A hungarizmus sem a régi azóta, hogy a Fidesz holdudvara és ez a szubkultúra kisajátította egymást. Tinédzser koromban a magukat hazafinak tekintő publicisták még azon háborogtak, hogy az emberek magyar filmek helyett hollywoodiakat néznek, manapság viszont inkább az a zúgolódás tárgya, hogy túl sok a fekete színész egyes amerikai filmekben. A magyarságtudat pedig közben mintha elhalványult volna...
Az ok egyszerű: könnyebb az angolszász világból importálni a kultúrharcot, lefordított hírekkel és véleményekkel szítani a gyűlöletet a politikai ellentábor, a vallási, etnikai vagy szexuális kisebbségek ellen, mint saját gondolatokat megszülni. Nehéz megítélni, mi a nevetségesebb: amikor baloldali önjelölt nyelvújítók azt hiszik, hogy nyakatekert kifejezések erőltetésével igazságosabbá tehetik társadalmukat, vagy pedig az, amikor az ezen hőbörgő külföldi véleményeket papagájként ismétlik a magyar kormánypárti publicisták. Látszólag elfogadhatatlanabb számukra, hogy futóbolond brit illetékesek a “breastfeeding” (szó szerinti fordításban “mell-táplálás”, magyarul szoptatás) helyett a “chestfeeding” (szó szerint “mellkasi-táplálás”) kifejezést javasolják, mint például az, hogy a napokban fertőzésveszélyes tömegjelenetek alakultak ki számos itthoni oltópontnál. Az előbbi nem érint minket, utóbbi esetben viszont magyarok egészségéről, életéről van szó. A máskor szívesen köpködő megmondóemberek valamiért mégis hallgatnak ahelyett, hogy kiállnának honfitársaikért, és kritikát fogalmaznának meg.
Talán attól félnek, hogy elvesztik busás gázsijukat, vagy esetleg attól, hogy ha jobb teljesítményt várnak el Orbán Viktortól, akkor azzal a csúnya, gonosz ellenzék malmára hajtják a vizet?
Bármi legyen is a válasz, az eredmény ugyanaz: tizenegy kormányon töltött év kozmopolitává tette a fideszes publicistákat. Büszkén pajzsukra emelik az angolszász jobboldal ilyen-olyan sérelmeit, de ahhoz már túl gyávák, hogy hazájuk, saját honfitársaik érdekében szót emeljenek a hatalom birtokosaival szemben.