Nem fejezi ki más jobban az életesélyeinket, mint az, hogy mikor halunk meg. Nem véletlen, hogy a Nobel-díjas Amartya Sen azt javasolta, hogy a gazdasági fejlődés sikerességét azzal kellene mérnünk, hogy mennyiben járul hozzá az egészségünkhöz. A világ legfejlettebb gazdaságának számító Egyesült Államok rozsdaövezetében élő munkások várható élettartama húsz éve csökken. Túlzás nélkül állíthatjuk tehát, hogy az amerikai kapitalizmus egzisztenciális válságban van.
E halálozási válság mögött az öngyilkosságokhoz, az alkoholhoz, valamint a drogokhoz kötődő halálozás meredek emelkedése áll. Ezeket nevezi a szintén Nobel-díjas közgazdász, Angus Deaton, reménytelenség okozta halálozásnak. Csak 2017-ben egy év alatt 158 000 amerikai halt bele a reménytelenségbe. Ez egyenlő azzal, mintha egy éven át napi egy tömött Boeing 737-es gép zuhanna le. Gondoljunk bele: egy éven át, napi egy repülőgép.
Ezen belül a droggal kapcsolatos halálok száma nőtt a legdrámaibban. 1990-ben százezer amerikaira nagyjából három droghoz kötődő haláleset kapcsolódott. 2017-ben ez a szám meghaladta a 20-at. És nincs vége a folyamatnak.
Egyéni karakterhiba helyett társadalmi gyilkosság
Öngyilkosság, alkohol, drog: hajlamosak vagyunk ezeket egyéni karakterhibákként látni. Az öngyilkos szó szerint saját kezével vet véget életének. Nem áll távol ettől az alkoholista vagy a drogos, aki talán nem akar véget vetni életének, de tisztában van azzal, hogy mérgezi magát, mégis csinálja. Ez alapján a közkeletű vélekedés alapján a reménytelenség okozta halálozásnak nincs társadalmi vetülete, a folyamat pusztán rossz egyéni döntések összege.
Bár eddig két Nobel-díjas közgazdászra hivatkoztam, valójában ők a kisebbséget alkotják saját szakmájukban. A közgazdászok többsége ugyanis a fenti közkeletű vélekedéshez hasonlóan az egyéni döntésekben látja a Deaton által azonosított halálozási válság okát. Úgy érvelnek, hogy a képzetlenek nem tudják felmérni döntéseik egészségügyi következményeit, ezért hajlamosabbak káros életmódot folytatni. A drogok hozzáférhetőségének emelkedésével pedig lehetőségük is van erre. E szerint az érvelés szerint tehát a baj nem az amerikai kapitalizmussal van, hanem az állammal, amely nem nyújt elég jó oktatást, és nem szabályozza a drogokat hatékonyan. Ami kissé paradox állítás annak a fényében, hogy a neoliberalizmus egyik célja az állami szerepvállalás visszaszorítása.
Úgyhogy tekintsünk el ettől a gondolati gimnasztikától és forduljunk inkább a szociológia egyik alapító atyjához, Émile Durkheim-hez. Durkheim arról írt egy empirikus elemzésre épülő könyvet, hogy az öngyilkosság márpedig nem egyéni, hanem társadalmi jelenség. A korai kapitalizmus kialakulása során végbemenő gyors változások társadalmi dezintegrációt okoztak, ami hajlamosabbá tette az egyéneket az öngyilkosságra. Emellett arra is rámutatott, hogy azok a tényezők, melyek erősítik a társadalmi integrációt – például a vallásosság – ezzel szemben csökkentik az öngyilkosság gyakoriságát. Bár Durkheim 1897-es könyvét sok bírálat érte, a mai napig alapműnek számít.
Durkheim előtt pár évtizeddel élt és alkotott Friedrich Engels, akinek az angol munkások korai XIX. századi helyzetéről adott leírása mai napig egyik legtöbbet idézett mű a viktoriánus Anglia társadalmi-gazdasági állapotáról. Engels Manchesterben töltött évei, és a város lakóiról alkotott jelentések alapján írt könyvében azt mutatja be, hogy a korai kapitalizmus által generált társadalmi változás, azon belül a kapitalisták szerepvállalása maga is összefügg a munkások megnövekedett halálozásával. Manchester és Liverpool – a korai angol kapitalizmus két ipari fellegvára – halálozási rátája másfélszerese volt az országos átlagnak.
