;

gyermekmolesztálás;

- Megtervezett gyermekmolesztálások

Három gyermek meggyilkolása miatt már börtönben lévő német sorozatgyilkos ellen emeltek vádat Franciaországban egy kisfiú meggyilkolása miatt.

A német rendőrség maszkos emberként kereste éveken át azt a Martin Ney nevű férfit, akit végül márciusban szállítottak át Németországból Franciaországba. A korábbi szociálpedagógusra, gyermekfelügyelőre negyven molesztálást és három gyilkosságot tudtak hazájában rábizonyítani. Áldozatai 7-13 év közötti fiúk voltak. Németországban még 2012-ben tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Most Franciaországba vádolták meg mégpedig azzal, hogy 2004-ben elrabolt és megölt egy tizenegy éves kisfiút. Tettéről a börtönben mesélt egyik fogolytársának – aki továbbadta az információt a rendőrségnek.  

A homokban elásva

A maszkos ember első áldozata – akiről a hatóságok tudnak – a tizenhárom éves Stefan Jahr volt 1992-ben. A fiú a gyerekszobájából tűnt el egy éjjel, ott aludt ötéves öccse is, aki semmit sem hallott. A rendőrség sokáig azt gyanította, hogy a fiú elszökött otthonról, mert nem találtak semmilyen erőszakra utaló nyomot. Holttestét öt héttel eltűnése után egy vadasparkban találták meg, a homokba elásva. Halálát fulladás okozta, de a rendelkezésre álló kevés nyom miatt a rendőrség nem igazán tudta, merre induljon.

A kisfiú édesapja, Ulrich Jahr ezt nem fogadta el, magánnyomozókat bérelt és a nyilvánossághoz fordult. Többször került konfliktusba a hatóságokkal, mert a rendőrség szerint magánakcióival megnehezítette vagy akadályozta a nyomozást, bíráló nyilatkozataival pedig megrendítette az emberek bizalmát a hatóságokkal szemben. Mindenesetre a tettesnek az édesapa által megbízott nyomozóknak sem sikerült a nyomára bukkania.

Külön nyomozócsoport

A nyolcéves Dennis R. három másik gyermekkel aludt egy sátorban Selker Noorban a német-dán határ közelében, amikor 1995-ben egy éjszaka eltűnt. A holttestét két héttel később Dániában találták meg – a homokban elásva. A kilenc éves Dennis K. volt a harmadik áldozat, ő 2001-ben szintén táborozott szintén másokkal aludt egy szobában, szintén senki sem hallott semmit. Egy erdőben találták meg – a homokos részen elásva.

A német RTL televíziócsatorna beszámolója szerint ezután külön nyomozócsoport alakult, amelyik a három gyilkosságot közösen kezdte vizsgálni. A rendőrség felhívást tett közzé, azt remélve, további áldozatok jelentkeznek, olyanok, akiket otthonukban vagy táborozás közben molesztáltak. Egy hónap alatt tizenöt bejelentés érkezett, tanárok is jelezték, hogy tudtak olyan, az osztályukba járó kisfiúról, akit otthonában támadtak meg. Az áldozatok és szüleik meghallgatása után készült el az elkövető fantomképe, de az arcát csak maszkkal eltakarva tudták ábrázolni, mert a bűncselekményeket mindig így követte el. A több hónapig tartó kihallgatások után leszűkült a lehetséges tettesek köre, a rendőrség biztos volt benne, hogy olyan embert kell keresni, aki a munkája miatt napi kapcsolatban van a gyerekekkel.

És akkor minden összeállt

Egy korábbi áldozata segített elkapni az elkövetőt: Martin Wichmann 1995-ben tíz éves volt, amikor éjjel arra ébredt, hogy egy idegen férfi keze van a nadrágjában. „Azt mondta, ne féljek, titkos éjszakai kalandban lesz részünk, ami mindkettőnknek nagyon izgalmas és jó lesz. Mozdulni sem mertem, csendben maradtam, szerencsére a szobában velem alvó húgom felébredt és elkezdett kiabálni, a férfi pedig az ablakon át elmenekült. A rendőröknek csak annyit tudtunk mondani a testvéremmel, hogy egy fekete ruhás idegen járt nálunk. Az eset után agresszív lettem, arra is volt példa, hogy édesanyámat megütöttem, őt tartottam első számú felelősnek azért, hogy nem védett meg, és egy idegen bejöhetett a szobámba. Kezelhetetlen voltam, 12 éves koromban fél évet a fiatalkorúak pszichiátriáján kellett töltenem, utána értettem meg, hogy a történtekért az elkövetőn kívül mást nem szabad hibáztatnom.”

