Az európai külügyminiszterek nagyon ügyeltek arra, hogy a kecske is jóllakjon, de azért a káposzta is megmaradjon, amikor tegnap újabb szankciókat határoztak el Oroszország ellen, miután az nem hajlandó elengedni Navalníjt. Hogy ezután kik nem tehetik be a lábukat Nyugat-Európába, illetve kiknek fagyasztják be az ottani számláikat, az még nem ismeretes, de aligha olyanokról van szó, akik miatt túlzottan fájna Putyin feje.
Igazából az EU-nak semmi kedve csörtébe bonyolódni az orosz vezetővel, a koronajárvány kellős közepén. Ezt mutatja, hogy semmiféle gazdasági megtorló intézkedést nem irányoztak elő. Pedig az hatott volna, hiszen Moszkva nagyban függ a nyersanyagok kivitelétől, egyetlen jelentős bevételi forrásától, illetve fő piacától, az uniótól. Erős jelzés lett volna az is, ha felfüggesztik az Északi Áramlat 2 építését.
Csakhogy Németország úgy vigyáz a gázvezetékre, mint a szeme fényére, mert csökkenteni kívánja függését Lengyelországtól és Ukrajnától. Több más kormány viszont attól tart, hogy visszaütnek a retorziók. Ez a játszma soha nem volt nulla összegű, hiszen az orosz felvevőpiac igencsak fontos Európa számára. Ugyanakkor egy sor tag nem osztja a baltiak és a lengyelek félelmét a Kremllel szemben, még akkor is, ha Putyin a szervezeten belül kizárólag Orbán Viktorra számíthat feltétlen támaszként. De ettől még jó pár kormány nem hiszi, hogy a szankciók megingatnák a fennálló orosz hatalmat, és az előzmények arra utalnak, hogy igazuk lehet.
A másik oldalon biztosnak látszik, hogy az elnök nem nézné ölbe tett kézzel, ha megpróbálnák sarokba szorítani. Ezt bizonyítja, hogy Lavrov még a kapcsolatok megszakítását is kilátásba helyezte, ha sokat pattog az unió. Ennyi is elég volt azután, hogy a 27-ek próbálják lecsendesíteni a nagy keleti szomszédot. Ezért igyekeztek nem kiváltani az oroszok haragját, de úgy, hogy fennmaradjon a tagok egysége és közben ragaszkodjanak az elvekhez. Abban bíznak, hogy sikerült elvégezni a házi feladatot, miután listára teszik az orosz rendszer néhány gonosztevőjét.
A diplomáciai állóvizet azonban felkavarhatja, hogy Amerika visszatér a nemzetközi porondra. Joe Biden nem hagyott semmiféle illúziót az ügyben, hogy mit gondol Putyinról, ezért Washingtonban változik a hang. Ilyenformán azután az európai külügyminiszterek szükségesnek tartották, hogy tegnap videókonferenciát tartsanak új amerikai kollégájukkal. Lehet, hogy a régi, erős szövetséges felbukkanása nagyobb magabiztosságot eredményez Oroszországgal szemben?
Javier Solana azt tanácsolja Bidennek, hogy az alulról kezdje meg a demokráciák védelmét a világban. A NATO volt főtitkára, aki előtte betöltötte az EU külügyi főbiztosának tisztségét, de dolgozott spanyol külügyminiszterként is, azért gondolja, hogy az új elnöknek a látványos új fórum helyett inkább apránként, helyi szinten kell újjáépítenie a jogállamot, mert azt a másik oldal szinte észrevétlenül, a mindennapokban, lépésről lépésre bonja le.
A demokrácia egyértelműen visszaszorulóban van, ezért a spanyol politikus nagyon is érthetőnek nevezi, hogy első külpolitikai beszédében az amerikai vezető a demokratikus értékek megóvására összpontosított. Az általa felvetett csúcstalálkozóval azonban több baj is akad. Így mindjárt az nagy bökkenőt jelent, hogy az Egyesült Államok nimbusza Trump alatt erősen megkopott a demokrácia zászlóvivőjeként.
Azután nagy dilemma, hogy kit hívjanak meg. Ha túl sok ország van jelen, az megnehezíti a konszenzust. Ha ellenben túl kevés, akkora rendezvény felesleges párhuzamosságot jelent olyan szerveződésekkel, mint például a G7. Ugyanakkor ha vendégül látnak olyan kormányokat, amelyeknek nem a legkifogástalanabb a pedigréje a jogállam kapcsán, nos, az bizonyos fokig menlevél lehet számukra. Ha viszont távol tartják őket, az stratégiai szempontból felesleges diplomáciai válságokhoz vezethet.
Majd meglátjuk, hogy az elnök netán intézményesíteni akarja-e a fórumot. Ha egyszeri eseményről van szó, akkor az csupán jelképes volna, és nem éri meg a fáradságot. A második esetben viszont a reálpolitika könnyen felülírhatja a jó szándékot, hiszen az azonos politikai rendszer még nem jelent egységes érdekeket és célokat. Ezért nagyon nehéz volna közös nevezőre jutni. Az ellentétek viszont könnyen hiteltelenné tehetik a próbálkozást.
Végül pedig a tanácskozást lehetne úgy tekinteni, hogy az éles választóvonalat kíván vonni a demokráciák és a tekintélyuralmak közé. A rengeteg globális veszély, a járvány, a klímaváltozás, stb. miatt egy új hidegháború egyáltalán nem kívánatos az USA és Kína között. Könnyen tönkre teheti a nagyon is szükséges nemzetközi együttműködést.
