Érdekli-e az Orbán-kormányt, hogy meghalt egy honfitársunk Jemenben? Szeretném azt hinni, hogy igen, ám ennek nem sok jelét adták.
A dél-jemeni szeparatisták által elrabolt, fogságban megkínzott és - ismerteink szerint - koronavírusban elhunyt Koltai György halálhíre még múlt hétfőn járta körbe a magyar sajtót, de a külügyminisztérium meglehetősen szűkszavú az ügyben: a 24.hu megkeresése mindössze annyit közöltek, hogy vizsgálják az állítások igazságtartalmát. Azóta rádiócsend, lapunknak még csak nem is válaszoltak. Természetesen érthető, ha a szaktárca egyelőre nem tudta megerősíteni Koltai halálát, hiszen egy káoszba süllyedt, polgárháború sújtotta országról van szó. Mégis, azért lenne honnan elindulni.
A szaktárca kezdhette volna az információszerzést például a SAM emberi jogi szervezetnél, amely beszélt Koltai egy rabtársával. Úgy tudjuk, hogy náluk eddig nem jelentkeztek. Nem kizárható persze, hogy a magyar diplomaták a jemeni kormánynál vagy valamelyik arab államnál kopogtattak. Azt sem vehetjük azonban biztosra, hogy tényleg indult vizsgálat, vagy az illetékesek csak szétküldtek pár emailt, vállat vontak, és annyiban hagyták az egészet. Az mindazonáltal világos, hogy fáradságos munka Koltai halálát igazolni és politikailag egyáltalán nem megtérülő.
Márpedig az Orbán-kormányban és a külügyminisztériumban is az látszik vezérelvnek, hogy legyen mit sikerként felmutatni. Szijjártó Péter látványos üzletkötésekre szakosodott, időnként a hazánk szövetségeseinek való odamondogatással kiegészítve - nem véletlenül csapták hozzá a “külgazdasági” jelzőt a tárcához 2014-ben. A kézfogás, megállapodások aláírása, szalagátvágás mind kiválóan kommunikálható. A kormány kiválóságának azonban nem a harsányság a fokmérője, hanem éppen az, hogy megfelelően elvégzik-e az olyan hálátlan, mindennapi feladatokat, mint egy halálhír megerősítése.