Sokféleképpen lehet természetesen írni… Szinetár Miklósról… és legújabb könyvéről is. „Viccesen” például: én írok Önről, kell-e több? Nem! (És itt az egészet már be is fejezhetem.)
Megírható természetesen – vagy ellenesen – például teletűzdelve klasszikus idézetekkel: „ide idézve… nevét… s hevét…” De nem tehetem, mert ugyan „eltanácsolt”, de azután többször is túl jókat tett velem! És legfőképpen azzal az „Elbocsátó, szép üzenet”-tel.
Tehát az „Ön, amíg szóból értek én, / nem lesz – színész – e féltekén” csak az egyik jótette volt. Tényleg! Mint osztályfőnökömnek a Színművészetin. Mert ha elvégzem, maximum Siófokon „lehettem volna”… nyáron, szabadtéren, esőnapon, harmadik alabárdos. És nem másodhegedűs a saját egyszemélyes színházamban. (Azt hiszem, ennyi most már tényleg elég erről a legújabb Szinetár-könyvről.)
Talán még annyit… hogy lassan kellene valamit írni is erről a maga nemében… (ide valami szuperlatívuszt szoktak mások írni) és most én is: (kimásolok pár sms-emet, amiket a Szinetár-könyv olvasása közben kora hajnalban és éjjel egy óra után küldtem a szerzőnek.)
Miklós! Éjjel egy óra múlt, de ez a mákonyosan könnyed, mélységekkel teli könyved nem hagy aludni, sőt, még olvasni is kell…
Ezek az a r á n y o k!... amikre ráfűzöd mind a 88… − Na most mit? Nem lehet ennek a Szinetár-könyvnek a műfaját meghatározni. Füveskönyv persze, az is… És még mi minden! Úgyhogy feltétlenül olvassák majd el. (Az abbahagyásra itt a második nagy lehetőség, a már amúgy is túl hosszú – minek?)
Recenziónak??? Isten ments! Csak egyszerűen szeretném valahogy azt megköszönni, hogy valaki, nem Akárki! szeretné velem is – könyvében most éppen – a látszólag teljesen csak rá tartozó személyes érzéseit, gondolatait megosztani. És főleg valamit nagyon átadni! A többi már a mi dolgunk. Lehetne. Ebből a hihetetlenül gazdag életpályából – élettapasztalatból, igen, bölcsességből! valamit még (földi időnkben) megszívlelni. Követni már lehetetlen. Nekem… legalábbis… nyolcvanhárom évesen. (Harmadik befejezés-lehetőségem.)
De az még kikívánkozik, hogy talán ez az első könyv, ami a még javában tartó koronavírusban (talán páran erre a járványra még emlékeznek…) Szóval, amit szerző 2020 márciusától októberig mindnyájunk közérzetéről papírra vetett, és a Noran Libro Kiadó viharszerű, egészen imponáló gyorsasággal meg is jelentetett.
Na még – már csak egy sms-t másolok át ide… (Szinetárt megnyugtattam mindenesetre, hogy békén hagyom az újabb sms-eimmel… de a papír türelmes… és a karanténban… – talán az újabb generációk is értesülnek, hogy a vírus idején volt ilyen...) – Hol hagytam abba? Még el sem kezdtem… És már – esküszöm – Miklós, most már nemcsak Neked, hogy abbahagyom… vagy minden további értékítélet nélkül – mert nagyon értékes könyvről van szó! Egyszerűbb hát, ha minden „kommentár” nélkül, ha van még türelem és terjedelem… Akkor a legegyszerűbb, mert önmagáért beszél, ha szóról szóra kimásolom az egész könyvet ide… (És akkor ugyanez a könyv kétszer olvasható el.)
Azzal fejezném – most már tényleg! – be, amit sms-ként még elküldtem a Mesternek. Miklós! (Drágát is írtam eléje.) Ha jól emlékszem, József Attilánál olvastam, azt hiszem az egyik Flóra-versében egy Rád (Szinetárra) rímelő sort: „…mint aki örömet tanul”.
– Na, hát ezt tanítottad a többieknek, a Főiskolán, még 3 évig… Nekem még csak plusz 62 évig. Egészen mostanáig!
És még remélem, folytatod jó sokáig!
Infó
Szinetár Miklós: 88
Noran Libro Kiadó, 2020