Mindez persze cseppet sem jelenti, hogy fejet kell hajtani a demokrácia globális hanyatlása előtt. Hiszen létezik egy sor fórum, amelyet igénybe lehet venni. Továbbá a demokráciák megerősíthetik erkölcsi vezető szerepüket azzal, hogy elhatárolódnak az autokráciák visszaéléseitől. De ha a munka alulról kezdődik, és a helyi szintről tart a nemzetközi keretek felé, akkor az segíthet, hogy a jogállam visszakapja régi csillogását.
Újabb erőpróba készül az unió számára Lengyelországban, miután tartani kell attól, hogy a hatalom fokozza a nyomást a magánsajtóra, azon belül is főleg a külföldi kézben lévő orgánumokra és emiatt orbanizálódnak a viszonyok. A kormány ugyan a szakmai egységes tiltakozása, valamint egyik saját szövetségese és több amerikai politikus fellépése nyomán azt ígéri, hogy átdolgozza a különadó tervét, ám az igazából a független újságírás módszeres visszaszorításának a részét képezi.
A PiS fennen hangoztatja, hogy a nagy multik kezén lévő újságok, tévék, stb. politikai kérdésekbe ütik bele az orrukat. Viszont a párt teljesen uralma alá vonta a közmédiát. A tavalyi elnökválasztás kapcsán az EBESZ ki is mondta, hogy az állami tévé teljesen részrehajló volt Duda államfő mellett. A műsorokból eltűntek a baloldali, illetve független szakértők, az állami hirdetések pedig csak a „közeli” szerkesztőségeknek járnak. A Nemzetközi Sajtó Intézet úgy értékelte, hogy a Jog és Igazságosság eszközként veti be a közreklámokat, miközben egy sor állami intézmény és vállat már nem fizet elő a nemszeretem kiadványokra. Ez pedig erősen érinti a független tájékoztatás anyagi alapjait.
A sajtószabadság nemzetközi indexén a lengyelek 44 helyet zuhantak vissza, amióta Kaczynskiék 2015-ben visszaszerezték a hatalmat. És most nagyon sokat félnek attól, hogy ők is eltiporják a független újságírás nagy részét, ahogyan azt Orbán tette. Az EU évek óta birkózik a magyar és a lengyel kormánnyal, de a tagállamok nem tudnak dűlőre jutni az ügyben, miként szerezzenek érvényt az alapelveknek.
Varsó most az olyan nemzetközi médiaóriásokat veszi célba, mint az Axel Springer, a Ringier vagy az amerikai Discovery. Szíve szerint elvenné tőlük a tulajdonukat, csak ezt persze az európai jog nem engedi. No, meg az amerikai kormányzat is szólt, hogy ezt azért nem kéne. Ezért a hatalom az Orlen állami olajtársaságot mozgósította, az fel is vásárolt a Passau német kiadótól csaknem 150 helyi és regionális újságot, hetilapot.
Észak-Macedónia nemzetközi körözést adott ki a titkosszolgálat volt főnöke ellen, akinek ügyében pénteken mondják ki az ítéletet, ám éppen emiatt a bíróság házi őrizetet rendelt el ellene. Csakhogy eltűnt a megadott címről. Mijalkovot, aki a Budapestre menekült Gruevszki unokatestvére, az öt éve kirobbant nagy lehallgatási botrány miatt kívánják felelősségre vonni. A vád szerint ő volt a főcsővezető abban, hogy 10 éven át megfigyelték több mint 20 ezer ember, politikusok, bírák, újságírók és mások telefonját.
Ez volt az botrány, amelybe belebukott az akkori kormánypárt, amely most a Zaev-kabinet távozását követeli, miután Mijalkov a jelek szerint olajra lépett. Félő, hogy ugyanazt csinálta, mint Gruevszki, aki azelőtt szökött Magyarországra és kapott ott menedékjogot, hogy meg kellett volna kezdenie kétéves börtönbüntetését egy korrupciós visszaélés miatt.
Egy bécsi bíróság első fokon viszonylag enyhe büntetést szabott ki egy újfasiszta csoport tagjaira, köztük egy 70 éves, magyar-osztrák kettős állampolgárságú férfira. Neonáci tevékenység miatt 10-20 évi szabadságvesztés járt volna nekik, ám 3-5 év közti büntetést kaptak és annak is csak egy kis részét kell leülniük. Az ítélőszék méltányolta, hogy töredelmes vallomást tettek. Egyben felmentette őket a hazaárulás vádja alól.
Az Európai Akció nevű szervezet 11 éve alakult, de az elhárítás kezdettől fogva figyelte, hogy mit csináltak az alapítók: német, osztrák és svájci holokauszt tagadók, a szélsőjobb jól ismert figurái. Egy európai hadsereg részeként mindhárom országban neonáci csapatokat kívántak szervezni. De az ügyészség szerint programjukat a hitleri náci párt ihlette. A cél érdekében röplapokat nyomtattak és adományokat gyűjtöttek.
A magyar szál úgy kerül a történetbe, hogy a kettős állampolgárságú férfi közreműködésével félkatonai gyakorlatokat tartottak volna Magyarországon a rendőrgyilkos Györkös-féle Nemzeti Arcvonallal közösen. A 70 éves vádlott szerint ez azonban még nem jelentette volna azt, hogy a szervezkedés európai dimenziót ölt.
