Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele – így fogalmazott Orbán Viktor azok után, hogy régi harcostársa, az uniós képviselő aláereszkedett a brüsszeli ereszen. No nem azonnal, csak kis hallgatás után, amikorra végképp kiderült, hogy még maga a kormányfő sem tud egérutat biztosítani számára. Azóta Szájer eltűnt a nyilvánosságból, mintha sem ő, sem a kínos incidens nem létezett volna soha.
Mindezt csak azért hoztam most ide, mert úgy tűnik, Kósa Lajos tette (tettei?) bőven beleférnek a Fidesz közösségének értékrendjébe. Legalábbis ez tűnik ki abból, hogy a párt, ha jól emlékszem, még soha egyetlen szót sem vesztegetett a csengeri „örökösnő” és Kósa kapcsolatára, noha már három éve tudható, hogy az akkor még szabadlábon lévő Szabó Gáborné különös viszonyt ápol a volt debreceni polgármesterrel. Sem Orbán, sem a Fidesz nem tartotta fontosnak, hogy megvizsgálja, netán megvizsgáltassa, miért és hogyan fogadott el mesés ajándékokat Kósa, illetve miért fogadta el – közjegyzői dokumentumok tanúsága szerint -, hogy ő legyen a kezelője az amúgy nem létező örökségnek. Vajon hol húzódnak e közösség – tudniillik a Fideszé – értékrendjének határai?
Mostanában, a bírósági szakba lépett eljárás okán újra nagy teret kap a nyilvánosságban ez a történet, és elsősorban azért, mert valaki a már eddig is ismert Örökösnő-Kósa tranzakciókat fontosnak tartotta egy kormányközeli lapban ismertetni. Hogy ez a puszta tény az orbáni pártközpont és agitprop osztály működésének ismeretében mit jelent, arról csak sejtésünk lehet. Jelesül, hogy mostanra - talán más okok miatt – igazán tehertétellé vált Kósa személye. Ugyanakkor ennek ellentmondani látszik, hogy egyelőre hiába kezdeményezte Szabóné ügyvédje a képviselő meghallgatását, a vád képviselője, az ügyész ennek ellenáll. Tudom, hogy Polt Péter, ha megkérdezhetnénk tőle, hogy miért akarják palástolni a Fidesz országgyűlési képviselőjének jogilag is nehezen védhető viselkedését, azt mondaná, hogy az ügyészség mindig, így most is a törvényeknek megfelelően jár el.
De ha más oldalról közelítem a kérdést, pont az ellenkező következtetésre jutok: meglehet, hogy éppen a hatalom érdekei szerint cselekszenek. Vajon mennyiben szolgálná Orbán – és értékközössége – érdekeit, ha Kósa tanúként megszólalna? Ismerve a nyilvánosságbeli szerepléseit, joggal tarthatnának attól, hogy ott, a bíróság előtt belezavarodik a szerepébe, és tarthatatlanná válna a helyzete. Pedig már most is az, nem pusztán azért, mert majdnem közgazdasági végzettsége ellenére is felültette őt egy egyszerű háziasszony, hanem mert ezt nagyon is érdekből, komoly hasznot remélve tette. Nem lévén jogász, csak ismételni tudom jogi szakértők véleményét: már a szóban elfogadott előnyszerzés is korrupciónak számít.
Azt pedig már semmiképp sem akarhatja ez az „értékközösség”, hogy a bíró arról faggassa a képviselőt, ugyan milyen közérdeket szolgált, amikor csendben el akart fogadni többszázmilliót…