Nem fogtak kezet, csupán biccentettek egymásnak, s azt mondták: Zdravsztvujtye! Azaz jó napot. A térségben férfi politikusok között megszokott baráti ölelést csak vendéglátójuk Vlagyimir Putyin adta és kapta Azerbajdzsán és Örményország vezetőitől a múlt heti moszkvai hármas csúcson. Mindez történt két hónapra rá, hogy véget ért a második karabahi örmény-azerbajdzsáni háború – ezúttal az azeriek győzelmével.
Azerbajdzsán azt hangoztatja, hogy elérte célját, visszaszerezte a kilencvenes évek elején elvesztett területeit, azeri ellenőrzés alá került Hegyi Karabah két fontos körzete, Hadrut és Susi. Baku szerint lekerült a napirendről a karabahiak különleges státuszának kérdése is. Az egykori autonóm terület – állítják - Azerbajdzsán része, ahol most orosz békefenntartók biztosítják a rendet. Azt hangoztatják, hogy csupán idő kérdése, azaz maximum tíz év és az elbitangolt terület – az örmények számára a történelmi Arcah – újra teljesen az övék lesz.
A katonai győzelem Ilham Alijev azerbajdzsáni vezető számára egyben politikai diadal is. Ő az elnökséget apjától, az SZKP politikai bizottsága egykori tagjától, volt KGB-tábornoktól örökölte, s azóta vasmarokkal birtokolja. Most még erősebben, mint korábban, hiszen hatalmát belülről leginkább nacionalista alapon támadták, felróva neki, hogy miért nem szerzi vissza a gyűlölt örményektől az ország területének elveszített egyötödét.
Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök hazai tekintélyét szinte semmivé tette a karabahi kudarc. 2018-ban nagy népmozgalom és demokratikus választás emelte hivatalba, de a politikai és katonai tévedések, rossz döntések megrendítették legitimitását. Tömegek követelik az utcán a lemondását, s nehezen képzelhető el, hogy sikerül politikailag túlélnie a háborús vereséget. Ilyen háttérrel érkeztek Moszkvába a kaukázusi politikusok, akiknek egészsági állapotát még indulás előtt otthon ellenőrizték a Kreml kiküldött orvosai. A Népszava is megírta: Vlagyimir Putyint egészségét úgy őrzik, hogy minden közelébe kerülő személyt szigorú előzetes vizsgálatnak vetnek alá.
A hármas csúcs után bejelentették, hogy a korábban hadviselő felek nagyszabású közlekedési megállapodásokat kötöttek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy újra működhetnek a szovjet időkben kiépült vasúti hálózatnak azok a szakaszai, amelyek a másik ország területét érintik. Van olyan Örményországon belüli vasútvonal, amely eddig használhatatlan volt, mert részben az Azerbajdzsánhoz tartozó nahicseváni exklávén keresztül vezetett. Örményország könnyebben elérhet ezentúl Oroszországba és Iránba is vasúton.
A megállapodás életbe léptetésére hármas bizottságot létesítettek helyettes-kormányfők részvételével. Ez nyilván eredmény, de a dél-kaukázusi csomót még nem oldja meg. Pasinján emlékeztetett: nem sikerült megegyezni a hadifogoly-cseréről. Az örmények nyilván szeretnék, ha végre tárgyalnának a vitatott terület jövőjéről, meghatároznák a státuszát. Erre azonban biztosan nem kapott ígéretet. Úgy látszik, hogy Oroszországnak sem sürgős a végső rendezés, jobb a jelenlegi bizonytalan helyzet, amelyben orosz katonák a rend biztosítékai. Ráadásul a többi hasonló „befulladt konfliktussal” terhelt volt szovjet területen (Dél-Oszétia, Abházia, Transznisztria) az oroszok a „hunyók”. Ezért nem lelkesednek az azeriek nemzetközi jogi érveiért, de nem rajonganak Pasinjánért sem, akit Nyugat-barát demokratának, „színes forradalmárnak” vélnek. Joggal terveznek azzal Moszkvában, hogy a belső és külső nyomás hatására az örmény miniszterelnök távozik, s helyette újra egy bevált oroszbarát csoporté lesz a vezetés.
Oroszország helyzete a térségben megszilárdult. A nyugati közvetítők kiszorultak a rendezésből, s a két ellenséges államban egyaránt oroszbarátságra hangolódott a közvélemény. Törökország ugyan megnyerte a háborút az azerieknek, de a békecsinálásban képtelen szerepet játszani. Vlagyimir Putyin számára a jelenlegi állapot csak előnyös lehet, hiszen otthon és a posztszovjet térségben is erősítheti a képet, miszerint állama nem agresszív, igyekszik összebékíteni a konfliktusba keveredett feleket. Mint hajdan a szovjet központ tette.
Az örmények és azeriek a háború lezárulásával elvileg koncentrálhatnának a békés fejlesztésre, poshadt gazdaságaik felélénkítésére. Erre azonban kicsi az esély. A háborús, nacionalista indulatok nehezen csillapodnak. Ha pedig orosz ernyő alatt rendeződnek az állapotok, az azt jelenti, hogy a gazdaságok nem kapcsolódnak be globális forgalomba, marad az "eurázsiai dimenzió". Ez pedig Oroszországot sem virágoztatta fel.
