Fejlett, patinás demokráciákban hagyomány, hogy a közélet szereplői nem bírálják a bíróságok ítéleteit. Mi sem tesszük, ellenben írtunk egy szövegelemzési segédletet a Tóta-ügy margójára, hátha a legközelebbi felségsértési per idején segít majd a közvéleménynek, vagy ad absurdum az igazságszolgáltatásnak. A közérthetőség kedvéért dőlt betűvel a Tóta-cikkből kiemelt inkriminált részletek szövegét, állóval pedig a magyarázatot szedtük.
Magyar ember nem lop, csak kalandozik
Az Orbán-kormány nem lop, csak kétszeres-háromszoros áron veszi meg a fürkészek-portyászok által felhajtott vakcinákat és lélegeztetőgépeket, az ártöbbletet pedig Fidesz-közeli offshore-cégek zsebébe rakja; továbbá túlárazott uniós közbeszerzésekkel milliárdossá teszi Orbán Viktor apját és vejét, szomszédját, kötélbarátját, a szomszéd üzlettársát stb.
Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket.
Magyarországon sem állítják bíróság elé a közpénzek kormányzati és kormányközei fosztogatóit, hanem Orbán Viktor kitünteti mindenféle lovag- meg tisztikereszttel, továbbá kinevezi őket miniszternek, ménesbirtok-biztosnak vagy nemzeti tőkésnek.
A rablást, gyújtogatást és erőszakot – "kalandozást" – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata.
A nyílt színi kormányzati lopást és a többi hatalmi visszaélést a mi jogrendünkben nem a magyar bíróságok szokták lefülelni, hanem az összes hazai fórum eredménytelen végigjárása után a strasbourgi bíróság (mint történt legutóbb is a rokkantnyugdíjak jogtalan elvétele után).
Ott az történt, hogy a *** (a bírósági ítélet előtt az eredetiben: magyarok – a szerk.) ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat.
Az Orbán-kormány rendre azt állítja, hogy amit korrupciónak nevez a köznyelv (a hétköznapi ember pedig lopásnak), az valójában a Fidesz politikájának lényege; továbbá, amit az emberek jogfosztásként érzékelnek, az valójában jogkiterjesztés.
Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost.
De ez a szómágia az európai intézményekben csak egy darabig működik, mert az ott dolgozók nincsenek ugyan ilyen mérvű arcátlansághoz szokva, a zömük mégiscsak több száz éve működő jogállamokból jött, de azért nem teljesen hülyék.
Ezután *** bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a kalandozásért.
Ez az a pont, ahová még nem érkezett el a második történeti szál: a mi kalandozóink a kisebb-nagyobb vereség után mindig a győzelem hírével térnek, haza, majd újabb fürkész-portyász utakra indulnak.
A végére egy rövid megjegyzés: amikor a bíróság a Tóta-cikket – amely műfajára nézve parabola, magyarul görbe tükör – „a magyar nemzet megsértéseként” értelmezi, pontosan ugyanazt a szándékos logikai hibát véti, mint amikor a miniszterelnök a Sargentini-jelentés vagy a 7-es cikkely szerinti eljárás idején arról beszél, hogy „Brüsszel” Magyarországot támadja. Magyarország, a magyar nemzet illetve bármelyik magyar kormány(fő) közé soha nem tehető egyenlőségjel – ezt a kormányfő is tudhatná, egy bírónak viszont kötelező lenne tudnia.