Durkheimmel ellentétben ugyanakkor Engels nem a társadalmi integráció hiányában látta a fő okot, hanem munkások életkörülményeiben. Engels azt is kimutatta, hogy a kapitalista polgárok, gyártulajdonosok és vezetők pontosan ismerték a munkások helyzetét, tudták, hogy az ipari termelés és az alacsony bérek hogyan betegítik meg őket, mégsem tettek semmit. „A társadalom olyan helyzetet teremt, hogy a proletárok százai szükségszerűen idő előtti, természetellenes halálra vannak kárhoztatva.” Ez Engels és a munkások szerint nem más, mint „társadalmi gyilkosság.”
A XIX. század második felében az angol munkások helyzete sokat javult. A munkások „karakterhibáit” hangoztató érvelés szerint akkor ez a növekvő trend kizárólag a munkások helyes életmódválasztásainak köszönhető? Ahogy a növekvő halálozási rátára, a növekvő jólétre sem alkalmazható ez az érvelés. E javulás mögött részben a gazdaság töretlen növekedése, részben pedig a munkásmozgalom küzdelmeinek hatása (gyerekmunka tiltása, munkaidő szabályozása), illetve a közegészségügyet fejlesztő állami befektetések állnak. A XX. század nagy részében, a szabályozott, jóléti kapitalizmus korában a munkások várható élettartama minden korábbinál magasabb szintre emelkedett. Ez a trend torpant meg a XX. század végén, a XXI. század elején Amerikában.
Drogok a gyógyszertárból
A közgazdászoknak abban igaza van, hogy a drogokkal kapcsolatos állami szabályozás hibái fontos szerepet játszanak. Ám arról már hajlamosak elfelejtkezni, hogy ez nem mindig volt így. Az új típusú droghalálok kialakulása mögött a gyógyszeripar egy részének roppant politikai hatalma áll. Az ópiátok olyan drogok, amely a mák gubójából származó tejszerű folyadékból állíthatók elő; ilyen az ópium, a morfium vagy a heroin. Ezekkel rokon alapanyagokból készülnek az ópiát alapú fájdalomcsillapítók, az opioidok. Az opioidok agresszív fájdalomcsillapítók, melyek az ópiumhoz vagy heroinhoz hasonló alapelven működnek.
A 90-es években az amerikai, piaci alapú gyógyszerlobbi elérte, hogy az amerikai laikus és orvosi közvélemény hozzáállása a fájdalomhoz megváltozzon, és a fájdalom csillapítása prioritást nyerjen. Természetesen vannak esetek – pl. műtét utáni lábadozás – ahol ez indokolt, de az Egyesült Államokban teljesen elszabadult a fájdalomcsillapító biznisz. Az amerikai gyógyszeripar elképesztő mennyiségben kezdett opioid fájdalomcsillapítókat gyártani és forgalmazni: elöntötte a piacot a legális heroin. 2015-ben az amerikai felnőttek több, mint harmadának, 98 millió embernek írtak fel orvosok ópiát alapú fájdalomcsillapítót. 2017-ben az orvosi vényre felírt ópiát alapú fájdalomcsillapítók túladagolása tette ki az ópiátokhoz kapcsolódó összes halálozás harmadát.
Az érintett gyógyszercégek közül kiemelkedik a Purdue Pharma, a hírhedt OxyContin (szleng nevén csak Oxy) gyártója. A Sackler család tulajdonában álló cég ellen évek óta több ezer jogi eljárás zajlik. 2020 végén történelmi jelentőségű peren kívüli megállapodást kötött az amerikai igazságügy-minisztérium és a Purdue, melyben a cég elismerte bűnösségét a függőséget okozó Oxy agresszív marketingpolitikája és forgalmazása kapcsán. A cég beleegyezett, hogy 8 milliárd dollár (kb. 2300 milliárd forint, nagyjából a teljes magyar éves egészségügyi költségvetésnek megfelelő összeg) kártérítést fizet. A büntetőeljárások azonban tovább folytatódnak. Egy kisebb léptékű, korábbi per keretében egyébként a cég már 2007-ben beismerte, hogy szándékosan félrevezette a hatóságot, az orvosokat és a betegeket az OxyContin hatásait illetően.
