Terepjárókból álló, több száz méter hosszú kocsisort állítottak meg péntek délután a rendőrök Dunaújváros központjában. Az autókban biztonsági szolgálatok emberei ültek, s azért jöttek a Fejér megyei városba, hogy leváltsák a Dunaferr őrszolgálatát. A rendőrök igazoltatták az autók sofőrjeit és utasait, s ezt követően a konvoj java visszaindult a fővárosba. Néhány autó azért este nyolckor odagurult a vasműhöz, s a járművekből többnyire izmos, kopaszra nyírt, sötét egyenruhás férfiak szálltak ki, ám csak céltalanul sétáltak a gyár főbejárata előtti parkolóban. Rendbontás nem történt.
Az esetről kérdeztük a megyei rendőr-főkapitányságot, s ott megtudtuk, hogy a konvojról és szándékáról már órákkal korábban értesültek, és mivel felmerült, hogy jogellenes magatartásra készül a városba érkező csapat, igazoltatták a team valamennyi tagját. Bűncselekmény nem történt, így az autókban ülők ellen nem indult büntetőeljárás. Egy járműben a „közbiztonságra különösen veszélyes eszköz”-t találtak, emiatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A rendőrség szerint egy polgári jogvita miatt utazott a csapat Dunaújvárosba, s hogy az üzleti konfliktusban kinek van igaza, abban nem az ő dolguk dönteni, számukra az volt a fontos, hogy a város nyugalmát az ideérkező csapat ne dúlja fel.
Ezt a feladatot megoldották.
A kocsisor kontrollját végignézte Dunaújváros polgármestere, Pintér Tamás. Az ellenzéki összefogással megválasztott, jobbikos politikus szerint félelemkeltő volt a csupaizom férfiak megjelenése a városban. A polgármester tud arról, hogy a vasmű csődveszélyes helyzetbe sodródott, s a cég tulajdonosai között ádáz vita dúl, ám úgy véli, hogy ez a felek egyikét sem hatalmazza fel a péntekihez hasonló erődemonstrációra. Pintér Tamás százra becsülte a városába érkező erőemberek számát (a rendőrség ötvenre), s a polgármester a csapatban több olyan tagot látott, akik az FTC mérkőzésein a B-közép rendjét vigyázzák.
A Dunaferr Zrt. vezetése az esetet követően kiadott közleményében azt állította, hogy a cég kisebbségi tulajdonosa, az ukrán Tatjana Taruta akarta erőszakkal megszerezni a vasművet. A közlemény szerint Taruta és politikusként befolyásos apja ezt a módszert már gyakran bevetette saját hazájában is. A vasmű vezetése megköszönte a rendőrségnek, hogy meggátolták a gyárfoglalást. Egyébként a Dunaferr vezetése már március 5-én is adott ki arról közleményt, hogy a Taruta-csoporthoz köthető személyek meg akarták szerezni maguknak a céget, ám mivel hamis meghatalmazásokkal érkeztek, nem engedték be őket a gyár területére.
Egészen mást állít Mikó István, aki vállalta, hogy a biztonságiak pénteki utazását ő szervezte meg. Szerinte egyébként 4-500 fős volt a csapata. A magát válságmenedzsernek nevező, 45 éves férfi azt mondta, hogy ő a Dunaferr részvényeinek 99,6 százalékát kezelő Steelhold Ltd. képviselője, így nemcsak az ukrán kisebbségi tulajdonos megbízásából cselekszik, hanem az orosz többségi részvényes, az állam kezében lévő Vnyesekonombank nevében is. Hozzátette: márciusban megtartották a közgyűlését a Dunaferrnek, és megválasztották ügyvezetőnek az orosz Gladkykh Vasylt, minden jogszerű volt, de ezt a zrt.-t hónapok óta jogtalanul irányító Evgeny Tankhilevic nem ismeri el. Megkérdeztem Mikótól, hogy ha ez igaz, akkor miért nem bírósági úton igyekszik bejutni a vasműbe, mire ő azt felelte: Tankhilevic és emberei a birtokbavételt fellebbezésekkel hónapokig elhúzhatják, ám addig a Dunaferrből minden értéket kilop az illegitim vezetés, s a cég végképp menthetetlenné válik. Akkor pedig a vasmű és a hozzá kötődő több mint tízezer ember munka nélkül marad, a cég hitelezői tönkre mennek, s az államra százmilliárdos adósság szakad. Hogy ezt megakadályozzák, rövid időn belül újra megpróbálják birtokba venni a gyárat, a péntekinél nagyobb erővel, 6-800 biztonságival érkezve Dunaújvárosba. Most egyébként úgy jöttek, hogy előre bejelentették a vasmű vezetésének érkezésüket, ezért is várta őket a rendőrség, hogy ez legközelebb is így lesz-e, arra még korai a válasz.
Hogy a vasmű kerítésén belül lévő vagy kívül rekedő félnek van-e igaza, azt nincs esélyünk megtudni. Ami tény: a cég nagy bajban van. A Dunaferr – amit 2004-ben ukrán befektetők vásároltak meg, majd később orosz többségi tulajdonban került – évek óta több tízmilliárdos veszteséggel termel. Van, aki kétségbe vonja ezt, ők úgy gondolják, hogy a 350-400 milliárd árbevételű vasmű haszna eltűnik a zrt. mögött álló rendkívül bonyolult céghálóban. Hogy miképp került a Dunaferr épp akkor végveszélybe, amikor az acélfeldolgozás világszerte szárnyal, azt végképp senki nem érti. Tankhilevic szerint van esély a kilábalásra, akad már vevő is a cégre, aki a megvásárlásig bérmunkával látja el a Dunaferrt. Csakhogy az üzem hónapok óta 20-30 százalékos kapacitáson megy, a dolgozók bére rendszeresen késik, a hitelezők sorra nyújtják be a felszámolási kérelmüket, mindeközben a cégvezetés nem tárgyal az elbizonytalanodott dolgozókkal, az alkalmazottak felét maga mögött tudó vasasszakszervezetet kiebrudalták a gyárból, a sajtónak nem nyilatkoznak.
A gazdasági-politikai kérdésekben jártas újvárosiak azt prognosztizálják, hogy az állam próbálja majd megszerezni a vasművet. Ehhez stratégialiag fontos partnernek kell nyilvánítani a Dunaferrt, aztán a végveszélyre hivatkozva állami felszámolót vezényelni a zrt. élére. Utóbbi eladja a céget – az adósságoktól megszabadítva, tetszőleges árért – egy, a kormányhoz kötődő befektető csoportnak. Akik ezt jövendölik, azok úgy vélik, hogy a pénteki és a későbbre bejelentett gyárfoglalás nem több mint színház, s az egész manőver azt szolgálja, hogy a kormány a dunaújvárosiak jövőjére és köznyugalomra hivatkozva belefogjon végre a kisajátításba.
