Mostanában meglehetősen békülékeny hangnemet üt meg a Nyugattal szemben a goromba stílusáról ismert török államfő, mintha arra készülne, hogy keblére ölelje a világot. Recep Tayyip Erdogan kedden az elnöki palotába meghívott európai uniós nagykövetekhez intézett mézes-mázos beszédet, amelyben a feszült kapcsolatok normalizációját szorgalmazta. Azt mondta: Törökország készen áll arra, hogy “ismét helyes pályára” állítsa a viszonyt az EU-val, és elvárja, hogy az unió ugyanolyan elszántságot tanúsítson a kérdésben.
Erdogan attitűdváltásában szerepet játszik az ország gazdasági helyzete is. A recessziótól, magas inflációtól és mintegy 12,7 százalékos munkanélküliségtől szenvedő Törökországnak szüksége van a tőke bevonzására, márpedig a külföldi befektetők általában nem kedvelik a konfrontálódásra épülő külpolitikát. Még ennél is fontosabb azonban, hogy a török államfő körül egyszerűen elfogyott a levegő; legfontosabb szövetségese, Donald Trump hivatali idejének végéhez közeledik, Joe Biden személyében pedig hamarosan egy olyan elnöke lesz az Egyesült Államoknak, aki várhatóan nem fog szemet hunyni Ankara kihágásai felett.
Az amerikai és uniós szankciókkal szembenéző Erdogannak nem maradt más lehetősége, mint rendezni a viszonyt NATO-szövetségeseivel és más fontos partnereivel. Ankara a héten jelentette be, hogy újraindítják a tárgyalásokat Athénnal a tengerjogi vita rendezésére, amely a tavalyi, vitatott hovatartozású felségvizeken végrehajtott török próbafúrások miatt mérgesedett el. Franciaországgal egy ideje tart a normalizációról szóló egyeztetés, ott számos nézeteltérést kell elsimítani - a két ország az északkelet-szíriai, a líbiai és a Hegyi-Karabahért folytatott azeri-örmény konfliktusban is ellentétes oldalakra helyezkedett, arról nem is beszélve, hogy a török elnök és Emmanuel Macron francia államfő verbálisan is többször összeakasztották a bajszukat. Erdogan Izrael felé is békejobbot nyújtott: a két éve visszahívott tel-avivi török nagykövet helyére újat jelölt, aki jelenleg kiutazására vár.
A törekvések egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy a Nyugat szövetségi rendszerétől eltávolodó Törökország őszintén szeretné, ha visszafogadnák őt. A visszailleszkedést gátló két legfontosabb kérdésben azonban nem történt előrelépés. Az egyik ilyen az orosz gyártmányú SZ-400-as ütegek beszerzése, amit az Egyesült Államok és NATO is ellenez, attól félve, hogy a légvédelmi rendszer működtetésében közreműködő orosz technikusok információkat szerezhetnek a szövetség legfejlettebb fegyverrendszereiről. A másik akadály az ország növekvő demokratikus deficitje. Az intézményi szintre emelt jogtiprásokat az EU elfogadhatatlannak tartja és várhatóan a Biden-adminisztráció is annak tekinti majd. Erdogan azonban nem kívánja orvosolni ezeket a külkapcsolatokat mérgező aggályokat, sőt: Törökország újabb SZ-400-asok megvásárlásról tárgyal Oroszországgal, az ankarai parlament pedig nemrég széles jogkörökkel hatalmazta fel a kormányt a civil szervezetek megregulázására. Úgy tűnik, hogy Erdogan hiába igyekszik levegőhöz jutni, azt még nem vette észre, hogy egyes lépéseivel még mindig saját magától vágja el az oxigént.