A peren kívüli egyezségben a cég elismerte többek között, hogy annak ellenére folytatta a függőséget okozó Oxy agresszív marketingjét az orvosok felé, hogy tudta, rengeteg orvos illegálisan írt fel fájdalomcsillapítót, amit a páciensek kis átalakítással heroin-alternatívaként használtak. A cég azt is elismerte, hogy törvénysértő módon ösztönözte az orvosokat a fájdalomcsillapító eladások növelésére. Valószínűtlen ugyanakkor, hogy a cég kifizetné ezt az összeget – vagy a várható hasonló büntetéseket –, ugyanis a növekvő perek láttán csődvédelmet kért maga ellen. A csődvédelem alatt álló cég új bevételi forrásai közül kiemelkedik az opioid-heroin függőség kezelésére kifejlesztett gyógyszerek (pl. metadon) forgalmazása. Az ügyben az áldozatokat képviselő számos ügyész elégtelen a megállapodással, ami a cég és szövetségesei számos húzását figyelmen kívül hagyta, a Sackler család és vagyona pedig továbbra is érintetlen, börtönbe pedig senki nem került az engelsi értelemben vett „társadalmi gyilkosság” miatt.
Drog, presztízs és politika
A Purdue Pharma távolról sem az egyetlen szereplője ennek a szövevényes drogkriminek. Számos további gyógyszercég, pl. a Johnson & Johnson ellen is folyamatban van hasonló eljárás. A Johnson & Johnson azért is érdekes szereplő, mert a cég tasmaniai mákültetvényeiről származik a gyógyszeripar által gyártott opioidok alapanyagának nagy része. A Purdue Pharma stratégiájához hasonlóan az Insys Therapeutics és a Mallinckrodt nevű gyógyszercégek ugyanúgy csődvédelembe menekültek a perek pénzügyi hatásai elől. Az Insys egy eredetileg rákos betegek tüneteinek kezelésére kifejlesztett fentanil-alapú gyógyszer, egy rendkívül erős opioid gyártója. A céget azzal vádolják, hogy megvesztegette az orvosokat, hogy ne csak rákosoknak írják fel az orvosságot. A gyógyszercégeken túl orvosok, a nagy amerikai gyógyszertár hálózatok (pl. CVS, Walgreens), és pénzügyi tanácsadó cégek is érintettek az ügyben.
A nyilvánosságra hozott vádanyag e-mailekkel és prezentációkkal támasztja alá a McKinsey, a világ talán legnagyobb „presztízsű” tanácsadó cégének szerepét is. A McKinsey által nyújtott tanácsok többek között kiterjedtek arra, hogy az Oxy forgalmazói kapjanak pénzügyi jutalékot minden egyes hozzájuk kötődő OxyContin túladagolás után. A cég kiszámolta, hogy például 2019-ben a CVS gyógyszertárhálózat 2484 vásárlója adagolja túl magát vagy kerül káros drogfüggősébe várhatóan. A McKinsey azt javasolta, hogy a Purdue fizessen 14 810 dollárt minden egyes ilyen „esemény” után a CVS-nek, így ösztönözve a túladagolás, illetve függőség-alapú értékesítést. Arra ugyanakkor nincs bizonyíték, hogy a Purdue ezt a tanácsot konkrétan megfogadta-e.
A McKinsey tanácsai emellett kiterjedtek arra is, hogyan vegyék rá a pácienseket nagyobb adagok használatára, hogyan válaszoljanak Oxy-túladagolásban meghalt fiatalok családjaitól érkező üzenetekre, és hogyan hosszabbítsák meg a szerfüggőség időtartamát. A McKinsey azt is javasolta, hogy az Oxy marketingje helyezzen nagy hangsúly arra, hogy az opioidok csökkentik a stresszt, fokozzák az optimizmust, és csökkentik a társadalmi izolációt. Egyébként a McKinsey hasonló tanácsokkal látta el a Johnson & Johnsont is. Mikor a talaj forróvá kezdett válni, a McKinsey kiszállt a drogbizniszből, s a vezetők arról e-maileztek, hogy a legsúlyosabb dokumentumokat a McKinsey semmisítse meg. Majd 2018-ban a cég kiadott egy jelentést „Miért van szükség az opioid járvány elleni határozottabb fellépésre?” címmel.
