Kedves Bogdan! Mi, akik 1848-49, 1956 és 1989 magyar-lengyel forradalmi szövetségének, Európa-vágyának, a metternichi és Miklós cári Szent Szövetség és a szovjet típusú kommunizmus elutasításának örökségén nőttünk fel, nem gondoltuk volna, hogy egyszer egy Orbán-Kaczyński-féle ellenforradalmi, reform- és Európa-ellenes, szentségtelen szövetség rendszerében fogunk élni. A két szabadságszerető nemzet büszke lehetett arra, hogy az elmúlt kétszáz évben példát mutattak nemcsak a kelet-európai rab nemzeteknek, hanem a szerencsésebb nyugat-európaiaknak is, hogyan lehet és kell nemcsak saját szabadságukért és demokráciájukért reménytelen helyzetben küzdeni, hanem ahogy a mi Petőfink megfogalmazta, a világszabadságért is. Pozitív történelmi példát mutattunk arra is, miként segítheti egymást két nemzet a közös ügyekben. Ám 2010 után először az orbáni Magyarország árulta el történelmi eszményeinket, majd Kaczyński Lengyelországa. Folyamatosan negatív példát mutatnak a világnak, hogyan fordítsák visszájára az 1989-es rendszerváltást és csatlakozásunkat az EU-hoz, hogyan építsék le a demokratikus jogállam intézményeit. Ma ezt a két államot a világ demokratikus közvéleményében mint követhetetlen és elfogadhatatlan országokat emlegetik.
Sok-sok beszélgetésünk tárgya volt, hogyan s miért sikerült Orbán Viktornak létrehoznia a maga tekintélyuralmát. Felemlegettük a magyar gazdaság tévútra kerülését az ezredforduló után, a 2006-os politikai válságot, az elhibázott baloldali politikát, az orbáni antiliberális nacionalista eszme és mozgalom születését. Még sokáig vitázunk azon, hogy Orbán rendszerével csak visszatért a kétszáz éves magyar zsákutcához, sorshoz, amelyből 1848-49, 1956 vagy '89 nem, vagy csak rövid időre tudott kivezetni, vagy csak megakasztotta a magyar modernizációs, európai felzárkózás folyamatát. Jól tudod, hogy én az utóbbit gondolom, de lehet, hogy afféle 89-esként csak reménykedem.
Mindig kíváncsi voltam arra, hogy vajon miért követi Orbánt az a Lengyelország, amely társadalmilag és gazdaságilag nálunk sikeresebben élte át az ezredforduló utáni éveket. Miért választja ismét a maga történelmi zsákutcáját, miért válik Európa- és modernizáció-ellenessé? Kevés ország nyert annyit az EU liberális demokráciáival és nyitott gazdaságával együttműködve, mint Magyarország és Lengyelország, mégis e két ország támadja legharsányabban Brüsszelt. Miért emeli fel Orbán Viktorral együtt a lengyel politika a konföderációs zászlót a lengyel, magyar és európai föderációs zászlóval szemben? Az az európai föderációs lépés, mely közös euró-kötvénnyel és rekonstrukciós csomaggal keres kiutat a járvány okozta gazdasági katasztrófából, leginkább Lengyelországot kedvezményezi, mégis Orbán és Kaczyński szentségtelen szövetsége megkísérelte elgáncsolni. A két ország magára maradt Európával szemben, de mind a ketten tudjuk, hogy Európa soha, sehol nem akart, tudott rendszerváltozást életre segíteni, ehhez az Egyesült Államok határozottsága kellett.
Most, hogy Trump bukásával az Orbán-Kaczyński ideológiai-politikai ikrek keresztapja eltűnt Washingtonból, s a Biden-adminisztráció mindenben az ellenkezőjét vallja annak, amit rendszereik teremtettek és hirdetnek, a két országnak nincs nagyhatalmi támogatója a demokratikus világban. Az egyik különbség Magyarország és Lengyelország között kétségtelen: Orbán NATO-tagként nyíltan paktál Putyin Oroszországával és Hszi Kínájával, Lengyelország viszont a NATO nélkülözhetetlen bástyája Északkelet-Európában. A másik különbség, hogy a lengyel gazdaság és társadalom nagysága miatt fontos Európa számára, a magyar nem. Végül, Lengyelországban erős és kormányképes az ellenzék, Magyarországon nem. Ezek után, kedves Bogdan, milyen jövőt látsz a lengyel hatalom előtt? S hogyan látod a mi jövőnket?
Barátsággal: Lengyel László
Az igazi kanyar előttünk van
Kedves Laci! Ez a szöveg, amelyet írtál, inkább egy politikai kiáltvány, mint tipikus cikk. Érződik, hogy továbbra is nagy híve vagy Európának, a szabadságnak, a liberális világnézetnek, sőt, a föderációs Uniónak, amelyet most majdnem levettünk az asztalról. Más a világ, nagyon megváltozott, és nem csak Orbán vagy Kaczyński a bűnös, ahogy írod, hanem sok oka van annak, mi zajlik ma a Duna, vagy a Visztula partján. Azért én egy picit másképpen rajzolnám le a mostani helyzetet.
