A Kreml megint hisztikélt kicsit, kitiltotta az Európai Bizottság alelnökét, Vera Jourovát, az Európai Parlament elnökét, David Sassolit, pár baltikumi nyelvészt, svéd tudóst meg a német főügyészt. Nem szeretnénk a Nyugat helyében lenni, de szerencsére nem is vagyunk, mert Szijjártó Péter minden orosztudását összeszedve csöndben maradt, és nem hívta be Putyin itteni nagykövetét, hogy hazaküldje, mondjuk, a katonai attasé helyettesét vagy legalább a GRU Bajza utcai kertészét.
A dolog úgy néz ki, hogy Putyin szerint az orosz ügynökök nyugodtan gyilkolhatnak és robbantgathatnak Európában, de az Európai Unió nem hozhat emiatt szankciókat, mert akkor „oroszellenes hisztériát kelt”. Az oroszellenes hisztéria persze csillapítható lenne, ha Moszkva nem fenyegetné szomszédait és lemondana a Szovjetunió (jobban mondva a cári orosz birodalom) újjászervezéséről. Ebben főként az gátolja, hogy a mai napig ez a legfontosabb államszervező eszméje. A cél még mindig és már megint nem a saját polgárainak biztosított minél jobb életminőség, hanem „a régi dicsőség” visszaszerzése.
A Kreml ennek keretében a második világháborús hősök nyakába visszaülteti Sztálint, az első mesterséges hold és Gagarin űrrepülésének fantasztikus teljesítményét pedig egyszerű marketingfogássá fokozza le (lásd Szputnyik V).
Oroszország baja persze maradna az oroszoké, ha Putyin csak otthon, a négy fal között diktátorkodna. De mivel nem így van, az Európai Unió és az Egyesült Államok kénytelen felvenni a kesztyűt. Putyin a minap „vörös vonalról” beszélt, amelyeket nem tanácsol a Nyugatnak átlépni, mert akkor irgum-burgum lesz. Azt, hogy ez hol húzódik, nem pontosította, mert tisztában van vele, hogy ebben a partiban neki vannak a gyengébb kártyái. Ha megmondja, hol van türelmének "végső" határa, akkor annak megsértése esetén kénytelen lenne olyat lépni, amit maga se akar. A Nyugat viszont jól teszi, hogy világosan közli, hol fut az ő „vörös vonala”: Ukrajna keleti határán és Navalnij EKG-ja mentén.