A mi kormányunk nagyon következetes. Azt írta ki 2011-ben a közfoglalkoztatási portálra, hogy a közmunka nem más, mint „támogatott tranzitfoglalkoztatás”, amelynek a célja, hogy az így dolgozók gyorsan vissza- vagy bekerüljenek egy piaci munkahelyre. A szöveg marad, bármi történjen is.
Annak, hogy a módszer ebből a szempontból mekkora kudarc, talán a legegyértelműbb bizonyítéka a polgármestereknek nemrég elküldött körlevél, amiben arra figyelmeztetik a közmunkát szervező településvezetőket, hogy szedjék ki a nyilvántartásaikból, hányan dolgoznak már tíz éve a rendszerben. A közfoglalkoztatási törvény 2011. július 27-én lépett hatályba, aki azóta közmunkás és a mindig határozott időre kötött szerződései között soha nem volt hat hónapnál hosszabb szünet, az nem maradhat. Kezdő munkanélkülinek számít július végétől, hiába szerepel a regisztrációs listában egy évtizede.
Logikus lenne, hogy erre a néhány száz emberre tekintettel módosítsák a törvényt, töröljék el ezt az értelmetlen időkorlátot, de a Belügyminisztérium azt üzente, nem teszik, sőt szerintük azt is rosszul látják a polgármesterek, hogy a mostani százezernyi közfoglalkoztatott nagy része soha nem talál magának máshol munkát. Pedig minden kutatás és elemzés ezt igazolja, a gazdasági szárnyalás hónapjaiban is otthon, a falujában maradt ennyi ember, mert tanulatlan, a gyerek vagy a beteg nagymama, a közlekedés lehetetlensége, kisebbségi érzései, az iskolától kezdve folyamatosan megélt kudarcoktól való félelme miatt nem tud, nem mer, nem akar próbálkozni máshol. Arról már nem is szólva, hogy az állami hivatalok, amelyeknek feladata lenne őt kiajánlani a környéken működő cégeknek, soha nem álltak a helyzet magaslatán.
Nemrég bemutattuk a Népszavában is a Debreceni Egyetem erről szóló kutatásait, de ezekkel sem foglalkozik a kormány. Az egyetemet átszervezik, ki tudja lesznek-e még ilyen felméréseik, a hazaküldött közmunkások meg három hónapig kapnak nagyjából 35 ezer forintot álláskeresési támogatás címén, utána 22 800 forint foglalkoztatást helyettesítő támogatáson élhetnek, már ha van a környéken olyan civil szervezet, amely igazol nekik 30 napnyi munkavégzést évente. Természetesen a kormány szerint az sem igaz, hogy ezeket a civileket is épp most fojtotta meg az állam, mert az önkormányzatok az elvonások miatt már csak rajtuk tudnak spórolni.
A tíz éves időszak alatt sokszor vitte már zsákutcába a közmunkásokat az állam, elég ha az éveken át elmaradt béremelések magyarázatára gondolunk, hogy a kis pénz ösztönöz majd az álláskeresésre; miközben egy titkos kutatásból tudjuk, hogy százból csak 11 közmunkást sikerült elhelyezni máshol. A nagy terv tehát a tranzitfoglalkoztatásról csak nem akar sikerülni, de a debreceni kutatók kidolgoztak legalább egy detranzitivitási indexnek nevezett mutatót, ami alapján eldönthető, hogy kinek mekkora az esélye a közmunkából való kilépésre. Ez alapján mondják, hogy annak a majd százezernyi embernek, aki most is benne van a rendszerben, pontosan nulla. Aki ezzel nem számol, az bűnt követ el.