csábítani, annál nagyobb összegre számíthatott. Az egyesületek tömeges látszatigazolásokba kezdtek, s így elvileg azonnal igazolást is nyert a tao, hiszen látványosan megugrott az igazolt utánpótláskorú versenyzők száma.
– Persze csak papíron – jegyezte meg a klubvezető. – Azok az egyesületek, melyeknek jó kapcsolataik voltak egyes iskolákkal, akár az intézmény összes diákját leigazolták. Akadt olyan fővárosi klub, amely a kerületében lévő összes iskolában eljátszotta ezt.
Hogy ez a trükkös megoldás nemcsak fővárosban dívott, bizonyítja, hogy egy vidéki iskolában a szülők az igazgatóhoz fordultak, amikor év elején az osztályfőnökök kiosztották az átigazolási lapokat, amelyek egy helyi klubhoz láncolták volna a gyerekeiket. A felháborodás után az egyesület azonnal visszakozott.
– A sportági tömegesítés után a versenyeztetett csapatok után lehetett taózni – folytatta sportági vezető. – De ezt is ki lehetett játszani: sok gyerek több korosztályban is szerepelt, s egy hétvégén akár két-három mérkőzésen, tornán is pályára lépett, így újabb szigorításként meghatározták a csapatonkénti maximális létszámot. Ez azokon a településeken, ahol több taós klub is működött, problémát okozott, ugyanis hirtelen kevés lett a gyerek. De így is volt, aki több sportágban le volt igazolva. Két évvel ezelőtt aztán a kormány sportáganként maximálta az éves taokeretet, így a létszámokkal már nem volt értelme bűvészkedni.
Ettől kezdve még nagyobb lett a tétje a pályázati anyagoknak, így megnőtt a jelentősége a taóra specializálódott vállalkozásoknak. Ezek egy része csak a pályázatok elkészítésére állt rá – a 2 százalékos megbízási díj az esetenként több százmilliós tendereknél szép summa –, sok vállalkozás viszont a pályázati anyag mellett tao-támogatások megszerzését is vállalta, magyarán azt, hogy kijárja az adófelajánlást az egyes cégeknél.
– Egy nagyobb klubnál, ahol százmilliós a tét, a teljes támogatási összeget ismerős vállalkozásoktól szinte lehetetlen lehívni, az pedig valószínűleg csak Felcsúton, a Puskás Akadémiánál fordul elő, hogy a cégek maguk jelentkeznek, hogy odaadnák a pénzüket – állította a klubvezető. – A támogatási pénzek begyűjtése tehát igencsak nehézkes, s itt tűnnek el az első tízmilliók. A taózó cégek ugyanis rájöttek, szüksége van rájuk a kluboknak, s ezt ki is használják: a teljes lehívható összeg 12,5 százaléka úgynevezett kiegészítő támogatás, amellyel nem kell tételesen elszámolni. Jellemzően a cégvezetők ezt elkérik. Egy százmilliós tao esetében ez 12,5 millió forint, amit a cégnél eltesz valaki. Minimum ugyanezt kérik a közvetítőcégek is, ám mivel nekik is vissza kell osztani a taózó vállalkozásnak, így esetükben 15-20 százalék a tarifa. Utóbbi esetben máris borult minden az egyesületnél, hiszen ebben az esetben olyan pénzeket folyatnak vissza, amikről már tételesen el kellene számolni.
A tao ráadásul teljesen leépítette a szponzori oldalt, ugyanis a cégek úgy veszik: társasági adójuk átadásával letudták támogatási kötelezettségüket, ami a profi csapatoknál komoly gond: egyrészt a tao majdani kivezetése után rettenetesen nehéz lesz visszahozni a régi szponzorokat, másfelől a taóból papíron nem lehet fizetni a játékosokat. Elvileg legalábbis.
