Lidércnyomásszerűen ér véget Trump elnöksége, de nagyok az aggodalmak, hogy mire készül még a hátralévő két hétben. A törvényhozás megrohamozása előtt másfél órával a politikus teljesen egyértelmű üzenetet küldött híveinek, akik azután behatoltak a Capitoliumba. Arról beszélt, hogy az ország nem lehet gyengeséggel visszaszerezni, erőt kell mutatni. Ügyvédje, Guiliani szintén arra szólította fel a tömeget, hogy próbálkozzon meg a harccal.
Ezek után nyomult be a csőcselék, benne a „Tegyük ismét naggyá Amerikát” és más szélsőjobbos csoportok tiltakozóival. Megszentségtelenítették a parlamentet. Trump megkapta, amit akart: a képek, amint részben felfegyverkezett lázadók végig rohannak a Kongresszuson, az amerikai demokrácia történetének legsötétebb oldalaira kerül.
Az elnök miatt nagyon sokan azt hiszik, hogy elcsalták a választást. Ezek után nem csoda, hogy közülük többen készek voltak az ostromra is, miközben odabent éppen Biden győzelmét kellett igazolni. Inkább csak az a meglepő, hogy csupán ennyien voltak. De a Pentagon magas rangú vezetői már jó ideje arról tárgyalnak, mitévők legyenek, ha Trump kihirdeti a szükségállapotot. Idevág, hogy a politikus lánya először hazafiaknak nevezte a támadókat, bár később törölte a Twitter-bejegyzést.
A tömeg azért tudta ilyen könnyen áttörni a kordont, mert a rendőrök közül sokan rokonszenveztek az akcióval. Nem egy biztonsági ember szelfit készített a behatolókkal az épületen belül. Amikor júniusban meg kellett tisztítani a közeli Lafayette teret a feketék egyenjogúsága mellett tüntető tömegtől, hogy az elnök fényképezkedhessen, egészen másként jártak el.
Nagy dilemma, hogy a republikánusok mennyire tartanak ki Trump nézete mellett, mármint hogy a demokraták ellopták a választásokat. A roham előtt nem sokkal McConnell, a szenátusi többség vezetője szembefordult az elnökkel, de bírálók szerint elkésett, arról nem beszélve, hogy idáig nem nagyon igyekezett kifejteni ellenvéleményét. A párt képviselői közül most a csőcselékhez kötötték sorsukat mindazok, akit beálltak a Fehér Ház lakója mögé. Ám lehet, hogy nem számítottak ilyen rettenetes fordulatra, de hát hazardíroztak. Egykor John Kennedy mondta beiktatási beszédében: Akik őrült módon megpróbáltak erővel a tigrisen lovagolni, azok a gyomrában végezték.
Pence alelnök elítélte a tömegmegmozdulást, kiemelve, hogy mindenkinek joga békésen tüntetni, ám nem lehet eltűrni a Capitolium elleni támadást, és akik részt vesznek benne, azokra a törvény teljes szigorával kell lesújtani. Obama, az előző elnök azt üzente, hogy a történelembe hatalmas szégyenként vonulnak be az erőszakos jelenetek.
A német külügyminiszter felszólította Trumpot, hogy végre fogadja el az amerikai szavazópolgárok döntését és ne tapossa lábbal a demokráciát. Mert drámai következményei vannak, amikor semmibe veszik a jogállami intézményeket. Norbert Röttgen, a Bundestag Külügyi Bizottságának CDU-s elnöke úgy látja, hogy Amerika döntő útelágazáshoz érkezett: itt az utolsó pillanat, amikor a republikánusok még választhatnak a demokrácia, illetve Trump között, miután az elnök a jogállami intézmények ellen uszított.
A francia diplomácia vezetője azt írta, hogy az erőszakcselekmények súlyos támadást jelentenek a demokrácia ellen. Az olasz kormányfő hangsúlyozta, hogy az erőszak nem fér össze a politikai és demokratikus szabadságjogok gyakorlásával. Brit kollégája úgy fogalmazott, hogy szégyenletes, ami a Kongresszusban történt. Az USA az egész világon a demokráciát jelenti és elengedhetetlen, hogy a hatalomátadás békésen, rendezetten menjen végbe.
Az EU külpolitikai főmegbízottja kijelentette, hogy az amerikai demokrácia ellen irányult a roham, láthatatlan támadás érte annak intézményeit, a jogállamot. Az Európai Tanács elnöke úgy értékelte, hogy sokkoló fényképek érkeztek Washingtonból. Az EP vezetője pedig úgy foglalt állást, hogy tiszteletben kell tartani a demokratikus választások kimenetelét.
