A járvány kezdete óta kialakulóban lévő trendeket vizsgálva az urbanisták közül sokan a városok további fejlődésének megtorpanását, sőt visszafejlődését vetítették előre. Az aggodalmak nem megalapozatlanok. A US News híradása szerint a járvány kitörésekor több nagyvárosból valóságos kiköltözési hullám indult. New Yorkból a teljes lakosság 5 százaléka menekült el március 1-je után, de egyes számítások szerint a tehetős lakosság 40 százaléka költözött el.
A városok lényegi eleme, fejlődésének motorja a magasabb népsűrűség, de a járvány időszakában ez tűnhet a legnagyobb hátránynak is. New York kormányzója így vélekedett erről a CNN-nek: „A dolog nagyon egyszerű. Ez a népsűrűségről szól, arról, hogy nagy számú ember viszonylag kis területen elősegíti a járvány terjedését. A sűrűn lakott területek a vírus melegágyát jelentik.”
Nem kizárólag csak politikusoktól, de szakemberektől is hallhattunk, olvashattunk hasonlóan véleményt:
„A népsűrűség ellenség egy ilyen szituációban, mint ez. Sűrűn lakott központok, ahol nagyszámú interakció történik az emberek között állandóan, a vírus ott terjed leginkább” – állította Dr. Steven Goodman, a Stanford Egyetem szakértője.
A népsűrűség démonizálása sokakat gyors következtetésre sarkallt: ha a magas népsűrűség rossz, akkor az alacsony népsűrűség jó. A Los Angeles Timesban már következő címmel jelent meg cikk: „Az Angelenók (a Los Angeles körzet lakói) szeretik a családi házas szétterülő településeiket. A koronavírus bebizonyította az igazukat.”
Úgy tűnik tehát, hogy a járvány nemcsak a maszkhasználatot illetően megosztó, de felizzítja az ellentéteteket a "kompakt város kontra kertváros-alvóváros" kérdésben is.
A népsűrűség és a vírus terjedése közötti kapcsolat azonban korántsem egyértelmű. New York City adatai azt mutatják, hogy nem Manhattan, a legsűrűbben lakott terület volt leginkább érintett, hanem a kevésbé sűrűn lakott külső kerületek, mint például Bronx vagy Queens. A tisztánlátás érdekében szét kell választanunk a népsűrűséget és a zsúfoltságot. Statisztikai értelemben az USA-ban használatos meghatározás szerint zsúfoltnak tekinthető az a háztartás, ahol egy szobában több mint egy ember él. A 2013–as népszámlálás adatai alapján Brooklynban a háztartások 10,3 százaléka volt zsúfolt, Queensben 9,3 százalék, míg Manhattanben 5,4 százalék.
Richard Florida egy blogbejegyzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy nem önmagában a népsűrűség, hanem annak „milyensége” a fontos tényező. Lényeges a különbség a gazdagok által, illetve a szegényebb rétegek és etnikai kisebbségek által lakott területek esetében még akkor is, ha a népsűrűség azonos. A jobbmódúak, magasabban kvalifikált rétegek megtehetik, hogy távolról dolgoznak, online rendelik az ételt és egyéb cikkeket, míg a szegényebb rétegek - ahol a több generáció együttélése is jellemző - naponta járnak munkába, így lényegesen magasabb az esély a fertőzésre. Úgy tűnik tehát, hogy a városokon belül a népsűrűség önmagában nem hozható összefüggésbe a járvány terjedésével. Sokkal inkább a szociális, térbeli és intézményi periféria az, ahol a járvány leginkább terjed, ahol legnagyobb a fertőződési esély. Természetesen ezek között jelentős átfedések mutatkoznak, hiszen a hátrányos helyzetű, alacsony jövedelemű, alacsony megbecsülésű munkát végzők nagy számban a városok külső peremkerületeiben laknak.
A legutóbbi kutatások alapján már a teljes településszerkezetre vonatkozóan is állítható, hogy a népsűrűség és járvány között nincs pozitív kapcsolat. Igaz, hogy a nagyvárosok a járványok belépési pontjai, a vírus ott jelenik meg először, tekintettel a kiterjedt turista és üzleti kapcsolatrendszerre. A népsűrűség azonban nem mutat kapcsolatot sem a magasabb esetszámmal sem pedig a halálozási rátával. Sőt! Kutatók az USA 93 megyéjét vizsgálva azt találták, hogy a nagyobb népsűrűségű területeken alacsonyabb értékek jellemzőek, ami egyébként összecseng az 1918-as spanyol influenzajárvány idején tapasztaltakkal. Ebben nyilvánvalóan szerepe van a jobb egészségügyi ellátásnak, de nem utolsó sorban annak, hogy a járványügyi intézkedések (maszk, távolságtartás) betartatása lényegesen hatékonyabb városi keretek között.
