Disztópikus képek járják be a világsajtót Indiából. Az al-Dzsazíra légi felvételén száz holttestet sodor a Gangesz, futballpályányi területeken égetik a halottakat a szabadtéri krematóriumokban és a parkokban, éjt nappallá téve. A BBC újdelhi tudósítója szívszorító történetet mesél egy ismerőséről, aki SMS-ben kérdezte meg tőle, van-e protekciója a halottégetőkhöz, hogy elbúcsúzhasson a nagynénjétől. Egy másik barátja arról panaszkodott, hogy a húsz hatalmas máglya közül nem tudta, melyiket nézze, hogy végső búcsút vehessen az édesapjától, és utána sem tudta neki megadni a végtisztességet. Az 1,3 milliárdos ország fővárosában az utcákon, autókban ülve várakoznak maszek oxigénkészülékekkel a betegek, a kórházakban az utolsó lélegzeteket veszik, mert a palackok kiürülnek. Egy férfi 40 ezer rúpiáért vásárolt oxigént a hozzátartozójának, de másnapra ez is kifogyott. Tehetetlen férfiak siratják elvesztett szeretteiket.
Migrálnak a vírusok is
A brit, a dél-afrikai és a brazil mutáció után decemberben jelent meg Indiában a b1617 SARS-CoV-2-variáns, amely a korábbiakhoz képest is nagyobb kihívást jelent az egészségügynek. Naponta 300 ezer új esetet számlálnak és több mint négyezren halnak meg a kritikus régiókban.
Csepeli György azt mondja, Indiában, ahol a higiénia gyenge lábakon áll, számos körülmény kedvez a Covidnak. „Ha vírus lennék, és sok millió embert meg akarnék betegíteni, akkor Indiába mennék, ahol minden feltétel adott a járvány okozta káosz kirobbanásához. Az indiai társadalmat keresztül-kasul járja a sokféleség, áthatják az áthatolhatatlannak tűnő különbségek, de a vírus számára nincsenek kasztok közötti határok. Indiának a rend sem erőssége, szemben a hasonló lélekszámú Kínával, ahol a járvány menedzselése összehasonlíthatatlanul eredményesebb volt” – mondja az egyetemi tanár.
Az indiaiakat sújtja az is, hogy nem a vuhani vírussal állnak szemben, hanem annak egy virulens mutánsával. A vírus természetéhez tartozik, véli a szociálpszichológus, hogy az élő szervezetekhez hasonlóan élni akar, tovább akarja adni a genetikai örökségét, és közben mutálódik. Az életrevalók megmaradnak, a kevésbé életképesek elpusztulnak.
„Itt az előbbiekről beszélünk, sajnos, amilyennek korábban kontinensünkön a brit verzió bizonyult. Nem lehetünk nyugodtak, amikor kiülünk a teraszokra, és békésen nézelődünk, mert ez a vírus mutáns alakzatban bármikor visszatérhet. És vissza is fog térni – mondja Csepeli György. – Az emberi testet fenyegető kártevőknek, melyek a jelenleg meglévő rendet a szemünk előtt zilálják szét, nagy jövőt jósolok. A klímaváltozás felborítja az élővilágot, és olyan mikroorganizmusokat szabadít el, amelyeknek korábban a létezéséről sem tudtunk. Nemcsak az emberek, a biológiai kártevők is migrálnak. A régi vírusok, baktériumok új gazdatesteket találnak új helyeken. Ékes példa volt erre az elmúlt másfél év. A pandémia által teremtett káoszt csak fokozta a hamis és téves információk által kirobbantott infodémia.”
Káoszba forduló rend
De hol van az a határ, amíg az ember betartja a szabályokat, de azon túl felrúgva érzi őket az őt ért veszteségek, az állam tehetetlensége, a világ részvétlensége miatt, és elkezdi megkérdőjelezni a rendet? „A rend az emberi világban nagyon szakadékony szövet, amely fenntartja a »minden rendben van« látszatát – mondja Csepeli György. – Komplex rendszerekben, mint amilyenek mi, emberek vagyunk, s mint amilyenekben vagyunk, a káosz és a rend héjanászban él együtt. A borulékonyság, sérülékenység, előreláthatatlanság messzemenően jellemzi az egyes embert, de az emberek mikroközösségeit éppúgy, mint nagyobb szerveződéseit.
A globalizációval megvalósulni látszik McLuhan látomása: az emberiség egy falu lett. E falun belül minden megtörténhet, és ahol minden megtörténhet, ott minden meg is történik. Az emberi létet átható bizonytalanság már a Homo sapiens színre lépésével elkezdődött, s most mintha tetőzne. Komplex rendszerekben a pillangóhatásnak nevezett, véletlenszerűen bekövetkezett apró változások is irtózatos következményekhez vezethetnek. Következésképp pillanatra sem lehetünk nyugodtak. Ha valahol egy ember egy denevér közvetítésével elkap egy különleges vírust, akkor abból, ha nem is napokon, de hónapokon belül az egész világra kiterjedő következmények származnak.”
