Dehogy akarnék több bürokráciát. Csak hát, ami van, az tarthatatlan. Nem működő szuperminisztériumok ezer államtitkárral, szuperminiszterek, hol ilyen, hol olyan hatalommal. A mai állapotok szerint nem az ő hatalmuk, befolyásuk érvényesül, az a miniszterelnöki akarat visszfénye: ha közelebb van a főhatalomhoz, jobbak a szuperminiszter esélyei, ha távolabb kerültek tőle, lehet Mátyás király csontjai között bogarászni.
Szakmaibb alapokon működő, jobban látható és számonkérhető államigazgatáshoz valódi minisztériumok kellenek. De vajon egy önálló szakmai minisztérium megoldja-e a gondokat? Vagy megoldja, vagy nem, ám ha önálló, befolyása jobban függ a felügyelt területen végzett munkájától (láthatóság), mint a politikai látványpékségben végzett tevékenységétől.
Az Emmi: emlékeimmel összevetve ez a legcinikusabb összeállítás az iróniát és a politikai önzést sem nélkülöző államigazgatási kreatúrák közül. Igazi reneszánsz szervezet. Kiindulópontja az ember, akit tanítani kell mindenféle szinteken, aki kultúrálódik, aztán beteg lesz, és intézményekben gyógyít és gyógyul, családot alapít, de már előtte is sportol, templomba és civil helyekre jár, végül, ha társadalmilag lemaradt, felzárkózik egy erre szakosodott államtitkárság segítségével. Testi és eszmeügyi főbiztosság. Full contact. Miniszterei sohasem bírtak vele. A legutóbbi láthatóan otthagyta harcálláspontját, és ezoterikus, magyarságtörténeti tévelygésekkel borzolja a rendes jobboldali politikát különben kedvelő szakmai közvéleményt.
Nem adok tippeket, az ellenzéki pártok már nyilván gondolkodtak rajta, de vajon hányféle minisztériumot kellene kikerekíteni ebből a szörnyetegből? Csak ismétlésképpen, ilyen területek zsúfolódtak össze: oktatás, kultúra, egészségügy, sport, szociális és családügyek, egyházi és civil szervezetek. A Covid-történet újabb hungarikummal lepett meg bennünket: másutt a felelős miniszter órákat töltött a kamera előtt, nálunk mások beszélnek helyette. Az egészségügyi reformnak nevezett intézkedéssorozat a belügyminiszter felügyelete alatt zajlott, amit akár a régi világ visszatéréseként is értékelhetnénk, midőn még Johan Béla felügyelte a közegészségügyet a BM-ben. De nem: arról van szó, a miniszterelnök tapintatosan megengedte, hogy egészségügyért felelő minisztere a kaotikus mindennapok gyötrelme helyett Hunyadi DNS-ével, továbbá a pozsonyi csata újragondolásával töltse idejét. Aztán ott van az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Hosszú, itt most nem ismertetendő múltja van ennek is. Neve alapján bárki a nyolcvanas évek Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságára gondolhat, de ez csak kis része az eredetnek. Immáron van benne felsőoktatás és szakképzés (ld. még Emmi), foglalkoztatás (korábbi munkaügyi struktúrák), kereskedelempolitika és fogyasztóvédelem (persze csak hazai, a külső egy másik minisztériumban van), gazdaságstratégia és szabályozás (ennek gyökerei látszólag ismertek, valójában áthajló terület a PM és az MNB vizeire). Ide tartozik a szebb időket megélt közlekedés, továbbá a klíma- és energiapolitika. Igazi kisgömböc, MTA intézetek, felsőoktatás, korábban EU-pénzek. Most úgy tűnik, hogy a kormányzaton belül némileg visszaszorult, emésztési problémák léptek fel. Vajon hány minisztérium kanyarítható ki belőle anélkül, hogy a szakmai kompetencia sérülne?
A nyolcvanas évek második felének slágertémája volt a külföldön működő képviseleti hálózatok párhuzamosságának megszüntetése, ami lépésről-lépésre, hosszabb folyamat eredményeként vezetett a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium kialakulásához. Vele a magyar diplomácia és külkereskedelem új korszakához érkezett, aminek jeleit a médiábanl vehetjük szemügyre. Példák az elmúlt évekből: a nyugati világ folyamatos számonkérése, méreteinkhez képest szakszerűtlen, konfrontatív, túlzó külügyi narratíva, amelyet az apparátus csak részben ellensúlyoz. Elképesztő külkereskedelmi kalandozásokat láthattunk, kezdve a kereskedőházaktól egészen a szakszerűtlen, gyakran drága beszerzésekig (lélegeztetőgép, vakcina), amelyekben a miniszter és csapata ügyintézőként is szívesen fellép, bár a kereskedőkre korábban jellemző költségérzékenységet valahol félúton elvesztették.
Szervezeti és morális restitúcióra lenne hát szükség, kezdve az OGYÉI-től a környezetvédelmen át az építési és örökségvédelmi területekig, vagy éppen az egészségügyi hálózatokig. Szervezeti önállóságra, felhatalmazásra, a vezetők morális tartására.
A szerző közgazdász