Első dolog. Valamikor túl nagy hívei voltunk a liberális demokráciának vagy a koppenhágai követelményeknek. Csak a szabadság volt fontos nekünk, a sok évtizedes rabság miatt. Kiderült, hogy nem minden lehetséges. Főleg, hogy ebben a pakliban egy neoliberális gazdasági folyamat és benne az ígéret földje is volt, hogy mindig jobb lesz, gazdagabbak leszünk, mert a piac igazi, sőt igazságos gazda, majd elintézi minden bajunkat és elvezet minket a paradicsom felé.
Már az előző válságban, 2008-ban világossá vált, hogy nem így van, hogy a piac láthatatlan keze nem annyira tiszta és igazságos, ahogy hittünk. A nagy baj megjelent a látóhatáron, a neve: jövedelmi különbségek. Kiderült, hogy a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények sorsa pedig továbbra is keserű maradt. Igaza van a Nobel-díjas Joseph Stiglitznek, aki Abraham Lincolnt idézve írta: megjelent nálunk a „democracy of one percent, by one percent for one percent”.
A másik, még fontosabb tényező, hogy a liberális demokrácia és az erősebb Unió nem volt hibátlan. Egy elit-gépezetet indítottak el, amit elitek vezettek, akik saját magukkal voltak elfoglalva, a középosztályt és a népet lenézték. Sőt, összemosták a hatalmat és a pénzt, ahogy láttuk a szocialista Gyurcsány korszakában. Így, sajnos, mi engedtük, hogy Orbán vagy Kaczyński a színpadra lépjenek, és – igaz – tönkretegyék a liberális demokráciát. Panaszkodunk, de sajnos, mint liberálisok nem nagyon tudunk a saját hibáinkról beszélni, ahogy a lengyel származású politológus (előbb Oxfordban, most Firenzében), Jan Zielonka tette. Ő már 2018-ben megírta ezt egy terjedelmes kötetben: Counter-Revolution: Liberal Europe in Retreat. Most is csak reagálunk, nem indítottunk semmi újat.
Zielonka liberális kutató, ahogy Ivan Krasztev és Stephen Holmes is, akik tavaly kiadtak egy másik tartalmas és fontos kötetet, The Light that Failed: Why the West is Losing Fight for Democracy címen. Ők és mások is azt állítják, hogy mi is ott voltunk a háttérben, mi is felelősek vagyunk a populizmus mostani aranykorszakáért. Mi is felelősek vagyunk azért, ami most van. Orbán vagy Kaczyński (aki először 2005-ben próbálkozott, de akkor még megbukott) csak – jobban vagy rosszabbul – kihasználták a lehetőségeket.
Igen, igazad van, Laci, hogy valamikor mi lengyelek és magyarok az első sorban álltunk a szépségversenyben, hogy ki lesz közülünk a jobb européer. Most pedig a másik irányba vezetünk – kifelé Európából, ami fáj. Csak arról nem írsz, hogy egyáltalán nem mi vagyunk az egyetlenek. Ezek a globális kihívások és ellentmondások fontosabbak és mélyebbek a nálunk történteknél. Itt az a kérdés, miért volt Trump tényező (már vége ennek?), miért jött a Brexit, vagy mi lesz Franciaországban, ha Emmanuel Macron nem nyer újra, vajon Marine Le Pen?
Egy hatalmas küszöb előtt állunk, amely még nagyobb a mostani járvány miatt. Az igazi kanyar előttünk van. Mert a kapitalizmus válságban van, a liberális demokrácia vagy megbukott (ahogy ez nálatok történt a Duna partján, nálunk kevésbé, mert Lengyelországban még létezik egy erős civil társadalom és a független média), vagy tele van ellentmondásokkal (ahogy láttuk Amerikában vagy Nyugat-Európában). Sok dolgot kell javítani, de biztosan másképp kell csinálni, mint ahogyan a rendszerváltás után próbáltuk. Úgy néz ki, hogy nemcsak piaccal vagy szabadsággal kell rendelkezni, hanem mással is – mert ott van Kína és a távol-keleti illiberális kapitalizmus (Branko Milanović), amerre Orbán Viktor néz, a lengyelek pedig hezitálnak. Mint igazi demokraták, nem akarunk tekintélyelvű, autoriter rendszerben élni. Tehát a lenini kérdés áll előttünk: mi a teendő?
Szerény véleményem szerint a következő rendszerváltás előtt állunk, amelyet egy új generáció fog vezetni (nálunk már a nők erősen tüntetnek), nem mi, mert a mi időnk, sajnos már lejárt. Nekik tanácsot lehet adni, nem mást. A legfontosabb tanács pedig a mostani helyzetben: nem szabad naivnak lenni, nem szabad a lopást engedni, nem szabad csak a saját szűk érdekekre nézni. Ha így folytatódik tovább, akkor nem leszünk igazi, egységes társadalom, nem leszünk nyertesek. Ki visz át minket a túlsó partra most?
Bogdan Góralczyk
A levélváltás Rzeczpospolitában is megjelent.
