Csődöt mondott a kárpát-medencei magyarság egyetlen etnikumközi együttműködési próbálkozása, a 2009-ben Bugár Béla által életre hívott vegyes párt, a Híd-Most. A tavalyi választási kudarc után visszavonult Bugár egy lenullázott formációt hagyott utódaira, akik legjobb tudásuk szerint próbálják menteni a még menthetőt. De jelen körülmények között aligha van esélyük a Híd lényegét, a többséggel és a más nemzetiségekkel való közös képviselet eszméjét átmenteni az újraalakuló egységes magyar pártba.
Bugár maga égette fel a saját kezűleg épített Hidat akkor, amikor a Kuciak-gyilkosság után nem lépett ki a Fico vezette koalícióból. A Hídból mára csak a talapzat maradt és néhány idealista, akik még reménykednek abban, hogy mint minden felégetett, lerombolt híd, ez is újraépíthető. Csakhogy egy etnikai alapon szerveződő pártban aligha lesz erre esélyük. Mint ahogy anélkül sem. Az egységes magyar párt újraalakítása nélkül a szlovákiai magyarság politikai érdekképviselete periférián marad, a szlovák pártok közül egyelőre csak Zuzana Caputova elnök - szintén parlamenten kívüli - pártja vállalta fel a kisebbségek képviseletét.
Az egységes magyar párt viszont aligha jelent hosszútávú megoldást. A rendszerváltás óta minden szomszédos országban ezt a modellt alkalmazták az ott élő magyarok, ám a számuk fokozatos csökkenése, illetve a kisebbségi közösségeken belüli természetes pluralizmus iránti igény miatt ez a megoldás igencsak a vége felé közeledik.
A magyarországi fejlemények sem kedveznek a megoldásnak. Az orbáni nemzetpolitika a látványos támogatások ellenére sem segíti a külhoni magyar pártok érdekérvényesítő erejét. A Hídon kívül minden kisebbségi magyar pártot felőrölt Budapest, szűkítve ezzel otthoni mozgásterüket, koalíciós képességüket. Orbánnak nem partner, hanem alattvaló kell, nem olyan híd, amely a szomszédokkal összeköt, hanem olyan, amely ha érdekei úgy diktálják, támadásra és belpolitikai célokra használható. A Híd volt az egyetlen, amelyet nem tudott beállítani a sorba az Orbán-kormány. Eddig.