A Frankfurter Allgemeine Zeitung a Német Gazdaság Kölni Intézetének felmérését idézte, amely a jobboldali populista pártok szavazatait vizsgálta a 2014-2019 közötti Európai Parlamentben. Kiderült, hogy az összes közül a szélsőségesek frakciói a legkevésbé egységesek. A Zöldek/Európai Szabad Szövetség pártjai szavaznak a legkövetkezetesebben, a második helyen az Európai Néppárt (EPP), a harmadikon pedig a szociáldemokraták állnak.
A felmérésből alapján az a megállapítás sem állja meg a helyét, hogy a jobboldali radikálisok egyöntetűen jó kapcsolatokra törekednének Oroszországgal vagy Kínával. A Krím annexióját érintő szavazások során például különbözőképpen viselkedtek a radikális pártok. Matteo Salvini Ligája jó kapcsolatokra törekedett Vlagyimir Putyinnal, ugyanez nem mondható el a lengyel kormánypártról, a Jog és Igazságosságról (PiS).
Ez a különbözőség a költségvetés kérdéskörére is igaz, s a kép aligha változott 2019 óta. Jó példa erre, hogy az olasz Liga EP képviselői nemrégiben megszavazták a 750 milliárd eurós uniós helyreállítási alapot, míg a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN) honatyái tartózkodtak. A német jelentés szerint nem körvonalazódik egységes fellépés egy sor más témában sem.
A kutatók szerint a széthúzás oka sajátos módon éppen az, amiben a jobboldali radikális pártok egységesek: a háttérben a nemzeti szuverenitásra, vagy ahogy a jelentést készítők fogalmaztak, a nemzeti egoizmusra való törekvést kell keresni. Ezek a pártok nem fogadják el az EU egységesítő előírásait, ezért logikusnak tűnik, hogy szinte minden kérdésben más és más utat követnek.
Különösen nagyok a törésvonalak a nettó befizető országokban működő radikális pártok és a kevésbé tehetős államok szélsőjobboldali tömörülései között. Előbbiek ugyanis elutasítják azt, hogy a szegényebb államok adósságát a gazdagabbak fizessék meg. Ugyancsak komoly különbséget jelent, hogy az adott szélsőséges párt kormányon van-e vagy sem. A jobboldali populisták csak a bevándorlásellenességben értettek egyet, de már hazájuk uniós tagságát, vagy az eurót sem látják olyan negatívan, mint egykor.
A jelentés egyik készítője, Matthias Diermeier úgy véli, a kutatás azt mutatja, a jobboldali populisták nemzetközi együttműködése csak színház, a hazai közönségnek szánt show. Hiába törekedett például Matteo Salvini arra, hogy egységesítse a két jobboldali radikális képviselőcsoportot, az Identitás és Demokráciát és az Európai Konzervatívok és Reformerek frakcióját. Ez azért is látszik reménytelen vállalkozásnak, mert még a mostani, különálló frakciókban sincs egység.
