Utoljára 1962-ben romlott annyira a születéskor várható élettartam Magyarországon, mint 2020-ban, a koronavírus-járvány kitörésének évében – derül ki az Eurostat és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Az uniós statisztikai hivatal március 30-án közölte oldalán a 2020. évi előzetes adatokat az egyes tagországok születéskor várható élettartamáról. Mint kiderült, a legtöbb országban jelentősen romlottak az emberek életkilátásai.
–
A születéskor várható élettartam egy összegző halálozási mutató, a szám lényegében úgy értelmezhető, hogy ha a vizsgált év halálozási jellemzői nem változnának a következő száz évben – ilyen persze nem történik meg –, akkor milyen élethosszra számíthat egy újszülött, jelen esetben 2020-ban – mondta lapunknak Kovács Katalin szociológus, demográfus. Mindössze néhány országban, Dániában, Norvégiában és Finnországban volt minimális javulás a mutatókban. Kovács szerint ezekben az országokban jobban is sikerült a járványkezelés, mint Európa többi államában: ahol jobban elszabadult a járvány, ott jobban romlottak az életkilátások is.
A koronavírust 2020-ban híresen megszenvedő európai országokban, így Olaszországban 1,2 évvel, Spanyolországban 1,6 évvel, Belgiumban 1,2 évvel, valamint Csehországban 0,9 évvel csökkent a várható élettartam, de a szomorú listát – az egyébként erősen öregedő társadalmú – Liechtenstein vezeti 2,4 éves csökkenéssel. Magyarországon átlagosan 75,7 évre, 2019-hez képest 0,8 évvel csökkent a várható élettartam. Nemek szerinti bontásban a férfiak mutatója 0,8, a nőké 0,6 évvel csökkent, előbbi 72,3 évre, utóbbi 79,1 évre. Magyarország a csökkenés mértékéről szóló összesített lista 12. helyén, a középmezőnyben foglal helyet. Uniós összevetésben hazánk maradt a sereghajtók között, mindössze Litvániát, Bulgáriát és Romániát előzzük a várható életévek számában.
Az említett adatok értelmezéséhez fontos megjegyezni, hogy évtizedes távlatokban minden országban, így Magyarországon is növekszik a születéskor várható élettartam. 1989-ben 65,4 év volt a férfiak, 73,8 év a nők várható élethossza, azóta jelentősen javultak a magyar életkilátások. Legfeljebb néhány évente fordult elő egy-három tizedes csökkenés, tehát a tavalyi visszaesés mértéke erősen eltér a megszokottaktól.
A már említett 1962-es csökkenésen kívül a férfiak életkilátásainál voltak nagyobb kilengések, de azok is mind a 2020-as mérték alatt maradtak: 1967-ben 0,59 évet, 1980-ban 0,67 évet, a 89-es rendszerváltás évében pedig 0,72 évet csökkent a férfiak születéskor várható élettartama. Hasonló mértékű kilengések a nőknél még ritkábbak voltak.
A Kaliforniai Egyetem (UCLA) egyik hasonló témájú friss publikációja szerint a várható élettartam a járvány utáni években olyan gyorsan visszaállhat a korábbi szintre, amilyen gyorsan visszaesett. Kovács Katalin ebben óvatosságra int, mert egyelőre nem ismertek a koronavírus hosszútávú egészségi hatásai, a járványhelyzet alatt elmaradt egyéb betegségek kezelése, valamint a válság gazdasági hatásai is kihatással lehetnek az emberek egészségére.
Évekkel eltolódott a házasságkötés és a gyermekszülés
A nők első házasságkötésének átlagos életkora több mint nyolc évvel, az első gyermekszülés időpontja 5,8 évvel tolódott ki a rendszerváltás óta, ami természetesen azzal jár, hogy az előző generáció is később válik nagyszülővé. A változás dinamikus, 2004-ben az 50-60 közötti korosztály felének már volt unokája, 2016-ban azonban már csak 42 százalékának.
A nyugdíjkorhatár emelkedésével párhuzamosan azt várhatnánk, hogy a dolgozó nagymamák kevesebb időt és energiát tudnak az unokákra fordítani, de épp fordítva történik. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa „A nagyszülők gyermekgondozási tevékenysége Magyarországon” címet viselő összegzésében az áll, hogy a napi gyakorlatban az 50-59 éves, még aktív korosztály segít a legtöbbet a gyerekeinek a kicsik ellátásában. A szociológus 60-69 év közé teszi a nagyszülőség „aranykorát”, mert ebben az életszakaszban már csak a korosztály 27 százalékának nincs unokája. Az évek múlásával aztán egyre fontosabb tényezővé válik a nagyszülő egészségi állapota, 70 fölött egyrészt a betegségek miatt esik vissza az unokákra fordított idő, másrészt iskolás korban már kevesebb gondoskodásra szorulnak a gyerekek is.
Amikor a segítséget igénylő szülők oldaláról közelít a kérdéshez, azt mondja ki a tanulmány szerzője, hogy a gyermekes családok tíz százaléka él együtt a szüleivel, a fennmaradó 90 százalék felének rendszeresen segítenek, másik fele azonban nem számíthat a nagyszülői támogatásra. Bármilyen meglepő, a gondoskodás szempontjából meghatározó a szülők és a nagyszülők párkapcsolatának állása és az iskolázottságuk is.
Az egyszülős családok élnek együtt leggyakrabban a nagyszülőkkel, de a tartósan együtt élő párok számíthatnak a legtöbb támogatásra, különösen, ha a nagyszülők is együtt élték le az életüket. A legkevesebb segítséget a mozaikcsaládok kapják, ahol a szülők előző kapcsolataiból származó gyerekek együtt élnek a közös gyerekkel vagy gyerekekkel. Ezeknél a családformáknál általában az apa szülei lépnek, vagy rekesztődnek ki a szorosabb kapcsolattartásból. Az iskolázottság vizsgálata pedig azért lényeges, mert az alapfokú végzettségű szülők kapják a legkevesebb támogatást, s a diplomások a legtöbbet.
A Monostori Judit által idézett felmérések egyértelműen igazolták azt a hétköznapi megfigyelést, hogy az anyai nagyszülők, különösen a nagymama sokkal többet segít, mint az apa szülei. A második helyen az apai nagymamák állnak, majd az anyai nagypapa következik, jócskán lemaradva. Azt mutatják az adatok, hogy egy gyerekkel még elboldogulnak a szülők, de kettővel vagy többel már nem. A bölcsődék és óvodák nem alkalmazkodnak a dolgozó szülők igényeihez, így a legkisebbeket sokszor a nagyszülők viszik haza, minél magasabb a szülők iskolai végzettsége, annál gyakrabban.
Összességében tehát elmondható, hogy kevés gyerek születik ugyan Magyarországon, de többnyire a második vagy további gyerekekről mondanak le a szülők. Így az idősödő korosztály nagy valószínűséggel nagyszülővé válik, csak kevesebb unokával, mint a korábbi generációk.
