Izgalmas hétvégéjük volt a magyarországi lottózóknak. Vasárnap egyszerre 25 „félmilliomosunk” termett a hatos lottón, lévén az ötösök nyereménye fejenként 530 535 forint. Telitalálatos nem volt, a nyeremény tovább halmozódik. Szombaton a hagyományos ötös lottó tréfálta meg a játékosokat. Ennyi ötös már régen volt, mármint a kisorsolt számokban (5, 50, 53, 55, 56). Megint nem is trafálta telibe senki, így az e héten várható főnyeremény még a botrányos euróárfolyam mellett is lélegzetelállító összeg: 1,95 milliárd forint. Vagy ha így felfoghatóbb, a szerencsés fogadó 1950-szeres milliomos lehet.
Történelem
A lottó itáliai találmány, neve olasz eredetiben annyit jelent: sok. A reneszánsz Génua városállam tanácsába évente öt új tagot sorsoltak kilencven jelölt közül. A polgárok izgatottan várták a húzást, és maguk között fogadásokat kötöttek arra, ki lesz az öt szerencsés. Egy élelmes szenátor, Benedetto Gentile (1490–1555) rájött, hogy ha a tanács szervezi a játékot, akkor jelentős bevételre tehet szert. A résztvevő fizet egy kis aprópénzt, cserébe nagy összeget nyerhet. Ám a bevételnek csak egy meghatározott része megy a nyereményalapba, a többit az állam megtartja – ilyen egyszerű ez. Egy lottómonopólium biztos profitot termel, jóformán lehetetlen csődbe vinni, ellentétben például egy kockázatos hozamú fogadóirodával (erről mesélhetnek angol bukmékerek, akik ötezerszeres pénzt voltak kénytelenek kifizetni a Leicester futballcsapatának bajnoki címére, 2016-ban).
Génuában (ma Genova) a szenátor javaslatára a jelöltek neve mellé egy-egy számot írtak, 1-től 90-ig. Lehetett fogadni két, három, négy vagy mind az öt befutóra is – így született a lottó. A Habsburg-birodalom osztrák és cseh örökös tartományaiban Mária Terézia vezette be a játékot, az üzemeltető, Octavio Cataldi gróf (1696–1771) vagyont keresett rajta. Magyarországon még sokáig nem lett népszerű, mert a minden újtól, különösen a nyugati találmányoktól ódzkodó honfiak idegen vircsaftot láttak benne. A kiegyezés után kezdett hódítani a „lutri”. Az Országgyűlés megalapította a Magyar Királyi Lottóigazgatóságot (1868). Hiába hajtogatta az ellenzék a T. Házban, hogy a szerencsejáték „megrontja a közerkölcsöt” és „lealacsonyítja a polgárokat”. A lottóbevétel pár év alatt akkora költségvetési tétel lett, hogy megszüntetése súlyos hiányt okozott volna az államháztartásnak.
A lottó aranykora a múlt század derekán jött el, a szocialista Magyarországon. Újbóli bevezetését hangulatjavító intézkedésnek szánta a vérben fogant Kádár-rendszer, közvetlenül a forradalom leverése után. Olyannyira sietős volt az elvtársaknak, hogy Kossa István pénzügyminiszter 1957. januári rendeletének kihirdetése után alig négy héttel már árusították a szelvényeket, az első húzást pedig március 7-én tartották. A rezsim el akarta terelni a figyelmet a megtorlásokról, és más, kellemesebb izgalomról gondoskodott a magyaroknak, semhogy csak azt lessék, kit visznek el, kit akasztanak fel, kinek sikerül a szögesdrót alatt átkúsznia Ausztriába. Reményt villantottak, hogy igenis érdemes a csodára várni. Az első telitalálatos, Ring Sándorné a saját és gyermekei életkorát játszotta meg a hatodik héten, és mesébe illő 855 ezer forintot vihetett haza (Kossuth-százasokban, mert az volt a legnagyobb címletű bankjegy). Mások a tárgynyeremény-sorsoláson nyerték meg álmaik öröklakását, kocsiját vagy tévékészülékét.
„Adja hírül újság, fotó: én lennék a Lottó Ottó”, bohóckodott Kabos László (1923–2004) a filmhíradóban (az MTV még csak embrionális állapotban létezett). Gyengébb szlogen, mint a „cipőt a cipőboltból”, a kedvelt komikus kisemberfigurája mégis bevált. Ha még ez a szánalmasan idétlen, született lúzer is győztes lehet, sugallta a reklám, akkor bárki. „Ottó” eleven kabalaként részt vett a sorsolásokon, személyesen adott át nyereményeket, nagy kötegnyi bankókban. Nem csoda, hogy a könnyű meggazdagodás reményében az igazi kisember is lelkesen vásárolta a szelvényt 3 forint 30 fillérért, beikszelte a kedvenc számait – és várta a csodát. A lottó ötös nem úgy mirákulum, mint a vízen járás, halszaporítás vagy holtak feltámasztása, nem a természeti törvényekkel ellentétes, hanem a szó köznapi értelmében csoda: bekövetkezésének valószínűsége kisebb, mint egy a negyvenmillióhoz (1:43 949 268). De ez már másik tudományághoz vezet el.
