„A katonai hatalomátvétel ezúttal elmaradt” – nyugtat meg Jerevánból Sztyepan Grigorjan helyi politikai elemző, aki évek óta vezeti az egyik legtekintélyesebb örmény agytrösztöt, a Globalizációs és Regionális Elemző Központot. A kérdés: miért vált végletesen feszültté a helyzet a dél-kaukázusi országban? Az örmény társadalmat sokkolta a katonai vereség, az, hogy az azerbajdzsáni csapatok képesek voltak legyőzni az örményeket, visszafoglalták a közel harminc éven át örmény ellenőrzés alatt álló határmenti területeket és elfoglalták Karabah egy részét. Nikol Pasinjan miniszterelnök 2018-ban jutott hatalomra. Előzőleg egy tiltakozó tömegmozgalom élén gyakorlatilag bejárta az országot, s azt követelte ne hosszabbítsa meg hatalmát alkotmányos trükkel az addigi elnök Szerzs Szargiszjan. Utóbbi és az általa vezetett Köztársasági Párt akkor már hosszabb ideje uralta az országot. Az ún. karabahi klikk és az országot tulajdonló oligarchák korrupt szövetsége állt mögötte. Szargiszjan kényszerűen ment, Pasinjan lett a kormányfő. Neki meg kellett küzdenie Moszkva – színes forradalmárok elleni jól artikulált antipátiájával is.
A puccsfenyegetés előzménye, hogy a kormányfő megjegyzést tett a háborúban állítólag sikertelenül bevetett Oroszországtól vásárolt Iszkander rakétákra. Emiatt konfliktus robbant ki Pasinjan és a katonai vezetés, valamint a főleg jelképes funkciókra jogosult államfő között. Oroszország is megszólalt. Pasinjan előbb a vezérkari főnökhelyettest, majd a vezérkari főnököt is leváltott, de ezt az államfő nem ellen jegyezte döntéseit. Csütörtökön a katonai vezetés már deklarációban követelte a miniszterelnök távozását. A háttérben folyamatosak a tüntetések Jerevánban a kormányfő lemondását követelve. Grigorjan szerint a megmozdulásokat mindenekelőtt a Köztársasági Párt, a korábbi hatalmi centrum szervezi, s nem sikerült igazán nagy tömegeket megmozgatniuk. Pasinjan hívei nagyobb számban mentek ki az érte szervezett ellentüntetésre.
Az elemző szerint a súlyos háborús vereségért azonban valakinek felelősséget kell vállalnia. „Nem csak a bukott elit, de felelős központok, társadalmi szervezetek, így a tudományos akadémia is, civil szervezetek is követelik a miniszterelnök felelősségvállalását, lemondását.” – mondja. Grigorjan úgy vélekedik, hogy legalább annyira terheli a felelősség a hadsereg parancsnokait, mint a polgári vezetést. Ehelyett azonban egymásra mutogatnak. De mi történt a legutóbbi katonai ultimátumot követően? „Puccs nem volt, s a vezérkari főnök végül lemondott” - mondja Grigorjan. Elbeszélése szerint a miniszterelnök felkereste a hadseregparancsnokságot, ahol tárgyalt a tábornokokkal. Úgy tudja: Pasinjan azt ajánlotta a katonai vezetőnek, hogy közösen vállalják a katonai vereségért a felelősséget. Talán ennek jele lenne Onik Gasparjan tábornok lemondása. Grigorjan szerint ezzel nem oldódott meg a válság. Szerinte az örmény tábornoki kart erős szálak fűzik Moszkvához, nem csak iskoláztatásuk miatt.
„Most azt is fel kellene dolgozni, hogy a tavalyi háborúban szövetségesünk Oroszország nem támogatott minket, sőt szerintem inkább Azerbajdzsánt segítette, s amikor Pasinjan kritikusan szólt az Iszkanderekről azonnal megindult ellene az akció.” – mondja. Az elemző bízik az alkotmányos megoldásban, hogy a mostani válságot rendezik. De igazi rendezést – állítja – csak az idő előtti választások megtartása hozhat. Ezt akarják szerinte a progresszív, Európa-barát erők Örményországban. A közvéleménykutatások még mindig Nikola Pasinjan pártját hozzák ki vezető erőként, a támogatottsága akár 35-40 százalék is lehet. Ezért az a radikális csoport, amely hazaárulást kiabál az utcán, nem akar választást, elhúzódó válságot, folyamatos stresszállapotot akarnak. Azután átvennék a hatalmat, visszaadva a korábban uralkodó korrupt Moszkva-barát politikusoknak.