Az OxyContint 1995-ben engedélyezte az illetékes amerikai hatóság (Food and Drug Administration, FDA). A testületet rengeteg kritika érte nemcsak ezért a döntéséért, hanem a gyógyszerlobbinak utat engedő laza szabályozásért is. Amikor az FDA elkezdett foglalkozni az opioid problémával, a legjobb ötlete az volt, hogy a recepteket felíró orvosokat a gyógyszercégek képezzék tovább. E program hatékonyságának mérését az FDA a gyógyszercégektől bekért adatokra alapozta. A szabályozottra bízni a szabályozást – ez ugyanaz a neoliberális gyakorlat, ami kulcsszerepet játszott a 2008-ban kirobban pénzügyi válságban is.
A The Washington Post oknyomozói feltárták azt is, hogy a gyógyszerlobbi hogyan hátráltatta a hatékony szabályozást. A lobbisták nyomására a kongresszus 2016-ban olyan törvényt fogadott el Obama elnök jóváhagyásával, mely megkötötte a drogokkal kapcsolatos visszaélések ellen küzdeni hivatott Drug Enforcement Administration (DEA) kezét. 2014-2016 között a gyógyszeripar összesen 102 millió dollárt költött kongresszusi képviselők befolyásolására. A filmekből is jól ismert DEA pontosan tudta, hogy a gyógyszercégek és korrupt orvosok együttműködése hogyan árasztotta el Amerikát legális heroinnal - ám az iparágat effektíven védő kongresszusi képviselők megakadályozták, hogy a DEA lefoglalja a gyanús szállítmányokat. A gyógyszerlobbi legfőbb kongresszusi barátját, Tom Marino republikánus képviselőt Trump szerette volna kinevezni a Fehér Ház drogellenes programjának élére, ám Marino kénytelen volt visszalépni az opioid-járványban betöltött szerepe miatt.
Magyarországon és általában Európában sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak a szintetikus opioidokra. Így ez a probléma az amerikai formában nem létezik a világ e részén, bár a metadonnal kapcsolatos visszaélések ismertek. A metadont heroinfüggők kezelésére használják, segít társadalmilag elfogadott életvitelt kialakítani, ám előfordul, hogy az utcán tovább értékesítik.
Drogbisznisz és a kapitalizmus születése
A fél-legális opioid kereskedelem a kapitalizmus születéséről fogva része a gazdasági rendszernek. Ismert, hogy a Brit Kelet-indiai Társaság egyik legfőbb bevételi forrása az 1830-as években az ópiumkereskedelem volt. A kínai orvoslás régóta használta az ópiumot fájdalomcsillapításra, ám nem volt elterjedt használata drogként. Ehhez angol kereskedők – többek között a Kelet-indiai Társaság – közreműködése kellett, akik Indiában termelt ópiumot szállítottak Kínába, rendkívül nyereségesen. Az ópiumhasználat elterjedésének katasztrofális hatásai miatt Kína betiltotta az ópium importját, ami odáig vezetett, hogy 1839-ben elkoboztak és megsemmisítettek ezer tonna brit ópiumot egy kínai kikötőben. Válaszként a brit kereskedők rávették kormányukat, hogy küldjék segítségül a brit hadihajókat. A brit politikai elit már csak azért is volt nyitott erre, mert épp pár évvel korábban tiltották be a rabszolga-kereskedelmet, ami korábban az angol birodalom legjövedelmezőbb biznisze volt. Az ópiumkereskedelem elvesztése túl nagy érvágás lett volna.
Így vette kezdetét az ópiumháború, ami Kína félgyarmati státuszba taszításával ért véget, Hongkong 1842-ben egyenesen brit fennhatóság alá került, Kína pedig kénytelen volt kompenzálni a brit kereskedőket – és a tengerészetet – az elszenvedett költségekért. Ezzel az brit tengerészet nemcsak visszaállította az ópiumkereskedelem jogát, hanem megnyitotta egész Kínát az angol „szabadkereskedelem” előtt. A brit-kínai drogkereskedelemben meggazdagodó és főszerepet játszó James Mathesont később a királynő lovaggá ütötte, és az egyik leggazdagabb, nagy tiszteletben álló polgárként élte le élete hátralevő részét. Cége ma is működik, a Hongkongban székelő Jardine Matheson Holdings a világ egyik legnagyobb vállalata.
