Nem hiszem, hogy bárki is vitatná azt a megállapítást, hogy a magyarok úgy szeretnének élni, mint szerencsésebb embertársaik a legfejlettebb országokban. Ezért váltottak rendszert, ezért váltogatják a kormányokat. Ehhez képest ott tartunk, ahol harminc évvel ezelőtt, sokan még ott se. Az ország tragédiája, hogy egymást követő kormányai és értelmiségi holdudvaraik - lényegében a teljes magyar elit - képtelenek voltak kidolgozni egy valamirevaló fejlődési stratégiát, s legalább elindulni megvalósításának útján. Szomorú, de úgy tűnik, ebben az ellenzék 2022-es győzelme sem hozna változást.
A felzárkózáshoz el kell végeznünk mindazokat a fejlesztéseket, be kell szereznünk mindazokat a javakat, amelyek a legfejlettebb országokban hatékonyabbá, eredményesebbé teszik az államszervezet, a gazdaság működését, könnyebbé, tartalmasabbá, egészségesebbé, biztonságosabbá az állampolgárok életét. Ehhez rengeteg pénzre van szükségünk, aminek - mivel a szükséges anyagok, gépek, berendezések, eszközök töredékét állítják elő magyar tulajdonú vállalatok - nagyobb része importtermékek ellenértékeként, vagy külföldi tulajdonú hazai gyártó, kivitelező cégek profitjaként rövid úton kikerül az országból. Az eddigi kormányok felzárkózási stratégiája egyformán a külföldi cégek becsábítására - vagyis a legrosszabbul értékesíthető áru, a munkaerő eladására -, a csatlakozás óta pedig az uniós támogatásokra épült. Ezekből soha nem lesz annyi bevétele az országnak, amennyi biztosítja a legfejlettebbek utolérését, ezáltal elmaradottságunkból eredő problémáink megoldódását.
A legfejlettebb országok azért lettek sikeresek, mert nem munkaerejüket adják el, hanem a termékeikben megtestesülő ötleteiket. Magyarország számára sem kínálkozik más út a felzárkózáshoz. Ötletekre van szükségünk, amelyek termékek formájában vagy szabadalomként értékesíthetők külföldön. Ennek legfontosabb feltétele egy széles, kreativitással, vállalkozószellemmel rendelkező emberi erőforrás megléte, amelynek megteremtése és utánpótlásának biztosítása az oktatás feladata.
Csak a fiatalok jelenleg katasztrofálisan alacsony szintű vállalkozói, innovációs potenciáljának fejlesztése és mozgásba hozása biztosíthatja az ország állampolgárai által elvárt ütemű, fenntartható fejlődést. A mai magyar oktatás pusztán munkaerőképzésre alkalmas. Korszerűsíteni kell, méghozzá akként, hogy a képzés középpontjába a gondolkodás, a kreativitás, a vállalkozószellem fejlesztése kerüljön. Ez a feladat - s mellette az oktatás többi problémája - csakis a tartalom és az iskolaszerkezet egyidejű átalakításával oldható meg.
A 10+3-as (6+4+3-as) struktúra bevezetésével megvalósítható a személyre szabott képzés, csökkenne a diákok, pedagógusok terhelése, eredményesebbé válna a felzárkóztatás, jutna hely az új szükséges tartalmaknak, későbbre tolódna a pályaválasztás időpontja, etc. A váltás különösebb gond nélkül levezényelhető, egy-két éves előkészülettel együtt is kevesebb mint tíz év alatt, amelynek végén már az új rendszerben végzettek kerülnének ki a közoktatásból.
Nem muszáj ugyanis ragaszkodni a bevezetés során a totális felmenő rendszerhez.
Ami az általános iskola alsó tagozatának négy évfolyamán történik, az alapjában véve rendben van. Ha kiegészítjük az átalakítás elején egy ideiglenes tananyaggal az olyan 5., 6. osztályba lépők számára, akik nem az új rendszerben kezdték az iskolát - megerősítendő alapismereteiket, alapkészségeiket -, közel azonos hatékonysággal működhet a hatosztályos alsó tagozat a végleges megoldással. Az új tanterv szerinti oktatás az első és a hetedik osztályban kezdődne, majd egy év múlva a második és a nyolcadik osztályban, és így tovább.
A korszerűsítés előkészítése nem igényel hosszú éveket. A tananyag alapjában véve adott, többnyire csak kismértékű változtatásra, frissítésre van szükség, így a pedagógusok felkészítése sem irreális feladat. Lényegében csak a tananyag összevonását, átcsoportosítását kell elvégezni úgy, hogy a 10 éves képzésben csak az maradjon meg, aminek valóban általánosan hasznát lehet venni. A többit át kell helyezni a középiskolába - ott bárki elsajátíthatja, akinek szüksége van rá -, egyes szűk körben hasznosítható ismereteket akár a felsőoktatásba (amelynek tananyagait sem ártana átvilágítani és "kigyomlálni"), sőt előfordulhat olyan is, hogy valami teljesen elhagyható. Másrészt nem szükséges az átalakítást a teljes közoktatásra érvényes, tökéletesen kidolgozott tantervvel kezdeni, a fejlesztés, pontosítás, véglegesítés menet közben is folyhat.
Az átállással adódna egy olyan, a felsőoktatást érintő probléma, hogy a régi és az új rendszerben végzettek között egy éves intervallum keletkezne, amikor nem lenne frissen érettségizett fiatal, aki felvételizhetne. Ezt akként lehetne kiküszöbölni, hogy az első évben megyék, esetleg régiók szerint elosztva csak az iskolák felében kezdődne meg a váltás - figyelembe véve a diákok létszámát is -, majd egy év múlva a többiben. Kiegészíthetné ezt a korábban végzett, de sikertelenül felvételiző fiatalok számára szervezett széles körű felkészítő tanfolyam is. E két megoldással biztosítható, hogy a felsőoktatásba jelentkezők száma megfelelő maradjon.
A közoktatás korszerűsítése természetesen olyan változásokat is hozna a pedagógusok helyzetében - például egyesek számára iskolaváltást -, amelyeket nem szívesen vállalnak. Emellett a szülők számára is okozhat nehézségeket. Szerencsére az elkövetkező években olyan mennyiségű pénz érkezik az Uniótól, amely bőven fedezné az átalakítás egyéb költségei mellett az érintettek motiválását is a változtatások elfogadására.
A közoktatás korszerűsítését nem lehet tovább halogatni, így is évtizedeket vesztegettünk el vele. Mérlegre kell tennie mindenkinek, főleg a politikusoknak: vagy belevágunk az elkövetkező években, vagy végleg búcsút inthetünk a belátható időn belüli felzárkózásnak, s a végtelenségig kínlódhatunk problémáinkkal.