Fischer Iván mindenki számára legfőképp mint az általa – és Kocsis Zoltán által – 1983-ban alapított Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatójaként, karmestereként ismert. Vannak azonban más elfoglaltságai is: az amszterdami Concertgebouworkest tiszteletbeli vendégkarmestere, továbbá a Konzerthausorchester Berlin tiszteletbeli karmestere. A három együttes közösen ünnepelte a maestro születésnapját: 20-án este honlapjaikon egyszerre közvetítették azt a közösen szerkesztett összeállítást, amelyben Fischer Iván által írt, vezényelt és rendezett darabokat, emlékezetesebb koncerteket idéznek fel.
A köszöntő szövegeket zenészek, barátok, tisztelők mondták: Simon Rattle karmester, Anna Prohaska énekesnő, David Bazen, a Concertgebouworkest ügyvezető igazgatója, majd Jürgen van Rijen, a harsona szólam vezetője, Elisabeth Kulnman osztrák énekesnő (aki magyarul is szólt pár mondatot), Spiró György, Polgár Judit, Michael Gieler brácsás szintén a Concertgebouw-tól, Tabea Zimmermann hegedűművész, Emanuel Ax zongoraművész, és Kurtág György. A nagyon ritkán nyilatkozó Kurtág kiemelt egy Fischer vezényelte Glyndebourne Operaház-i Cosi fan tutte előadást, és megemlítette: kincsként őrzi azt a levelet, amelyet Iván írt neki, felesége, Márta elvesztése után. Rattle arról beszélt, hogy Fischer segít minket tisztességesnek maradnunk, és folyamatosan új kihívásokat jelentő ötletei vannak, amiket meg is valósít.
A bejátszott felvételek a Fischer-szerzemények, az Egy Német-jiddis Kantáta, a Tsuchigumo, a Táncszvit, valamint a Beethoven 8. szimfónia kivételével, részletek voltak, néha sajnos nagyon-nagyon rövidek. Fischer Iván húsz egynéhány éve foglalkozik zeneszerzéssel, amiről korábban úgy beszélt „Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok modern zeneszerző, ne várjanak modern zenét. Előadóként mindenféle zene kavarog a fejemben. Egyszer elhatároztam, leírom azt, ami ott kavarog. Ennek a kavargásnak a zenei nyelve az az egyveleg, amiben élünk, ami ránk zúdul a rádióból, liftből, csengőhangból, koncertteremből. Hasonlónak érzem magam azokhoz a képzőművészekhez, akik montázsokat raknak össze mindabból, amit az utcán felszednek”.
Ez az eklektikus zenei világ jól érzékelhető volt a művekben, Monteverdi, Bach, ragtime, boogie woogie – és még mennyi másféle zenei világ – visszhangzott bennük gyakran éles váltásokkal. Persze kiváló előadókkal: utaljunk most csak a zenekarok mellett – az egyik énekesnőre, Fischer Nórára. A film egy-két napig még látható a Youtube-on, siessenek.
