Aki nem emlékszik a múltra, arra van ítélve, hogy megismételje. Emlékezzünk! A háború kiöli az élet értelmét. Életben kell maradni, hogy tudjunk magunkról gondoskodni, gyerekeinket nevelni. Robert Schuman 1950. május 9-én olyan együttműködést ajánlott, amely segít megelőzni a háborút. Ezzel indult az Európai Unió elődjének tekinthető szerveződés. Egy hosszú sikertörténet.
Ám ismét gyülekeznek a felhők. Ahogy a 2008-as gazdasági válság rávilágított a pénzügyi rendszer sérülékenységére, a koronavírus-járvány megmutatta, vannak gyenge pontjaink. Fel kell készülnünk az efféle járványhelyzetekre. Várhatóak még. Hogy ellen tudjunk állni minden viharnak, nemcsak az egészségügyben van feladatunk, hanem az oktatásban és a munka világában is. Bár a járvány miatt háttérbe szorult, döntő hatással van Európa jövőjére a klímaváltozás. Az előrejelzések szerint könnyen élhetetlenné válhat Afrika és az arab világ lakott része. Ha az ott élő emberek elhagyják élőhelyüket, egyértelmű lesz, hogy a környezetvédelem nemcsak a baloldali és a zöldpártok hóbortja.
A XXI. század erőviszonyai máshogy néznek majd ki: Ázsia, elsősorban Kína előretörését hozza. Mi, magyarok testközelből szemlélhetjük az ország befolyásszerzési kísérleteit. Európa kitettsége, függőségi viszonya már nemcsak az orosz gáz tekintetében, hanem a kínai tőke, termékek okán is tény. Sőt az autoriter, illiberális politikával átitatott hibrid rezsimek már nem távoli partnerek, az európai közösségen belül is kérdéseket vetnek fel. Az Európai Unió érték-közösségként jött létre, feltételezve, hogy aki csatlakozik, osztja a közös értékeket. Az alapítók nem számoltak azzal, hogy lesznek majd haszonlesők, akik csak a pénzt akarják; hogy lesz olyan tagállami kormány, amely belülről akarja szétverni az uniót. Tervezési hiba, meglehet – de könnyen végzetessé válhat.
Mégis, van-e biztató jövője az Európai Uniónak? A válaszom egy kicsit szorongó, de határozott igen.
Egyrészt az EU léte bizonyítja, hogy a kontinens képes emlékezni a múltra. Képes tanulni, nem elkövetni ugyanazt a hibát. Másrészt reménnyel tölthetnek el minket a nők, s a meglehetősen sztereotip módon nőiesnek nevezett politikai eszközök. Ami Orbán és macsó haverjai számára a gyengeség jele, az valójában erősség. Képesnek lenni nem izomból, de érvek, nem diktátumok, de egyeztetések alapján dönteni, a másikra odafigyelni, a szempontjait mérlegelni: ez az unió, és ez bizony erősség!
Ezért a járvány után jobb, nőbarátabb világot kell építenünk, hogy Európa még erősebbé válhasson. Muszáj, hogy a helyreállítás nemileg igazságos legyen. Ha most nem teszünk semmit, a lányaink sem kapnak majd több lehetőséget, mint mi. A nőket és az ő jóllétüket a politikai döntéshozatal középpontjába kell emelnünk. Gondoskodnunk kell biztonságos, jól fizető munkahelyekről, a férfiakéval azonos fizetésekről, a munka és a család összeegyeztetését megkönnyítő lépésekről. Több nő kell a politikában. Azt akarjuk, hogy a nőügyek emberi ügyek legyenek. Kibírjuk, ha Magyarországon még egy évig Novák Katalin felel mindezért, aztán úgyis visszatér a normalitás, és elkezdjük az érdemi munkát. Fel kell lépnünk az erőszak ellen is. Az EU-nak kötelező, minden tagállamra érvényes jogszabályokat kell elfogadnia a gyűlölet-bűncselekményekkel, így a nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatban, és azokat be is kell tartatnia.
Véssük eszünkbe: az emberek jólléte fontosabb, mint a GDP, mert a rosszul levő emberek nem tudnak sem GDP-t termelni, sem geopolitikai játékokat játszani, sem klímaválságot kezelni. Ha emlékezünk a múltra, akkor azt látjuk, hogy a modern európai történelem a jogkiterjesztésé, a jobbágyfelszabadítástól az általános választójogon keresztül a nők egyenjogúsításáig. Járjuk ezt az utat.