Wichmann hozzátette: 2011-ben otthon játszott a számítógépén, amikor hirtelen megjelent előtte a monitoron az őt molesztáló ember arcképe. „Teljesen váratlanul történt, az összes emlék felidéződött, és minden összeállt. Egy táborban összebarátkoztam a ránk vigyázó felnőttel, aki azt kérte tőlem, rajzoljam le neki a házunkat, ahol lakunk. Kérdezte, nyáron hogyan szellőztetünk, hogy legyen légmozgás a házban, bejelöltem neki a rajzomon, hogy melyik ablakok vannak nyitva. Nem gondoltam semmi rosszra, imponált nekem, hogy egy felnőtt ilyen komolyan vesz és nagyon jókat beszélgettünk. A nevére is emlékeztem, rögtön tájékoztattam erről a rendőrséget és utána pár nappal később már kaptam az idézést szembesítésre. Őt kapták el. A történteket akkor tudtam igazán feldolgozni, és amennyire lehet lezárni, amikor egy újságíró kíséretében lehetőséget kaptam arra, hogy találkozzak vele a börtönben. Meg akartam érteni, hogy miért csinálta ezt. Fél órát beszélgettünk, ez nagyon sokat jelentett nekem. Az nagyon ijesztő volt, amikor megkérdeztem tőle, engem is megölt-e volna, ha ellenkezem, és ő rezzenéstelen arccal mondott igent.”  

A gyerekek „szedték fel”

„Félelmetes volt azzal szembesülni, milyen precizitással készítette elő a bűncselekményeket az elkövető, aki semmit sem bízott a véletlenre, minden váratlan eseményre volt forgatókönyve, gyilkosságot pedig akkor követett el, ha áldozatai nem fogadtak szót neki és nem maradtak csöndben – mondta Alexander Horn, a nyomozócsoport egyik tagja. – Miután megkaptuk az információt a tettesről, elmentünk a lakására és megtaláltuk a maszkot, amit a bűncselekmények elkövetésekor viselt, a számítógépén pedig rengeteg kisfiú fényképe volt, lakcímmel. Amikor elfogták, a kihallgatásán részletesen elmondta, hogyan tervezte meg a bűncselekményeket. Ha otthonaikban támadta meg a gyerekeket, akkor előtte terepszemlét tartott, pontosan tudta, merre menekül, ha megzavarják, és arra is minden alkalommal volt terve, hogy hol ássa el a holttestet, ha ölni kényszerül. Arra törekedett, hogy minél kevesebb nyomot hagyjon – és ez sajnos nagyon jól sikerült. Plusz izgalmat jelentett számára, hogy a gyerekek otthonaiban vagy a táborokban követte el szörnyű tetteit. A táborokban azok lettek az áldozatai, akik elkezdtek vele barátkozni, beszélgetni, állítása szerint ő sosem kezdeményezett. Értelmezése szerint a gyerekek szedték fel őt.”

A tárgyalás után elhunyt az édesapa„Undort éreztem, amikor láttam a tárgyalásokon. Sosem nézett a szemembe, mindig maga elé bámult, rezzenéstelen arccal ült, az ítélethirdetésnél sem mutatott semmi reakciót. A tényleges életfogytiglant jogosnak tartom, a fiúnkat nem kaphatjuk vissza, de a bűnös megkapta jogos és megérdemelt büntetését” – mondta az első gyermekáldozat édesapja, Ulrich Jahr az ítélet kihirdetése után. Egy héttel később szívinfarktust kapott és elhunyt. 

A már nevet is kapott jelenség – maszkné – megelőzéséhez és kezeléséhez bőrgyógyász adott tanácsokat.