A kis fizetésből éppen csak kijön a szociális területen dolgozók 44 százaléka, további 22 százalékuknak pedig minden hónapban megélhetési gondjai vannak - derül ki egy a szociális ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeit vizsgáló tanulmányból. Az LMP pártalapítványának megrendelésére Gyarmati Andrea szociológus által idén végzett reprezentatív kutatás szerint a havi átlagos nettó bér a szférában 207 ezer forint. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból az ezredforduló óta látni, hogy a magyarországi fizetések a szociális ágazatban a legalacsonyabbak.
Ráadásul nincsenek nagy eltérések, a medián bér – vagyis aminél ugyanannyian kapnak többet és kevesebbet - 195 ezer, vagyis nincs komoly kiugrási lehetőség, ha valaki tanul, vagy vezetői munkát végez. Tovább növeli a kiszolgáltatottságot, hogy a béren belül nagyon magas, átlagosan 58 ezer forintos a bérkiegészítés, ami nem épül be az alapbérbe és egy tollvonással elvehető.
Az 1300 fő megkérdezésével készült felmérés szerint az elégtelen anyagi megbecsülés vezet oda, hogy legalább tíz százaléknyi munkaerő folyamatosan hiányzik a feladatok elvégzéséhez szükséges létszámból és hiába van egy stabil kör, amelyik nem mozdul, a dolgozók negyede egy éven belül otthagyja a szakmát. Szerintük ezt a problémát a béremeléssel lehet csak rendezni, mostani bérük másfélszeresére emelése már a pályaelhagyókat is visszatartaná és az anyagi bizonytalanságban élőket is megnyugtatná.
Az Ökopolisz Alapítvány felkérésére készült kutatás adataiból az olvasható ki, hogy a szakma teljesen elnőiesedett és öregszik, az ágazatban dolgozók 92 százaléka nő, átlagéletkoruk 48 év. Mindennél jobban jelzi a szociális szféra hátrányait, hogy a fiatalok elkerülik a területet, mindössze 6 százalékot tesz ki a 30 évnél fiatalabbak aránya, ugyanakkor a munkatársak 40 százaléka már az ötvenen is túl van.
A felmérés azt mutatja, hogy a szociális ágazat munkavállalói minden elégedetlenségük ellenére nagy számban hűségesek a munkahelyükhöz, a megkérdezettek 23 százaléka több mint tíz éve dolgozik egy helyben, 17 százalékuk pedig már több mint 21 éve. Ez azonban nagyon sokszor kényszerű döntés, mert például a településen nincs más állandó munkalehetőség vagy a család miatt nem tudnak távolabbi munkát keresni.
Ezzel magyarázza a szociológus azt is, hogy a megkérdezettek 68 százaléka nem akar munkahelyet váltani, s a többiek közül is sokan a közszférában maradnának. Azt a várakozásoknak megfelelően egyértelműen igazolták a válaszok, hogy a 30 alatti korosztály mozdulna leginkább, de az már meglepőbb, hogy a 40-50 év közöttiek körében is magas a váltást fontolgatók aránya. Aki távozna, az elsősorban a szociális ágazat béreivel elégedetlen, de az érzelmi, mentális megterhelést is nehezen viselik a dolgozók és megviselte őket az utóbbi évek rengeteg szervezeti változása is.
A szociális terület megbecsültsége a dolgozók szerint a járvány kirobbanása óta tovább romlott. A válság kormányzati kezelését az Ökopolisz Alapítvány friss felmérése szerint a dolgozók 68 százaléka rossznak minősíti.
A szöveges válaszokból a megbecsülés, a motiváció hiánya rajzolódik ki – hangsúlyozza Gyarmati Andrea. Volt, aki arról számolt be, hogy lejár a határozott idejű szerződése, s úgy látja, kistelepüléseken ritka a határozatlan időre kötött megállapodás, az alkalmazottak állandó bizonytalanságban élnek. Mást pedig egyenesen szerződés nélkül foglalkoztattak. Sokan írták, hogy kevés a bér és a szabadság, és többen a vezetők lelki terrorjára panaszkodtak.
A szociális területen végzett munka nemcsak fizikailag megterhelő – erre a megkérdezettek bő harmada panaszkodott –, hanem rengeteg adminisztrációval is jár, ráadásul minden harmadik válaszadó naponta találkozik felkavaró helyzetekkel, ötödük pedig fizikai veszélynek is ki van téve. A megkérdezettek 83 százaléka tapasztalt már munkája alatt fizikai vagy szóbeli atrocitást a kliensek részéről.