Fontos, hogy felismerjük ezeket a „kínálat-oldali” tényezőket, és adott esetben az igazságszolgáltatás megbüntesse a hatalmukkal visszaélő gyógyszercégeket. A kapitalizmus történelme ugyanakkor azt mutatja, hogy az üzleti elit és a politikai elit közötti összefonódás újra és újra hasonló problémákhoz vezet. Maga a fél-legális opioid-üzlet és a politika összefonódása sem mai kezdetű jelenség. Éppen ezért a szabályozás csak akkor szigorodik, amikor kellően erős a társadalmi felháborodás és a nyomás a politikusokon. Most ez történik épp az Egyesült Államokban, amihez az kellett, hogy két évtizeden át emelkedjen a drogokkal kapcsolatos halálozás.
A Sackler család tagjait egészen a közelmúltig köztiszteletben álló sikeres vállalkozókként tartották számon, egyetemek (pl. Yale), múzeumok (pl. Guggenheim) viselték a család nevét adományaik miatt. A család számos tagját az angol királynő is lovaggá ütötte, ahogy 150 évvel korábban a kínai ópiumbizniszben meggazdagodó Jardine Mathesont.
A perek hatására viszont megváltozni látszik a legális heroin gyártása és forgalmazása. Ám a jelek arra utalnak, hogy a függővé tett emberek, akikből több van, mint valaha, egyszerűen átváltanak illegális heroinra vagy más szintetikus opioidra, ahogy szigorodik az Oxy és hasonló termékek szabályozása. A fentanil, amit használnak a gyógyszeriparban és a drogiparban is, minden korábbinál erősebb szer. Ahogy csökken a gyógyszertári opioidokkal kapcsolatos túladagolás az elmúlt 2-3 évben, úgy nő a fentanil halálesetek száma.
Neoliberális reménytelenség helyett
A kínálat mellett a kereslet is óriási probléma. A Durkheim és Engels nyomdokaiban járó kortárs társadalomtudósok kimutatták, hogy a GDP növekedésének a gazdasági fejlődés előrehaladtával egyre kevesebb köze van a várható élettartam javulásához. Ez azt jelenti, hogy egy ponton túl a gazdaság növekedése nem fordul át általános egészség-javulásba. A GDP-nél sokkal fontosabb lenne figyelemmel tartani a javak és a vagyon eloszlását, a kapitalista nagyvállalatok mozgásterét, a munkaerőpiac szerkezetét. A munkahelyek védettsége, illetve az erős jóléti rendszerek és szakszervezetek, csökkentik a munkaerőpiaci kiszolgáltatottságot és ellensúlyozzák a nagytőke túlhatalmát.
Kutatások sora bizonyítja, hogy ezek a tényezők jelentős szerepet játszanak a munkásosztályt sújtó opioid-járvány, így a reménytelenség okozta halálozás emelkedésében. A neoliberális politikák következtében az amerikai ipar és szabályozott kapitalizmus hanyatlásnak indult, ami fokozott stresszel, kilátástalansággal, reménytelenséggel jár, s fokozza az olyan hamis stresszkezelő szerek használatát, mint az alkohol és a drog. Ennek első hulláma a nagyvárosi ipari munkahelyek eltűnésével a belvárosi fekete közösségeket érintette a legsúlyosabban, ami a fekete munkások körében megugró halálozáshoz vezetett. Két évtizeddel később a gazdaság liberalizációja, az amerikai ipar zsugorodása és a szociális biztonságot adó ipari munkahelyek eltűnése elsősorban a metropoliszokon kívüli fehér munkásosztályt sújtja. A gazdasági gyökerek ugyanakkor hasonlóak. Nem véletlen, hogy a kiábrándult fehér munkások körében magas halálozás jól jelezte előre 2016-ban a Trump-szavazatokat.
Az emberek egészsége és a demokráciák egészsége tehát erősen összefügg.
Mi a megoldás? Az első lépés annak felismerése, hogy a reménytelenség öl, hogy az opioid-járvány elsősorban nem egyéni karakterhibák következménye, hanem a társadalmi gyilkosság egy formája. A második lépés egy új gazdasági rendszer felépítése, mely csökkenti a munkások kiszolgáltatottságát, és felszámolja a nagytőke túlhatalmát. Csak egy alapjaiban új gazdaság biztosíthatja az emberek, és a demokráciák egészségét.
