L-nek
(Az én Gálym ma azzal a kártyával játszik, ami nem kártya, kaszinóban, ami nem kaszinó, egy emberbarlangban, amelyik nem barlang és nem ember, párbajt a televízióban lát régi filmekben. Párbajképes úriembernek ő maga nem tartja magát.)
Kellér Andor könyvét évekkel ezelőtt én adtam újra ki, nem véletlen, hogy ma megint hatni kezd. Gály Lajos története egy nagyon sajátságos élet íve, amely, most azt gondolom, Magyarország története is egyetlen ember sorsában - a békeidőkből. Abból az időből, amikor "minden elveszett". XIX. század vége, az ezernyolcszázhetvenes évek vége, és az azt követő harminc év, egészen az első világháború kitöréséig, majd annak a közepéig gyűrődik az ő sorsa, akárcsak Magyarországé. (Az enyém pedig ’53-tól errefelé békében háborús körülmények között – lezáratlanul, az övével összehasonlíthatatlanul, és mégis). A kiegyezés után vagyunk, de a tespedtség még a kiegyezés előtti (az enyém ma már forradalmak utáni is). Ez az az időszak, amikor könnyen és gyorsan lehet meggazdagodni, könnyen és gyorsan lehet elbukni. Ez az az időszak, a századvég/századforduló/századelő, amikor felépül az a Budapest, amelyben ma is élünk. Élünk, élünk benne is, ha nem szeretjük. Nem szeretjük távoztunkban, és utána sem.
(Nagyon szeretni fogod Gály Lajos élettörténetét, hallgasd. Úgy hallgasd, ahogy a Gályk mai tanújaként én mesélem el.)
Gály apja, az öreg Gály, gróf Andrássy György gazdatisztje. A grófot – hatalmas vagyona van -, nem érdekli a pénz. Külföldön utazik, egy évben egyszer-kétszer megjelenik Kétegyházán, ahol gazdatisztje gazdálkodik. Az öreg Gály minden évben elé teszi a könyvelést, amire a gróf ránéz, majd unottan eltolja magától, és megkérdezi „mennyi pénz”?
Az öreg Gály nagy vagyont halmoz így fel, több ezer hold földet, és abban bízik, hogy ebből a fia majd nyugodtan megél, van biztonság, fedezett mögötte. Iskoláztatja a fiát, a fiatal Gályt. Gály Lajos diákként kollégiumban él, megtanul németül, franciául és angolul, ennek a nyelvismeretnek későbbi életében nagy szerepe lesz.
Meghalnak a szülők, Gály Budapestre vergődik, a kávéházak életét éli, barátkozik, az éjszakai társasági élet titokzatos alakja, aki nem jár a Kaszinóba. Azért nem, mert nem tagja a kétszáznyolcvan fős társaságnak. Meghívják, a választmány beválasztja, majd négy év múlva kizárja. Hogy miért? Mozgalmas történet, amely nem pisztolypárbajjal végződik, hanem annál rosszabbul.
(Én is az vagyok? Szerencsejátékos? - jut eszembe, valahol egy másik, egy másfajta dimenzióban? Hiszen döngetem magam előtt az utat, és csak megyek, megyek, és semmit nem érek el, azon kívül, hogy majd, mint tisztességes szerencsejátékos, aki soha kártyához sem nyúlt, elpusztulok).
Gály összeomlik, de van még pénze. Ismerősétől tudja meg, hogy az élet Monte Carlóban igazán élet. Oda utazik. Monte Carlóban játszik, Nizzában él. Nagyon fegyelmezett rendszert dolgoz ki. Minden nap négy órakor jelenik meg a játékasztaloknál, kilenckor távozik. Nem engedi, hogy az éjszakai élet elcsábítsa. Nincs nő, nincs pia, kártya van. Fegyelmezett.
(Az én Gálym körül nők ezerrel. Adriák és jachtok is dettó.)
Feltörő szerencsejátékos, akit kizárnak a budapesti kaszinóból, de Monte Carlóban csúcsra járatja magát, nyer, nyer, nyer. Majd mindent elveszít. Öngyilkos akar lenni, tisztességes párbajban alulmaradni önmagával szemben. Semmije sincs. Találkozik egy rég nem látott honfitársával, 20 frankot kér tőle kölcsön, hogy megvacsorázhasson. A pénzt kezében érezve, nem a vacsoraasztal, hanem a játékasztalok felé tart. Háromszor egymást követően teszi a zsetont a 17-esre, és mind a háromszor bejön, iszonyatos mennyiségű pénzt, 150 ezer frankot nyer. Visszaadja a kölcsönt, majd egyszer mégiscsak végérvényesen elbukik.
(Az én Gály ma nem adja vissza a kölcsönt, azzal nem bukik.)
Gály szegényen hal meg, mindenét, ékszereit, ruháit zálogházba viszi, kiürül még a ruhásszekrénye is.
(Az enyém holnap hal meg önpárbaj nélkül dúsgazdagon.)
Számot vett arról, hogy apja révén gazdagodott meg nagyon gyorsan, rájön, hogy soha nem dolgozott, és soha nem volt boldog.
Kitör az első világháború. Ül a budapesti kávéházak teraszán és mesél. Arra vár, hogy megérkezzék az orosz csapatok fővezére, akit ő kártyapartira egyszer már vonaton Bécsből Monte Carlóba kísért. Arra vár, hogy megérkezzen a török hadvezér, aki kártyapartnere volt. Tisza Kálmán is szerette, majd még időben megtagadta.
(Gálym ma nem kezd írni emlékiratot, halála előtt csak azt égetheti el, amit sohasem írt meg – nem úgy, mint az a másik. De mind a két emberem azt gondolja, nem dolgozott eleget, nem dolgozott semmit.)
Kölcsönre rendszeresen rászorulnak, mindig kérnek, és többnyire, a legnehezebb helyzetben, ha drága pénzért is, uzsorástól mindig kapnak. Öregkorukban jönnek rá, hogy sohasem adtak. Adósaik, akik a hatalmas földbirtokait bérlik, dögivel vannak, de már nem fizetnek, és ők, akárcsak a gazdatiszt apjuk munkaadója (ott gróf Andrássy György, itt Anonym és Anonyma), nem törődnek a gazdasággal, pedig lenne mivel: több ezer hold föld örökösei, bérbeadói. És kitör a háború, mindenki szanaszét széled. Mindenki szanaszét.
Elszegényedik az egyik, magányosan él a másik, egyik sem boldog sohasem. (Mi azok vagyunk, voltunk? Mennyi ideig? Szörnyű!). Naszóval, a temetéseiken egyetlen ember jelenik meg, az, aki a temetésüket "finanszírozza", aki lehet, hogy rokon, lehet, hogy egy régi rokon fia. Sok minden van még. Egyetlen temetés két Gálynak, sok-sok Gálynak nem elég. Szerencse fel, több minden lesz még. Szerencsejátékosok mind a ketten. Az egyik tisztességesen szerencsétlen, a másik tisztességtelenül szerencsés.
