Az előző tanév másfél hónapjához képest idén szinte az egész tanévet "karanténoktatásban", vagyis tantermen kívüli digitális munkarendben kellett eltölteniük a végzős középiskolásoknak, s így kellett felkészülniük a május 3-án kezdődött érettségi időszakra is. A digitális távoktatás lehetőségeit tavaly márciusban kezdték először feltérképezni számos hazai általános és középiskolában, s bár az elmúlt egy évben több jó gyakorlat is kialakult, még mindig vannak olyan intézmények, különösen a szegényebb, hátrányos helyzetű térségekben, ahol a diákoknak sokkal több nehézséggel kell szembenézniük, mint szerencsésebb sorsú társaiknak. Ez a mindennapi tanulásra és az érettségire is igaz.
- A matematika még úgy-ahogy elment, de az angoltól nagyon féltem – mondta Richárd, aki az egyik kaposvári szakgimnáziumban érettségizik. A 19 éves fiú a megyeszékhely agglomerációjában lakik szüleivel és négy testvérével, anyja takarítónő, apja közmunkás. A digitális oktatás számára felért egy vesszőfutással, ugyanis otthon nincs számítógépük, laptopjuk, de még egy okostelefonjuk sem, így a közösségi ház egyik gépe mellett töltötte az online oktatási időszakot. Legalábbis az idén, ugyanis tavaly csak alkalomszerűen jutott be, hogy lefénymásolja az elküldött feladatokat.
- A szakmai tantárgyakkal nincs gond, illetve a magyar és a történelem is megoldható volt, csak többet kellett ülnöm a könyv felett – folytatta. – A mateknál szerencsém volt, az egykori általános iskolás tanárom az utcánkban lakik, és átjárhattam hozzá korrepetálásra, ha valamit nagyon nem értettem. De az angol… A családban senki sem tud segíteni, a külön tanár három-négyezer forint, ha csak kétszer jártam volna hetente, elvitte volna a családi kassza ötödét - mesélte lapunknak Richárd. Azt is elárulta, nem akar továbbtanulni, dolgozni szeretne, hogy tudjon segíteni a testvérei felnevelésében, ezért az érettségire nagy szüksége van. Mint mondta, az osztályában hatan-heten vannak hasonló helyzetben, de a tanáraik jó fejek voltak, segítettek, ha valamiből lemaradtak. Viszont akadt olyan osztálytársa is, ki még a szintfelmérő tesztek közül sem küldött be egyet sem, mert nemhogy számítógépe nincs otthon, de a feladatlapokat sem tudta kinyomtatni sehol.
- A legtöbbször az egyik osztálytársam telefonjáról jelentkeztünk be mindketten – erről már István beszélt a Népszavának, aki Kaposvár roma városrészéből járt az egyik helyi középiskolába. – A tanárok annak is örültek, hogy így ott vagyunk, mert az osztály harmada-negyede nem vett részt az órákon. Volt, akit nem érdekelt, másoknak pedig nem volt mivel csatlakozniuk. Éppen ezért valódi online oktatás helyett sokszor csak otthoni feladatot kaptak némi magyarázat kíséretében, ami vagy elegendőnek bizonyult, vagy nem.
A fiú elmondása szerint érdemjegyei alapján "erős hármas" volt a tizenegyedik osztály feléig, aztán tavaly tavasz óta egyre többször jöttek a rosszabb jegyek. – Nekem nagyon sokat számítottak a normál órák, ott ragadt rám a legtöbb, kellett az élő magyarázat, a gyakorlás, s hogy figyeljek, mert bármikor felszólíthatnak. A digitális oktatásban alig volt számonkérés, s ha nem noszogatják, akkor hajlamos az ember ellustulni. Otthon pedig nem hajtottak, apámnak hét, anyámnak öt általános iskolája van, a bátyáim közül kettőnek is csak nyolc. De én nem közmunkás akarok lenni, ezért küszködtem négy évig, s most lehet, megy minden a lecsóba - fogalmazott.
Adrián és László Kassa mellett egy kisvárosban, Szepsiben élnek, és az ottani kilencedik osztály elvégzése után a Dzsaj Bhím roma buddhista közösség miskolci Dr. Ámbédkar Középiskolájába jelentkeztek, most érettségiznek. Unokatestvérek, s mind a ketten népes, tíz-tízfős családban élnek, alig negyven-ötven négyzetméteren. A családfők szlovákiai gyárban dolgoznak, az édesanyák háztartásbeliek, a gyerekeket nevelik otthon.
– Nagyon nehéz volt felkészülni az érettségire, hisz a testvéreink folyamatosan zsivajogtak, és az internet sem volt valami nagyszerű, úgyhogy gyakran elvesztettük a kapcsolatot a tanárokkal – mondták. Szavaik szerint az angol és a földrajz csak-csak meglesz, és az ottjártunkkor éppen megírt történelem érettségijük is úgy érzik, legalább négyes lesz, de a matematikát nagyon nehéz volt távolról tanulni. - Talán annak köszönhetjük, ha sikerül leérettségizni, hogy februárban külön kérésre az iskola vezetése megengedte, hogy beköltözzünk a kollégiumba, és ott tanuljunk, sokkal nyugodtabb körülmények között. Rajtunk kívül nemigen volt ott más – tették hozzá.
A közösség igyekezett külön gondoskodni róluk ez idő alatt is, étkezést kaptak, és ha nagyon elakadtak a tanulásban, akkor személyesen is konzultálhattak a tanárokkal. Ők azok közé tartoznak, akik hátrányos helyzetük ellenére nem közmunkás-létről álmodnak, hanem tovább szeretnének tanulni az érettségi után.
