Őze Lajos hátborzongató volt Möbius szerepében. Annyira lenyűgözött, hogy a színházból hazaérve egyből, még az este nekiálltam keresgélni a könyvespolcon, hátha akad valami a Fizikusok szerzőjétől. Szüleim ízlése akkor sem okozott csalódást. A drámák után krimik kerültek elő, mint kiderült, szokatlanok és letehetetlenek. A három bűnügyi kisregényt rejtő, puhafedeles könyvecske hátsó borítójáról az író rémisztő portréja néz, édesanyám találó megjegyzése szerint akár Albertke is lehetne, Az ígéret debil sorozatgyilkosa.
Friedrich Dürrenmatt (1921–90) arról jut eszembe, hogy tegnap lett volna százéves. A svájci református lelkész egyetlen fia a semleges alpesi ország kényelméből és biztonságából figyelte a második világháborút. Békés, polgári élete később sem tartogatott izgalmakat, fordulatos kalandokat. A legviccesebb, amit elmondhatunk róla, hogy emmentali volt, mint a sajt. Azonkívül tehetségesen rajzolt, diákévei alatt kipingálta berni manzárdszobáját. Filozófiát, germanisztikát és természettudományokat hallgatott, ám tanulmányait félbehagyta.
Csak egyet akart: írni. A színdarabok, krimik mellett kritikát, rádiójátékot, filmforgatókönyvet, esszét, Shakespeare-feldolgozást; munka után pedig, nyilván felüdülésképpen, naplót. Grafomán volt, lételeme az írás. Gyakran elővette, átdolgozta kész szövegeit is. Világhírt hozó darabját, a Mr. Mississippi házasságát 1952-ben fejezte be először, azután 1980-ig még négyszer. Szokásává vált, hogy az aktuális kiadás előtt mindig igazít valamicskét a régi kéziratokon. Összegyűjtött életműve 37 kötetet tölt meg.
Színpadra jellemzően tragikomédiát írt, mert úgy tartotta, a huszadik században ez maradt „az egyetlen lehetséges drámai forma kimondani a tragikusat”. A klasszikus tragédia többé nem működik, mert annak elengedhetetlen kellékei a bűn és a felelősség. Ám a modern világban a bűnt elmaszatolják, a felelősséget áthárítják – ezért nincs más, csak a groteszk. Ez az okfejtés egy 1955-ös drámaelméleti munkájából való, bölcsessége azóta még meggyőzőbb.
Ízig-vérig tragikomédia legismertebb színműve, Az öreg hölgy látogatása (1956) is, amely szintén sikert aratott magyar színpadon. E keserves tanmese – a szintén zseniális német irodalmár, Marcel Reich-Ranicki szavaival – „az ember megvásárolhatóságáról és a jólét korrumpáló hatásáról” szól. A svájci mester vastag, szarukeretes szemüvegével brutálisan élesen látta, merre tartunk. Kivételesen jó megfigyelő volt, nemhiába írt elbeszélést A megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről.
Tudott olyat mondani erről az állítólag áttekinthetetlen és gyorsan változó világról, ami hat-hét évtized múltán is megállja a helyét. Sőt. Lapozzunk bele találomra, és egyenest a szívünkbe talál. A nagy Romulus című darabban például ezt olvassuk: „A haza, az más, attól elválhatsz. Ha zsiványbarlanggá és hóhértanyává változott, töröld le lábadról a porát, mert szereteteddel semmire sem mégy.” Lám, nem is kellene a centenárium, hogy megint elővegyük Dürrenmattot. Elég baj ez nekünk.