Matematika
A bűvös 43 949 268 a kilencven szám közül kisorsolható öt összes lehetséges kombinációja akkor, ha a sorrend nem számít (tudvalévőleg mindegy, hogy a 69-es számot elsőre vagy negyediknek húzzák-e ki). A kombinatorikában „90 alatt az 5” elnevezésű művelet nem olyan bonyolult a számológép korában, amikor már nem papíron kell szorozni, osztani hosszú számokat. Magyarán csaknem 44 millió szelvénnyel kellene játszanunk egyszerre, hogy tuti telitalálatosunk legyen. Kézzel meg se kíséreljük, mert ha naponta százat töltünk ki, 1200 év alatt végeznénk. Ráadásul nagyot buknánk rajta, mert ennyi szelvényt vásárolni sokkal drágább lenne a főnyereménynél – az árak ismeretében egyetlen szorzással ellenőrizheti az olvasó. Ha pedig az adott héten más is eltalálja mind az öt számot, osztozni kellene vele. (A további nyerési valószínűségek: a négytalálatosé 1:103 410, a hármasé 1:1231, a kettesé 1:45.)
Titkos nyerő stratégia nem létezik, már ha teljesül az alapfeltétel: valóban véletlenszerű a nyerőszámok kiválasztása (tehát nincs csalás). Ez esetben ugyanis minden húzás független esemény, kimenetelét nem befolyásolja az előző. Egy szám pont ugyanakkora eséllyel jön ki, ha kihúzták a múlt héten is, meg akkor is, ha már másfél éve nem nyert. Ráadásul ez éppúgy igaz a misztikus 77-esre, mint a jellegtelen 51-esre, párosra, páratlanra, prímre. A múlt heti példánál maradva: a sok 5-ös számjegyet tartalmazó kombinációnak ugyanannyi a valószínűsége, mint egy „normális”, azaz véletlenszerűbb hatású számsornak, az 1, 2, 3, 4, 5-nek, vagy akár özvegy Ringné családi életkorokból „kalkulált” nyerő tippjének 1957 tavaszán. Mi következik ebből? Ha valaki ajánl egy szuper számítógépes modellt, amelyik megjósolja a számokat, ne bízzuk rá megtakarításainkat, se a kulacsot, ha együtt kirándulunk a Szaharába.
Az állami szervezésű szerencsejáték egyetlen holtbiztos nyertese, amint az eddigiekből is világosan kiderül, maga az állam. Ez már inkább a közgazdaságtan illetékességi területe, következményei pedig a politológiára és a kriminológiára tartoznak. Szerencsétlenebb sorsú, perifériális országokban megtörténhet, hogy egy hatalmas pénzekkel gazdálkodó monopolcég rossz kezekbe kerül, a korrupció melegágyává válik, illegális pártfinanszírozásban vesz részt, miközben a bevételek ne adj’ isten kormányközeli cimborák, strómanok zsebébe vándorolnak különféle szponzorációk és egyéb mutyik formájában. Ezért van az, hogy a rendszeresen tippelő, szenvedélyes lottózónak megvan az ellenpárja is. Az öntudatos nemlottózó típusa büszkén, elvi okokból utasítja el a központi hatalom irányítása alatt álló szerencsejátékot, és megvetően csak úgy emlegeti: HÜHA (tudniillik „hülyék heti adója”).
Pszichológia
Kórosan szerencsejáték-függő-e az, aki minden héten megjátssza a számait, mindig élőben izgulja végig a sorsolást? A tudomány válasza: nem, amíg a játék nem uralja hétköznapi életét. A kaszinóban sem az a fő baj, ha az ember veszít, hanem hogyha a pénzével együtt elmegy a józan esze is. Ha nem bírja abbahagyni. Ha képtelen kontrollálni döntéseit, a játékra szánt időt, pénzt. Amikor már kerülik az ismerősök, mert folyton kölcsönkér, de nem adja meg. A legsúlyosabb, klinikai esetekkel addiktológus szakorvosok foglalkoznak, akárcsak az alkoholistákkal, drogosokkal, szexmániásokkal és más szenvedélyek rabjaival. Felmérések 100–120 ezer magyarországi játékfüggőt említenek, ami a felnőtt lakosságnak több mint egy százaléka. A lottó esetében ritka az ilyesmi, „alacsony kockázatú” szerencsejátéknak minősül. Szakemberek sokkalta veszélyesebbnek tartják a nyerőgépeket, amelyek fény- és hanghatásokkal, illetve a „majdnem nyertem” élményével manipulálják a játékost, és hajszolják bele az újabb menetbe.
Azért csinálhat bajt a lottó is. Például telitalálattal, ha az égből pottyant vagyon traumát okoz. Tapasztalatok szerint az eufória nem tart sokáig, hamar felváltja a szorongás, depresszió, a kiüresedés érzése. Egy átlagember nincs felkészülve százmilliós értékű portfólió kezelésére, elviselhetetlen felelősséggel nyomasztják a meghozandó pénzügyi döntések. Akad, aki gyorsan elherdálja a pénzt talmi luxusra, vagy alkalmi haveroknak hitelez, amit persze sohasem lát viszont. Rengeteg történet, városi legenda kering egykori győztesekről, akik megszokott életükkel együtt elbukták mindenüket, elszegényedve tengődnek, és nyomorukban azt kívánják, bárcsak sohase lottóztak volna. Persze nem mindenkit taszít romlásba egy ötös. Jellemzően azok járnak jól, akik már azelőtt megtanultak gazdálkodni, vannak észszerű céljaik, ezek megvalósításához eszközként használják a tőkeinjekciót – életük nem fordul fel fenekestül. Ám a kétmilliárd forint árnyékában fontos tudnivaló: a főnyeremény nemcsak áldás, hanem átok is lehet.
