A Netflix nagy öröm a sci-fi rajongóinak: a streamingszolgáltató igen hamar felmérte, hogy a tudományos-fantasztikus műfaj számos rajongójának a kiszolgálása tulajdonképpen hiányzik az amúgy telített mozgóképes piacon. Így a Netflix gyárt most ennek a kultúrkörnek sorozatot, filmet – e halmazában A potyautas a legújabb darab.
A direktori székben Joe Penna személye biztató előjel volt: a brazil író-rendező-zenész a 2018-as Sarkvidék című túlélő drámája még Cannes-ba is eljutott, és a főszereplő, Mads Mikkelsennek hála a mű minden sablonja ellenére emlékezetes maradt. Most ugyanez a teher – jelesül, hogy a színész vigyen el a hátán egy filmet – az Oscar-jelölt Anna Kendrick vállára került, akire nem lehet panasz: mindent megtesz, hogy hiteles legyen az önfeláldozásra kész asztronauta szerepében. Igaz, az amerikai színész-énekesnőnek ez rutinfeladat volt, amit könnyedén meg is oldott. A potyautas persze nem olyan kétszereplős dráma, mint a Sarkvidék, bár a kamaradarab jellege ennek ellenére adott: a cselekmény teljes ideje egy űrhajóban játszódik.
A kezdő képsorokban egy kilövés tanúi vagyunk, a dialógus már a bevezető kreditek alatt elindul. Aztán végigélhetjük a három űrhajóssal, amint a moduljuk csatlakozik egy nagy űrhajóhoz. A küldetés célja a Mars, ahová az asztronauták algákat szállítanak, hogy megkezdjék a növénytermesztést. A „minden jól halad” szcenáriót megváltoztatja, hogy Barnett kapitány (Toni Colette) felfedez egy eszméletlen férfit a hajón, Michaelt (Shamier Anderson), aki karbantartóként sérült meg még indulás előtt, de elfeledkeztek róla. Ha túltesszük magunkat azon a kérdésen, hogy előfordulhat-e ilyen egyáltalán, akkor izgalmas drámának nézünk elébe.
Anna Kendrick alakítja Zoét, a hajóorvost, aki mindent megtesz Michael túlélésért. Mikor a sebeit kell ellátnia, és akkor is, miután kiderül: a hajó olyan sérülést szenvedett, melynek következtében elromlott a szén-dioxid-szűrő. Így hibába áldozza fel a Marsra szánt algáit David (Daniel David Kim), kiderül: nincs mindenkinek elég oxigén a túléléshez. A dráma, amely arra fókuszál, Michaelnek mikor kell meghalnia, magával sodorja a nézőt. Remek jeleneteket látunk „lenni vagy nem lenni” tematikában, és persze a komplex helyzetre való megoldással Zoe áll elő. Illetve egyedül ő gondolja azt: az önfeláldozáson túl is létezhet megoldás.
Az efféle lelkesítő képsorok után nem esik túl jól a hideg zuhany. A végső felvonás – a mű fél órája – minden addigi felépített feszültséget és drámaiságot nélkülöz. Afféle „szerezzünk oxigént akció” lezárás ez, mellyel az a legnagyobb baj, hogy egyszerre kiszámítható és unalmas. Mintha csak az történt volna – naiv elképzelésem alapján –, hogy besétáltak a producerek és azt mondták: ezt a lelkizős sztorit nem kellett volna az űrbe, drága díszletek közé helyezni, de legalább akkor a vége legyen látványos, ám oldjátok meg pénz nélkül. Csak ezt tudom elképzelni: más magyarázatom nincs arra, miként lehetett egy elegánsan, kvalitásosan induló filmet végül a B-kategóriába zülleszteni.
Hogy ez nem akkora baj? Lehet. De azért mégiscsak az elszalasztott lehetőség esete.
Infó:
A potyautas
Rendező: Joe Penna
Bemutatja a Netflix
