Az éghajlatváltozás hatásait tapasztaljuk már az Európai Unión belül és kívül is. Egy ambiciózusabb éghajlati alkalmazkodási stratégia azonban felkészíthetne bennünket az előkészületek felgyorsítására és elmélyítésére. Az Európai Bizottság az Európai Zöld Megállapodás elfogadása idején kilátásba helyezte egy új, éghajlatváltozással kapcsolatos alkalmazkodási uniós stratégia kidolgozását. A nemrég bemutatott, a közel tíz évvel ezelőttit felváltó új stratégia beemelné az éghajlatváltozás elleni cselekvés a Párizsi Klímaegyezményben és az ENSZ Fenntartható Fejlődés pontjaiban rögzített globális célját. Így a jövőben az uniós jog részeként kötelezettséget jelentene az EU és tagállamai számára. Így tehát a sürgős cselekvés kerülhet - helyesen - a fókuszba.
Szembe kell néznünk az éghajlatváltozás elkerülhetetlen következményeivel: számos jele van, amivel napi szinten mi is találkozhatunk. Ilyen például az elviselhetetlen kánikula és ehhez társuló aszály, a futótüzek és más okok miatt megtizedelt erdők, az emelkedő tengerszint által erodált európai partvidék. De ilyen jel a felszíni vizek szintjének drámai változása is, ahogy a Dunánál is egyre többet tapasztalhatjuk.
Az utóbbi volt a világ egyik legmelegebb évtizede, a legforróbb év címe nyolcszor cserélt gazdát. Az éghajlati és időjárási szélsőségek gyakorisága és súlyossága növekszik. Az éghajlatváltozás mindenre hatással van, a környezetre, a társadalomra, a gazdaságra. Ezért fontos, hogy az alkalmazkodási intézkedéseknek rendszerszerűeknek és egymást felerősítőnek kell lenniük.
De mit gondol erről a magyar kormány? Hogyan készül ennek a stratégiának az uniós intézményi keretek közti megvitatására? Készül-e konzultálni erről? Választókkal, civilekkel, szakértőkkel, netán a pártokkal? Készül-e nemzeti klímaalkalmazkodási stratégia? Hogyan tekint a kormány a Dunára? Halmozódó kérdések, egyelőre válaszok nélkül.
A víz a legfontosabb kincsünk, életfeltételünk. Elengedhetetlen az élethez, az ökoszisztémák és az ökoszisztéma-szolgáltatások egészségéhez és működéséhez, és nélkülözhetetlen a társadalmi-gazdasági fejlődés szinte minden ágazatában. Míg a klímaváltozás okai elsősorban a jelenlegi energiafelhasználási gyakorlatokban rejlenek, a hatása elsősorban a vízen keresztül érezhető. Ezért az éghajlatváltozás - az előrejelzések szerint - a vízkörforgás fokozottabb változatosságához vezet, és komoly hatással lesz az extrém események gyakoriságára és intenzitására.
A szállítmányozási iparágazaton belül a vízi szállításra van talán a legnagyobb hatással a klímaváltozás. Tapasztaljuk, hogy a Duna vízállása milyen drámai módon változhat meg évszakról évszakra. Ilyen körülmények között azonban nem lehet a hajózás feltételeit azzal javítani, hogy a nagyobb teherhajók kedvéért kikotortatják a Dunát. Ez nem válasz a felmelegedésre, a klímaváltozás következményeire.
Sőt, inkább csak további károkat okozna, védett fajokat veszélyeztetné, vízbázisunkat rombolná, pusztítaná a partszakaszt. A beruházás miatt több faj élőhelyének a jellege is megváltozna, ami már nem lenne alkalmas szaporodó, táplálkozó, vagy fészkelő helynek. A vízbázisok védőterületén a fedőréteget megbontó beavatkozások hatására, a biokémiai szűrést biztosító hártya megsértése miatt a Dunában lévő szennyezőanyagok közvetlenül a vízadóba juthatnak, és elérhetik a kutakat. Egy ilyen beavatkozás a Duna mentén több tucat vízbázist érintene hátrányosan. A Duna-menti parti szűrésű vízbázisokból kinyert, felszín alatti víz az ország lakosságának majdnem 40 százalékát látja el. Három vízbázis (Surány, Tököl-Szigetújfalu, Csepel Halásztelek) esetében a legmagasabb lenne a vízbázis szennyeződés veszélyeztetettsége.
A Duna komoly veszélyben van! Nem engedhetjük, hogy kivegyék a kezünkből! Sikerült a nagymarosi vízlépcső építését és a Dunakanyarban egy újabb bánya megnyitását megakadályozni. Most az óriási teherhajók és a kavicskitermelés érdekében tervezett mederkotrást kell megakadályoznunk! A Duna nem viselné el ezt a beavatkozást. Meg kell tehát védenünk!
Nem engedhetjük meg, hogy múlt századi elvek és igények mentén bánjunk a környezetünkkel. Nem engedhetjük meg, hogy távoli érdekek mentén - legyenek azok nagyvállalatokéi vagy múlt századi nemzetközi kötelezettségek -, ne a mai legjobb tudásunk és akaratunk mentén óvhassuk meg a Duna magyarországi szakaszát. Ezért mi tartozunk felelősséggel.
A problémát ott kell tehát orvosolni, ahol és ami miatt jelentkezik. Ha a Dunán nem lehet már a régi, amúgy is korszerűtlen hajókkal szállítmányozni, akkor nem a Dunát kell bántani, hanem alternatív szállítási infrastruktúrát kellene fejleszteni. Ilyen az amúgyis egyre inkább versenyképessé váló vasúti áruszállítás. Esetleg több kisebb és korszerűbb hajóra lenne szükség. A környezetrombolás helyett mindig vannak választási opciók.