Teljes átalakítás előtt áll a Pompidou központ. Roselyne Bachelot kultuszminiszter a Le Figaro napilapban jelentette be a hírt. Mint mondta, két lehetőség nyílt számukra, az egyik, hogy részlegesen nyitva tartanak, a másik viszont a teljes zárás. Azért esett a választás ez utóbbira, mert így a munkálatok rövidebb ideig tartanak. Hozzátette, nem volt más választásuk, mivel az épület már igen rossz állapotban van.
Akadt már a múltban is példa a központ bezárására. 1998-1999-ben szintén fel kellett újítani az épületet, akkor azonban a kulturális intézmény kincseit utaztatták, az intézmény valóságos utazó nagykövetté vált. Akkor a hozzá tartozó Modern Művészetek Múzeumának 127 remekműve kelt útra, első ízben hagyta el például a fővárost a Parade de Picasso balett számára 1917-ben készült, 10 méter magas függöny. A körút állomásain, köztük Japánban, megcsodálhatták egyebek mellett Jean Dubuffet, Jean Tinguely, illetve Henri Matisse képeit.
Már a hatvanas években felmerült, szükség lenne Párizsban egy olyan központba, amely a művészeti ágak egyfajta csomópontja lenne. Az ötlettel a világhírű, Goncourt-díjas író, André Malraux állt elő, aki a hatvanas évek végéig majdnem tíz évig irányította a kulturális minisztériumot, s nemzetközi ismertségének köszönhetően a francia kultúra nagykövetévé vált. Úgy vélte, a Palais de Tokyo múzeuma nem tölti be azt a szerepet, amit neki szántak. Létrehozását az is indokolta, hogy Párizsnak szüksége volt egy kivételesen nagy könyvtárra.
Az ötletet Georges Pompidou karolta fel. Párizst igazi kulturális metropolisszá kívánta varázsolni, s e tekintetben New York riválisának megtenni. Az ő elnöksége alatt, 1971-ben kezdődtek meg a munkálatok Párizs IV. kerületében, Renzo Piano és Richard Rogers merész tervei alapján, s a nemrégiben elhunyt Valéry Giscard d’Estaing avathatta fel 1977. január 31-én. Bár az 1974-ben meghalt Pompidou ezt már nem érhette meg, örök emléket állítottak neki azzal, hogy a központ róla kapta a nevét. Az épület hossza 165,4 méter, szélessége 60, magassága 42 méter. A munkálatok 500 millió francia frankba kerültek, ami mai áron számítva mintegy 76 millió eurónak felel meg. A komplexum az 1947-ben alapított Modern Művészetek Múzeuma mellett otthont ad a főváros első számú közkönyvtárának (Bibliothèque publique d'information – BPI), valamint a zenei kutatóközpontnak (Institut de Recherche et Coordination Acoustique/Musique – IRCAM).
Már a megnyitást követően gyorsan gyarapodott a kiállított kincsek száma. 1976-1980 között az ismert, görög gyökerekkel rendelkező műgyűjtő, Alexander Iolas egy sor képét átadta a központnak.
A tárlatok összeállításakor a szervezők fontosnak tartották, hogy hűek maradjanak Malraux örökségéhez és történelmi szempontól is időtálló alkotásokkal lepjék meg az érdeklődőket. Újságcikkekkel, levelekkel, fotókkal dokumentálták a múlt eseményeit. Korábbi tárlatokon számos fénykép és dokumentum volt látható a spanyol polgárháborúról, a hitleri Németországról, a haláltáborokról, a sztálini éra gulágjairól, de emléket állítottak az 1956-os magyar forradalomnak, az 1968-as párizsi diáklázadásnak, a berlini falnak, és persze sok más fontos történésnek. Sikerrel mutattak be továbbá kortárs magyar képzőművészek munkáit is. A Pompidou ugyanis a tehetséges fiatalok számára is óriási lehetőséget jelent.
A gyűjteményt folyamatosan bővítik, s nem csak a komplexum keretein belül. 2010-ben megalapították a központ első Párizson kívüli intézetét is, Lotaringia székhelyén, Metzben, illetve a spanyolországi Málagában is időszakos kiállításokat tartanak a Pompidouban látható művekből. A komplexum népszerűségét jelzi, hogy a járvány előtti időkben évente 3-8 millió turista látogatott el ide. Azt remélik, a felújítást követően, s a járvány eltűnésével, még több embert vonzhat a Pompidou központ.
