Kósa Lajos a Fidesz valóságos belső titkos Hofija. És igazából Hofinál is hofibb, nem kell poéngyártással pepecselnie, saját maga egy vicc. Egy ország kacag azon, miként gabalyodott bele a csengeri örökösnő meséibe a kormánypárti politikus naiv kapzsisága – sőt, egész Nyugat-Európa rekeszizma a kósaizmus áldozata immár. Lehet, hogy ez némiképp túlzás, de az tény: a kifinomult francia bankártársadalom verítékezve, göcögve, asztalt verve nyerít, röhög, göcög, vérmérsékletétől függően.
Másképp nehéz is lenne szembesülni azzal a ténnyel, hogy hite szerint – ha ez a hit illan is – Kósa volt az egyik legnagyobb francia bank, a Credit Industrial et Commercial Bank 24,09 százalékának boldog és büszke tulajdonosa. Ráadásul ezt a tulajdonosi pakettet egy Sz. Gáborné nevű nénitől kapta, akiről a népnyelv csak csengeri örökösnőként fabulál. (Azért az jogos kérdés, hogyha egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei asszonyság ily vagyonnal önthette nyakon Kósát, akkor vajon mit kaphatott a nemrég a Rothschild családnál vizitáló Szijjártó Péter, hisz ennek a famíliának valóban van némi köze a bankszakmához.)
Egyébiránt, ha én Kósa helyében vagyok, akkor az Industrial and Commercial Bank of China negyedét kérem Sz. Gábornétól, hiszen ez úgy viszonyul az említett gall pénzintézethez, mint impozáns trágyadomb a kis térfogatú szerény kutyaszarhoz: a kínai bank tőkeereje brutális, mintegy 4,4 ezermilliárd dollár (azaz 1 320 000 milliárd forint, azaz majdnem a hazai éves GDP harmincszorosa). Hiszen ha álmodunk, merjünk nagyot álmodni: legalábbis a miniszterelnök szíves közlése szerint. Csak hát a jelek szerint Kósa álomkészlete (ahogy butasága is) földhözragadt, s a honinál legfeljebb egy léptékkel mer nagyobbra törni – gondolatban is.
Valószínűleg a képzelőerő hiánya miatt rabosították Szemző Áront is. A Pest megyei közgyűlés Momentum-frakciójának vezetője ugyanis egy régmúlt hajnalon 3D-s zebrát festett fel egy általános iskola előtt Budakeszin, ahol hiába van buszvégállomás és bölcsőde is, az illetékes szervek mellőzték a gyalogosátkelőt, noha a lakók szerint erős szükség volt rá. Nyilván már az megdolgoztatta a hatóságok szürkeállományát, hogy detektálják, mik is azok a fehér hasábok az aszfalton. Első nekifutásra a zebra kiesett, hiszen az szigorúan kétdimenziós, de miután a külföldi tanulmányúton részt vevő kollégák jelezték, hogy ők már láttak ilyet, a hatóságok megnyugodtak a zebrarevolúcióban.
Afölött valószínűleg nehezebben tértek napirendre, hogy milyen személyes rizikót vállalt be az ellenzéki politikus. Nem vitás, errefelé közéleti szereplő nem szokott pluszfelelősséget magára venni választói érdekében, úgy meg végképp nem, ha baja is lehet belőle. Szolidaritásról és társadalmi együttmozdulásról itt legfeljebb képzelegnek, nagyot álmodni ilyesmiről (és megvalósítani azt) leginkább a kormánymegnyilvánulásokban lekezelt Nyugaton szoktak.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy – Karácsony Gergely szíves közlése szerint – a kormány sunnyogó üzemmódba kapcsolt. Nem csoda, a mintegy 5700 milliárdos uniós helyreállítási támogatással és kedvezményes hitellel szeretne csendben elvonulni, hogy aztán feldarabolja és kiossza, mint a másodosztályú amerikai filmekben a hálaadásnapi pulykát. Csakhogy – figyelmeztetett a főpolgármester – az EU elvárja, hogy az említett summa felhasználásáról egyeztessen a kormány az önkormányzatokkal. Hogy a helyhatóságokkal – és pláne Budapesttel – ne kelljen disputálni, a kormány elképesztő levelezési mutatványokat adott elő: például rossz címzettnek (aki már nem is volt pozícióban) küldte a fővárosban az egyeztetési levelet.
A jelek szerint, ha a hatalom prédára vetődik, akkor semmi másra nem tud koncentrálni, és pénzhevületében mindenről elfeledkezik, például egy tisztességes fedősztori kidolgozásáról. Lehet, Vespasianus császár tévedett, amikor kinyilatkoztatta a nyilvános latrinákra kivetett adók kapcsán, hogy a pénznek nincs szaga. Úgy tűnik, van, és aki beszippantja, lassuló agyműködésre készüljön. Feltéve, hogy kormánypárti politikus.