Bár a napokban Manfred Weber és Vera Jourová is jelezte, hogy elég volt a magyar kormány módszeres jogsértéseiből, Orbán Viktor a jelek szerint nemigen izgatja magát. Barlai Meláni, az Andrássy-egyetem politológusa szerint a hatalom ezúttal is szabadságharcnak állítja be, hogy szembemegy Brüsszellel. Merthogy a miniszterelnök szívesen csatázik az EU-val. Így természetesen a pénzügyi csomag ügyében elért kompromisszumot is saját győzelmeként tünteti fel. Miközben más országokkal együtt következetesen próbálja aláásni az uniót, ami tökéletesen ellenkezik a szervezet megalakításakor meghirdetett tervekkel.
A szakértő szerint Orbán most időt nyert a választás előtt, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy időben megszületik az Európai Bíróság döntése a jogállami mechanizmus törvényességéről. Úgy hogy bizonytalan, élhet-e addig Brüsszel a pénzmegvonás eszközével. De a magyar közvéleményt egyébként sem nagyon befolyásolja, hogy mi van az EU-ban. A korrupciót sokan bocsánatos bűnnek tekintik, ezért az új szabályozásnak aligha lesz jelentős következménye a belpolitikában.
Példa rá a Szájer-ügy, hiszen a Fidesz törzsszavazóinak csakis az számít, amit a hatalom üzen: erős a pártvezetés és egyszerűen nem tűr el olyan kilengést, amelyen egyik alapító tagját rajtakapták. Itt összesen 2-2,5 millió emberről van szó, és közülük főként azok a fontosak, akik vidéken élnek.
Barlai egy civil szervezettel együtt két éve kutatja a választási csalásokat és több mint ezer választási biztos megkérdezése alapján arra jutott, hogy a visszaélések meghatározott mintát követnek: voksokat vásárolnak, buszokkal viszik szavazni az embereket, meghamisítják a jogosultak névsorát és manipulálják a voksokat az idős otthonokban. Minden eszköz megengedett, főleg vidéken, ahol erősek a függőségi viszonyok.
A volt német külügyminiszter szerint Európa viszonylag sértetlenül vészelte át a múlt évet, hála Merkelnek. A szociáldemokrata Sigmar Gabriel, aki jelenleg a transz-atlanti viszony, illetve a német-amerikai együttműködés előmozdítására hivatott Atlanti Híd nevű civil szervezet elnöke, úgy véli, hogy a német uniós elnökség nagy sikertörténet. Hiszen az EU jelentős szolidaritást tanúsított a járvány kapcsán. Tető alá hozta a Brexit-megállapodást, részben, mert Johnson nem akart teljesen magára maradni, részben pedig mivel az unió tudta, hogy nem tanácsos teljesen szakítania a szigetországgal, figyelembe véve annak geostratégiai jelentőségét, valamint gazdasági, katonai és egyéb súlyát.
A szervezet azonban megosztott a közös gazdaságpolitika, a jogállam, a hatalmi ágak szétválasztása kapcsán. Ráadásul a németek és a franciák véleménye ütközik a Macron által szorgalmazott stratégiai autonómia ügyében. A francia elnök joggal gondolja úgy, hogy Európának többet kell tennie a saját biztonsága érdekében, mert Amerikára már nem számíthat úgy, mint korábban.
Berlin számára viszont közeledik az igazság pillanata, mert az EU nem lehet hiteles világpolitikai tényező, ha Németország nem veti latba teljes gazdasági, politikai, és – igen! – katonai erejét. Vagyis a labda a németek térfelén pattog. Fel kell adniuk eddigi, tartózkodó álláspontjukat. Gabriel hozzáteszi, hogy a francia politikus joggal tart igényt vezető szerepre Európában a britek távozása, illetve a német habozás miatt. Egyedül azonban nem boldogul. A német kormány azt hangsúlyozza, hogy a stratégiai autonómia csak akkor lehetséges, ha az kiegészíti és megerősíti, és nem veszélyezteti a transz-atlanti partnerséget.
A kancellár ugyanakkor legalább akkor közbe szokott lépni, amikor az unió egysége a tét. Ezt megmutatta, amikor összehozta a megegyezést Magyarországgal és Lengyelországgal, miután mindkettő vétóval fenyegetőzött a jogállami mechanizmus megakadályozására.