Csepeli szerint a rend felbomlását kicsiben is megfigyelhetjük. Ilyen lehet az, amikor a hajótöröttek egy csónakban a tengeren hánykódnak, és valamelyiküket ki kell dobják, hogy a többiek partra tudjanak vergődni. Szélsőséges esetben az is megtörténhet, hogy egyet-kettőt meg kell enniük. „Hogy mi emberi és mi nem, az konvenció. Ugyanolyan törékeny, mint a rend – magyarázza a szociálpszichológus. – Az egymás iránti emberség abban a pillanatban fogy el, amikor a rend átfordul káoszba. Ahol káosz van, ott kiszámíthatatlanná válnak a viszonyok, előreláthatatlanok és bizonytalanok lesznek a helyzetek. A túlélés érdekében mindenki feljogosítva érzi magát arra, hogy bármit megtegyen. Ez a pánikhelyzet tömeglélektani jelensége, amikor az ember a saját életének megőrzése érdekében mások életét teszi tönkre.”
Az egyetemi tanár azonban azt mondja: itt most nem egy klasszikus pánikról van szó, mint ami például a West Balkánban vagy a londoni metrótűzben történt. (A pesti szórakozóhelyen tíz éve három lány fulladt meg a háromezres, ijedten menekülő tömegben, a Kings Cross-i tragédiában pedig 31-en haltak meg 1987-ben – a szerk.) „Itt nincs hová menekülni, így az irracionális elem még pusztítóbb. Ha valakit kórházba visznek – és ezt láttuk Magyarországon is –, akkor nincs garancia arra, hogy élve jön ki onnan. Nem tudunk semmit, teljes az információs zűrzavar, ami a cselekvést mederben tartó szabályok felborulásával háborús helyzetet teremt. Ennek a háborúnak csak vesztesei vannak. De nem kell Indiáig elmenni, hogy csődbe jutott egészségügyi rendszert lássunk, mert erre bőven van példa Magyarországon is; ha megnézzük a borsodi kis falvakat, ahol nagyon hátrányos helyzetű emberek élnek, akkor ugyanazt látjuk, mint amit nagyban láthatunk Indiában.”
Katasztrófák évadja
A korábbi évtizedekben a fejlett államok polgárai háborúktól távol, biztonságban élhettek, csak a terrorizmus és a pénzügyi válság tudott lokális vagy globális káoszt okozni, és persze a klímakrízis is szorongató. A vírus azonban azt mutatta meg, hogy térdre tud kényszeríteni fejlett államokat. De vajon hasonló erők támadására kell készülnünk? Csepeli szerint igen.
„Mindezt kiegészíteném a migrációval. A most átélt drámai jelenetekről nem gondolhatjuk, hogy sosem térnek vissza. Az egész világot sújtó környezeti változások nemcsak a vírusokat szabadítják el, hanem emberek százmillióit késztetik menekülésre, nem politikai, hanem egyszerűen biológiai okok miatt. Ha Afrikában nem lesz víz, akkor odamennek az emberek, ahol van. A destabilizációnak csak az egyik esete a víruskatasztrófa. Lesznek hasonló helyzetek. Erre kell felkészülnünk, amennyire lehetséges. A világ nem lesz olyan, mint volt, kevésbé lesz kiszámítható kevésbé lesz biztonságos. Bele kell nyugodni a változékonyságba, a bizonytalanságba, a komplexitásba és a kétértelműségbe: nem tudjuk, mi mit jelent” – fest negatív-utópisztikus jövőt a szociálpszichológus.
Szerinte a jó hír az, hogy a vírusjárvány vadsága és gyorsasága ellenére a tudomány egy év alatt képes volt a vakcinák előállítására. Mint mondja: Karikó Katalin csodálatos teljesítménye mellett öt-hat érvényes oltóanyag született viszonylag rövid idő alatt. Van tehát alkalmazkodási képesség a tudományban. Ami csődöt mondott, az szerinte a logisztika: késve érkeztek a vakcinák a helyszínre. Az Európai Unió rosszul vizsgázott logisztikából. A magyarok, úgy látja, leleményesek voltak, és sürgősen beszerezték az orosz és a kínai vakcinákat. Logisztikában, politikában, tájékoztatásban van még hová fejlődni, de a tudomány nagyon jól vizsgázott.
Arra a kérdésre, hogy a globális kihívásokra erőltetett, „izommutogató” nemzetállami válaszok nem idejétmúltak-e, Csepeli György szerint a kettő egymás mellett élését emelte ki. Nincs szó választási kényszerről, miszerint vagy nemzetállam, vagy világállam. Sokféle szervezeti változat lesz, és létezik már most is, amelyek között ott van a nemzetállam, de a világegyházak, az önkormányzatok, a multinacionális vállalatok, az EU és a NATO is.
„A különféle szervezetek úgy szövik át az emberiséget, mint a testet az erek. Mindegyik szervezetnek a maga területén az a feladata, hogy a rendet, a szabályokat fenntartsa, a normákat és értékeket érvényesítse. Nem arról van szó, hogy az Európai Unió fölfalja a nemzeteket, hanem arról, hogy a nemzetek megtalálják a helyüket az európai integrációban. Az Európai Uniónak is meg kellene találnia helyét a világban. Az igazi probléma nem a nemzetállamokkal, hanem az unióval van, amely se nem nemzeti, se nem nemzetek feletti” – véli a szociálpszichológus.