– A pályázatban rengeteg különböző kategória van, amire pénzt lehet kérni, s természetesen mindenki beírja az ezekre igényelhető maximális összeget – magyarázta a klubvezető. – A fizetésekre a teljes összeg 70 százaléka fordítható. A legtöbb feladatkör végzettséghez kötött, de ezt is ki lehet játszani. Néhány évvel ezelőttig például semmi sem tiltotta, hogy a profi csapat tagjait az utánpótlásban foglalkoztassák, így a nagyobb fizetést kérő játékosokat falból beírták edzőnek vagy szakmai vezetőnek valamelyik utánpótláscsapathoz. Esetenként többhöz is. Edzői végzettségnek elég volt egy okj-s tanfolyam. A játékos pedig megbízási szerződéssel felvett csapatonként 300-400 ezer forintnyi bért, amely az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) alapján adózik. Ha nem volt valakinek edzői papírja, arra is találtak megoldást: a technikai vezetői, szertárosi, adminisztrátori, sportigazgatói, kommunikációs munkatársi pozíciókhoz nem írtak elő végzettséget. Volt olyan futballklub a Dunántúlon, amelynek a csodájára jártak: minden utánpótláscsapatnál dolgozott vezetőedző, egy vagy két pályaedző és technikai vezető. Nagyjából 150 gyerekkel foglalkoztak, de 80 fős stábot számoltak el a taóban. Persze furcsa lett volna, ha egy játékos a saját klubjában, mondjuk, szertáros, ezért vidéken bevett szokás volt, hogy különböző sportágak cserélgetik a sportolójukat. A vízilabdázó a kézilabdásoknál szertáros, a kézicsapat átlövője pedig sportszervező a kosarasoknál. A technikai személyzet is sokszor csak fedőfoglalkozás, tudok olyan egyesületről, ahol a kommunikációs stáb tagjai szertárosként, sportigazgatóként vagy statisztikusként szerepelnek a tao-elszámolásban.
Persze minden játékost nem lehet kifizetni utánpótláscsapat-posztokkal. Éppen ezért figyelnek oda a klubok, hogy a pályázatokban kihasználják a 70 százalékos bérkeretet. Ami papíron azt jelenti, hogy a gyerekeknek hetente háromszor edzést tartó tréner 300-400 ezer ekhós bért kap, ami nettó 255-340 ezer. Ugyanők a tao előtt bőven 100 ezer alatt, jellemzően 30-50 ezerért dolgoztak, így könnyedén beleegyeznek, hogy fizetésük 40-60 százalékát visszaosszák. Vagy készpénzben, vagy egy, a klubtól elvileg független számlára utalva. S ugyanígy visszaosztják ekhós fizetésük jelentős részét a szintén mellékállásban dolgozó technikai személyzet tagjai is, akik szintén több százezer forintokkal szerepelnek a könyvelésben.
– Egy ügyes klubvezető a fizetésekre fordítható pénzek felét, egy óvatosabb a harmadát tudja így átcsoportosítani a profi csapathoz – állította informátorunk. – Átlagosan a játékosok bérének harmadát ki lehet hozni a taóból áthozott összegből. De ebből fizetik a klubok a sportolóik albérletét, sőt, sokszor még a csapatbusz tankolását is. A játékosok partnerek, hiszen még a 15 százalék ekhót sem vonják le tőlük. S nemcsak a magyarok, a külföldiek is simán aláírnak ilyen feltételekkel. Ha nem lenne taó, a labdarúgás és a kézilabda kivételével a klubok nem tudnák megfizetni a játékosok mai igényeit. Vagyis kijelenthető: az utánpótlásra szánt taopénzek nélkül profi klubok sora szűnne meg, illetve válna amatőrré. Más kérdés, ha összeszámoljuk, 100 millió forintnyi taóból a valóságban átlagosan 45-50 millió kerül eredeti helyére, az utánpótláshoz.
800 milliárdnyi átcímkézett közpénz
Az Orbán-kormány 2011-ben hozott rendeletével tette lehetővé, hogy a cégek társasági és osztalékadójukat (tao) a költségvetés helyett a látvány-csapatsportágak képviselőinek adják. Kezdetben a labdarúgás, a kézi-, a kosár- és a vízilabda, valamint a jégkorong tartozott a kedvezményezettek közé, 2017-től hatodik sportágként a röplabda is taotámogatott lett. A taót az utánpótlásra, illetve létesítményfejlesztésre és -üzemeltetésre lehet fordítani, a profi csapatok játékosainak és edzőinek bérére viszont nem használható.
Noha a kormány, illetve Orbán Viktor is többször úgy nyilatkozott, a tao nem közpénz, hiszen a vállalkozások az általuk megtermelt vagyon egy részét adják a sportkluboknak – emiatt több egyesület nem volt hajlandó elárulni, mekkora összeget taózott –, a Székesfehérvári Törvényszék egy 2016-os ítéletében kimondta, a tao a cégek adójának egy része, ami az államot illeti meg. Vagyis közpénz.
Tavaly év végéig a hat látványsportágba nagyjából 800 milliárd forint taotámogatás áramlott – a pontos összeget az elhúzódó elszámolások miatt nem lehet tudni. A legnagyobb summa – 2019 végéig –, 320 milliárd forint a labdarúgásnak jutott, a kézilabda 179, a kosárlabda 121, a vízilabda 85, a jégkorong 62, a röplabda 21 milliárddal gazdagodott. Az egyesületek közül abszolút nyertes az Orbán Viktor alapította, felcsúti Puskás Akadémia, amely tavaly év végéig közel 35 milliárd forint taotámogatásban, vagyis a teljes tao négy százalékában részesült.
