Ha lenne lelkiismeretük, most nagy pácban lennének az amerikai jobboldal vezető politikusai. Trumpot kóklernek tartják, utálják és megvetik, legszívesebben fenéken billentenék, de a szavazóit, azokat nagyon szeretik. Leginkább azért, mert nincsenek mások, akik révén ők választott politikusok maradhatnak, ahhoz ugyanis csöppet megértőbbnek kéne lenniük a városlakókkal, a szegényekkel, az ilyen-olyan kisebbségekkel, ahhoz meg nem fűlik a foguk. Még a végén a törzsszavazóikat veszítenék el. Ilyen helyzetekben nagy mázli a lelkiismeret hiánya: a szenátorok és képviselők nyugodtan gondolhatnak egyvalamit és mondhatnak egészen mást, a politikában ezt hívják pragmatizmusnak. Bárcsak ne ismernénk a jelenséget közelebbről…
Trump továbbra is abban a rögeszmében ringatja magát meg a híveit, hogy novemberben ő nyerte az elnökválasztást. Szerinte mindenki aljas csaló és akasztani való áruló, aki mást mond, mert az egyszerűen nem lehet, hogy ő veszítsen. Ez persze a szó egyenes értelmében vett elmekórtani eset, másrészt viszont a bázis egyben tartására tett tudatos kísérlet. A hazudozást ugyanis könnyű elkezdeni, de nehéz befejezni. Ha valaki erre vetemedett, az nem hagyhatja abba, mert azzal semmit sem nyerne, viszont mindenkit maga ellen fordítana. Folytatnia kell az utolsó leheletéig, ezt diktálja a logika, és a dolog néha biztosan be is jön. Mint a viccbéli férj: Kinek hiszel, szívem, a szemednek vagy nekem?
A torz lelkű milliomosnak mindennél fontosabb a figyelem fenntartása, ráadásul az ellene folyó vizsgálatoktól is egyedül a politikai súlya mentheti meg, ha egyáltalán valami. Csakhogy a makacssága, ha sokáig tart, végzetes lehet a Republikánus Pártra. Az Egyesült Államokban, bár van néhány száz milliárdos és ennél százezerszer több szegény, a választásokon alapvetően a középosztály szavazata számít. Már 2016-ban is világos volt, tavaly pedig döntő, hogy erre a rétegre Trump inkább riasztóan hat. Akárcsak a gazdasági élet legfontosabb szereplőire. Ők az üzletmenet fenntartásához szükséges társadalmi nyugalomban, közvetve a zökkenőmentes politikai váltógazdaságban érdekeltek. Liberálisok jönnek, konzervatívok mennek, az adók néha nőnek, néha csökkennek, de többé-kevésbé minden kiszámítható, a lakosság fogyaszt, a profit gyarapodik, minek a balhé?
A Twittertől, Facebooktól és YouTube-tól elvágott Trump olyan, mintha kegyetlen középkori hóhérok tépték volna ki a nyelvét. A szólásszabadság hazájában megfosztották attól a lehetőségétől, hogy közvetlenül szóljon a polgárokhoz. Ez az állapot erkölcsileg és alkotmányjogilag sincs teljesen rendben, hosszabb távon nyilván nem is fenntartható, mert úgyis talál magának más platformokat. De egyelőre minden így eltelt hét csillapítja a most még fortyogó indulatokat. Amerikában nyárra feltehetően elmúlik a koronavírus-járvány, feloldják a korlátozásokat, azzal is csökkenni fog a feszültség. Eljön a pillanat, amikor Donald J. Trump végképp történelemmé válik.
Az utókor, mint a hozzá hasonlókkal általában, vele sem lesz kegyes.