A koronavírus járvány idején kevesebb szó esik arról, hogy a város nemcsak veszélyeket hordoz, de életeket is ment.
New York polgármestere gyakorta használta a szlogent: „Ha tovább és egészségesebben akarsz élni, gyere New Yorkba”. 2017-re a várható élettartam New Yorkban elérte a 81,2 évet, egy teljes évvel növekedve az elmúlt évtized során, miközben az USA egészére vonatkozó átlag 78,6 év volt és stagnált a megelőző tíz évben. Elsőként - a nyilvánvalóan jobb egészségügyi ellátás mellett - talán a közlekedést kell kiemelni. A Bloomberg folyóiratban megjelent írás szerint NYC-ben a közlekedési halálozási ráta 4,8 fő 100 ezer lakosra vetítve, míg például Floridában az arány 14,7. Az elmúlt évtizedben folyamatosan javult a közlekedés biztonsága, a lámpák rendszere, szigorral léptek fel az alkoholos vezetés ellen stb., de New Yorkban a legnagyobb hatást a város egyik fontos attribútuma, a tömegközlekedés térhódítása jelentette. Naponta 6 millió ember közlekedik biztonságosan anélkül, hogy autóba szállna! De a városi életforma egyéb összetevői is fontos szerepet játszanak a jobb mutatókban. Csak annyi napi séta, amit a metrótól vagy buszmegállótól hazáig megtesz a városlakó, lényegesen javít az egészségi állapoton és mutatókon. Ismét csak New York példája: az elhízottak aránya 22 százalék, míg az Államokban országosan 42 százalék.
A városi lét pozitív hatása Magyarországon is kimutatható. Budapesten a születéskor várható élettartam 2018-ban 80,12 év, Budapestet a rangsorban követő megyében 77 év volt, vagyis több, mint 3 évvel kevesebb (a KSH adatai szerint). Az orvosok száma a fővárosban tízezer lakosra vetítve 70,3 fő, miközben Dunántúlon és az ország keleti felében ennek csak mintegy a fele dolgozott 2019-ben. (35,6 fő és 36,5 fő ezer főre, mutatta ki a KSH). A statisztikai adatok alapján az is jól látszik, hogy ez az eltérés nem kizárólag Budapest javára áll fenn. A települési méret növekedésével folyamatosan javuló értékek jellemzőek.
Történelmi példák azt mutatják, hogy a járványok mindig megújulást hoztak. Ami a népsűrűséget illeti, alapvetően két, ellentétes megközelítés kezd kibontakozni. Ez egyik a zsigerei félelmekre építve a népsűrűség csökkentését célozza meg. New York polgármestere például a következőképpen nyilatkozott a BBC-nek: „A népsűrűség szintje New Yorkban destruktív. Ezt meg kell állítani azonnal. New Yorknak haladéktalanul tervet kell készíteni erre vonatkozóan.” Nem tudható, hogy ez az irány milyen eredményt hoz, félő azonban, hogy hatására a várost övező agglomeráció ismét burjánzásnak indul. Annak ellenére, hogy tanulmányok tömege bizonyította már a szétterülő városok gazdasági és szociális hátrányait, a város- és gazdaságpolitikák mégis gyakorta az elővárosi, illetve agglomerációs idealizált életformát támogatták.
Szerencsére vannak egészen más irányok is, amelyek megkísérlik a város vonzerejének visszaállítását, részben a népsűrűség növelésével: például Párizs, Barcelona, Milánó. A párizsi elképzelés 15 perces város néven vált ismertté. A cél az, hogy a városlakók 15 percen belül gyalog vagy biciklivel, minimális autóhasználattal elérjék a munkahelyet, a szórakozási és bevásárlási lehetőségeket egy úgynevezett önellátó körzeten belül. A terv szerves része egy jelentős önkormányzati szociális lakásépítési program is, amely éppen a népsűrűség növelésével jelentősen javíthatna a Covid terjedésében is meghatározó, égető lakhatási válságon, szociális és területi perifériális helyzeten.
Azt, hogy a Covid utáni időszakban a városok hogyan fejlődnek tovább, sok tényező befolyásolja. Valószínűsíthető azonban, hogy a korábbi időszakokhoz képest nagyobb szerepet kapnak majd a központi politikák és helyi stratégiák, de nem utolsó sorban azok összhangja.