Az olaszok a történelem folyamán hozzászokhattak ahhoz, hogy egy-egy sorsdöntő parlamenti voksoláshoz képest a zsibvásár egy békés, csendes, jól nyomon követhető esemény. Ám az a szavazási procedúra, ami kedden késő este a római szenátusban zajlott, s amelyen Giuseppe Conte miniszterelnök kabinetjének sorsáról döntöttek, még a tapasztalt, harcedzett olaszokat is meglepte. Parlamentáris demokráciákban aligha volt példa arra, hogy a szavazást levezető elnök utólag ismerjen el érvényesnek két voksot, miután a focipályákéhoz hasonló videóbíró segedelmével arra jutott: két képviselő még időben jelezte szavazási szándékát, ezredmásodperccel azelőtt, hogy az elnök befejezettnek nyilvánította a voksolást.
S ennek a két voksnak nagyon is komoly jelentősége volt, mert így nem 154, hanem 156 szenátor biztosította támogatásáról Contét. Ez ugyan nem jelent abszolút többséget, de nem mindegy, hogy hét vagy öt vokssal marad-e el tőle. Ráadásul Itáliában nem egy miniszterelnök kormányzott már abszolút helyett egyszerű többséggel, mert a sorsdöntő szavazásoknál a mindenkori kormányfő megtalálja a módját, hogy jobb belátásra bírjon egy-egy ellenzéki képviselőt. Erre kedden, a Palazzo Madamában is láthattunk példát, Silvio Berlusconi pártja, a Forza Italia két képviselője átszavazott a kabinetre.
Giuseppe Conte ugyan nem a politikai életből jött, de miniszterelnökként igen jól kamatoztathatja jogászi képzettségét. Jó retorikai képességekkel rendelkezik, képes megosztani az ellenzéket és igazi küzdő. A kabinetet felrobbantó Matteo Renzi komoly vereséget szenvedett vele szemben, a megkérdezettek 73 százaléka ítéli el a volt kormányfőt, amiért épp a pandémia idején idézett elő kormányválságot.
Conte tehát folytathatja, és amilyen fineszes politikussá nőtte ki magát, arra is képes lehet, hogy kitöltse a kabinet 2023-ig szóló mandátumát.