„Meggyőződésem, hogy a szovjet vezetés helyesen cselekedett, amikor nem avatkozott be a közép- és kelet-európai változásokba. Vannak, akik mind a mai napig szemrehányást tesznek nekem azért, hogy »átengedtem« ezeket az országokat. Nos, ha valakinek átengedtük őket, akkor ez az adott ország népe volt.” A fenti állítás a ma 90 éves Mihail Gorbacsovtól származik, a "Szemtől szemben önmagammal" című önéletrajzi kötetében írta ezeket a sorokat a Szovjetunió utolsó vezetője, a szovjet kommunista párt utolsó főtitkára. A vasfüggöny mögötti egykori országok lakóiként nyilván egyetértünk vele, és többé-kevésbé hálásak is vagyunk érte, ám Oroszország népe kevésbé díjazta ezt a nagylelkűséget.
Gorbacsov nemhogy nem lett próféta saját hazájában, hanem mindmáig az egyik legelutasítottabb szovjet, illetve orosz vezetővé vált. A nyugati világban elismert, ünnepelt és többszörösen díjazott, Nobel-békedíjjal is kitüntetett „Gorbi” csak azért nem él szegénységben, mert nyugati tiszteletdíjakból egészítheti ki orosz állami nyugdíját.
Reformjaival, a peresztrojkával és glasznoszttyal, illetve következetes fegyverkezés ellenes politikájával a potenciális szabadságot és demokráciát hozta el a Szovjetunió és a vasfüggöny mögötti szocialista tömb országainak, és nem utolsó sorban véget vetett a hidegháborúnak. Mégis, egyetlen volt szocialista államban sem kapott soha semmiféle állami elismerést. Oroszországban egyenesen „a birodalom”, az egykori nagyság sírásójának tekintik, és ez nem csupán Vlagyimir Putyin tudatos, a szovjet birodalmi mítoszt felélesztő politikájának köszönhető. Amikor 1996-ban elindult a már csak 5 százalék körüli népszerűséggel rendelkező Boris Jelcin ellenében az elnökválasztáson, 0,5 százaléknyi voksot sikerült begyűjtenie, miközben megaláztatások, fenyegetések sorát viselte el a kampány során, elsősorban azért, mert akkor már nem csak a Szovjetunió szétrobbantását, hanem a Jelcin éra káoszát és gazdasági szétesését is az ő számlájára írták.
„Gorbacsov és az emberei megértették, hogy az országnak reformokra van szüksége. De ma már teljes magabiztossággal kijelenthetem azt, hogy pontosan milyen természetűek ezek a változások, és miként lehet mindezt kivitelezni, nos, ezt viszont már nem fogták fel. És ez az oka annak, hogy olyan dolgokat csináltak, ami nagy kárt okozott az országnak. […] Ez még akkor is így van, ha jót akartak, és persze igazuk volt abban, hogy szükség van a változásra. […] Nem tudták, mit akarnak, sem azt, hogy miként érnék el” – ezek már Vlagyimir Putyin szavai. Az oroszok új "cárja" az amerikai Oscar-díjas rendező, Oliver Stone "Putyin interjúk" című dokumentumfilmjében vélekedett így a nyugati világban rocksztárként tisztelt elődjéről.
Gorbacsovról rengeteg dokumentumfilm, tanulmány, interjúkötet, cikk és mindenféle mű készült, lehetetlen róla újat mondani. De nem egyszerű feladat azt sem megfogalmazni, miért is utasítják el ennyire az oroszok saját történelmük egyik legnagyobb formátumú politikusát. Mert bár kétségtelen, hogy a birodalom odalett, de az sem kérdés, hogy a szabadság lehetőségét kapták meg ezen az áron, Gorbacsovnak köszönhetőn az oroszok. Erre talán egy kevésbé ismert újságcikk, a Nyezaviszimaja Gazeta 2011. március 1-i számában, Gorbacsov 80. születésnapjára megjelent írás ad leginkább választ. Dmitrij Furman az „Aki átalakította önmagát és a világot” című cikkét azzal kezdi, hogy Gorbacsov „személyisége és cselekedetei egyáltalán nem felelnek meg a »normális« uralkodóról és politikusról kialakult archaikus – és a fejlett országokban már letűnőfélben lévő – felfogásnak, ami azonban igen mélyen gyökerezik” az orosz tudatban. Ezen archaikus felfogás szerint "a mindennapi életben érvényes erkölcsi törvények hatályukat vesztik, ha a hatalom megszerzéséről, megerősítéséről és kiterjesztéséről van szó". Ennek köszönhető, hogy míg Rettegett Ivánról az orosz nép dalokat költött, addig a jobbágyfelszabadító II. Sándor a nép tudatban meg sem jelenik”. Ebben a gondolkodásmódban Sztálin „elvitathatatlanul nagy politikus, mivel az általa létrehozott hatalmi berendezkedés rendkívül stabil volt, s a világtörténelem legnagyobb birodalmát teremtette meg”, ám a Furman szerint ez egy téves értelmezés. „Uralkodóink között nemcsak »szörnyetegek«, de »tisztességes« vezetők is voltak. Olyan vezetőnk viszont nem volt, aki a normális emberi erkölcsöt vitte volna be a politikába, aki mint Gorbacsov, mélyen megértette és átérezte volna, hogy az emberek, a nép elnyomása nem egyszerűen »veszélyes politikai következményekkel járhat«, vagy „nagy ára lehet« - hanem »nem jó, nem helyes«.
Nem volt olyan vezetőnk, aki szándékosan korlátozta, gyengítette volna saját hatalmát azért, hogy szabadságot adjon az embereknek. Nem volt olyan uralkodó, aki tudatosan felszámolta volna birodalmát, hogy szabadságot adjon a népeknek. […] Ezért ebben a felfogásban, amelyben a hatalom öncél, a legfőbb érték, és amelyben Sztálin a kiemelkedő vezető, Gorbacsov csak egy negatív nagyság lehet. Ám a modern fejlett világ normális felfogásában, Gorbacsov egyszerűen egy nagy formátumú vezető és politikus – meglehet, a legnagyobb az orosz történelemben."
