Az egész pályafutása – és a mi életünk – legkockázatosabb mutatványát hajtja végre a miniszterelnök: megpróbálja (eddig) 27 ezer halott után sikeres járványkezelővé átpozicionálni magát.
Nagy utat tett meg, mire idáig jutott. Nem sokkal a világjárvány előtt (bizonyos értelemben vétlenül; nem tudva róla, hogy mi következik) fölszámolta az egykori ÁNTSZ járványügyi intézményrendszerét. Egy utólag tragikusnak bizonyult bérleszorító politikával tíz év alatt tízezreket üldözött el az állami egészségügyből, miközben annak GDP-arányos támogatását is folyamatosan csökkentette. A pandémiát kezdetben következetesen alulértékelte („a migráció az igazi veszély”) és félrekezelte. Az embereket lebeszélte a maszkviselésről és a fertőtlenítésről, annak elleplezése végett, hogy sem maszkból, sem fertőtlenítőből nem szerzett be elegendőt. Az első hullám tapasztalataiból nem tanult, a könnyen hozzáférhető tömeges tesztelés, a kontaktkutatás és az elkülönítés infrastruktúráját nem építette ki. A rosszul időzített és hibás tartalmú szolgálatitörvény-módosítással orvosok és szakdolgozók további ezreit idegenítette el a rendszertől a járvány közepén. Ahogy meglódult a jelenlegi járványcsúcsot okozó brit variáns terjedése, szabaddá tette a légiforgalmat Nagy-Britannia felől, Európában egyedüliként. És hagyta a járvány súlya alatt összeroppanni az egészségügyi ellátást. Hogy világos legyen: amikor a lélegeztetettek 80-95 százaléka meghal, mert túl későn kerülnek oda, és nincs elég ápoló, aki esélyt adna nekik a túlélésre, az összeomlás, bárminek hívják is hivatalosan.
És most ezt az összes ballépést és melléfogást megpróbálja egy sikeres oltókampánnyal eliminálni, gondolván: „a védekezést elrontottam, a gyógyító szisztémánk alkalmatlannak bizonyult az életmentésre, de az emberek mindent megbocsátanak, ha a gyors átoltás miatt másoknál hamarabb leszünk kint a vízből”.
Mondhatnánk, hogy ez egy empátia, részvét és lelkiismeret nélküli ember magánszáma, ha egyrészt ő sétálna egyedül a kifeszített kötélen, és nem a mi életünket tenné naponta kockára, másrészt, ha nem asszisztálna hozzá sok ezer hasonszőrű morális zombi, Káslertől Menczerig, meg a túlteljesítő „közmédiától” a saját korábbi respektusának romjai alatt haldokló KSH-ig. Maga Orbán láthatóan annyira akar hinni a saját koncepciójában, hogy megkezdte a valóságot is hozzákalapálni. Ez – sajnos – nem csak a hamis és hazug vakcinahatékonysági táblázatból látszik (azzal csupán a legújabb oltási hullámot akarta egy kicsit megnyomni), hanem a szó szerint istenkísértő nyitási programból is. Nincs élő ember – a már említett bólogatógépet, a mindig minden orbáni ötlettel egyetértő, de azért az orvos-énjét valahol legbelül talán mégis őrző Káslert is beleértve –, aki 4 millió beoltott és védett (két oltás + a szükséges eltelt idő a védettség kialakulásáig) alá merte volna tenni azt a küszöböt, amin túl esetleg meg lehet próbálkozni a nyitással. Ehelyett azonban az iskolákat 1, a köztereket és a teraszokat 1,5 millió védettnél nyitották, amire a mamelukhad a Facebookon, meg a lakájsajtó a médiafelületeken még jól rá is segített – olyan tömegjeleneteket láttunk a hétvégén, mintha már azt ünnepelnék az emberek, hogy vége van a járványnak.
Az epidemiológia viszonylag száraz, nem annyira akarat-, mint inkább matematika-elvű tudománya szerint ebből újabb járványhullámnak kell következnie, az oltatlanok magas száma és az atomjaira hulló (de már a poszt-Covid sokszázezres betegtömegével is terhelt) egészségügy krónikus állapota miatt újabb tömeghalállal. És egyedül az az ember lesz a felelős érte, aki ezt az egészet kitalálta, összerakta és – a saját úgynevezett szakértőire sem hallgatva – erőszakkal keresztülvitte. Senki másra nem mutogathat, mert szóltak elegen, hogy ne csinálja, mégsem hallgatott senkire.
Az egész élete arról szól, hogy szereti vállalni a rizikót, és általában nyer. De soha ekkorát még nem kockáztatott: további ezrek (tízezrek?) életét tette fel egyetlen lapra – a saját politikai jövője mellé.