Újabb diplomáciai sikerrel büszkélkedhet Donald Trump, vejének, egyben nem hivatalos közel-keleti békekövetének számító Jared Kushnernek köszönhetően: az Egyesült Államok két Perzsa-öböl-menti szövetségese, Szaúd-Arábia és Katar három és félév után elásta a csatabárdot. Apró szépséghibája a dolognak, hogy a washingtoni diplomácia egy olyan viszályt oldott meg, amelynek kirobbanását a távozó elnök anno saját érdemének tekintette. Szaúdi vezénylettel 2017 júniusába vonták blokád alá arab országok Katart, és Trump akkor azzal hencegett, hogy a lépés rijádi beszédének a hatása, amelyben a szélsőségeseket támogató államok kiközösítésére szólította fel az arab világot. Valójában ezzel csak ürügyet szolgáltatott Szaúd-Arábiának és társainak a Katarral szembeni fellépésre. A kibontakozó válság tompította, hogy Rex Tillerson akkori amerikai külügyminiszter szembehelyezkedett Trumppal és már akkor elkezdett az ellentétek elsimításán dolgozni. A tárcavezető vélhetően szem előtt tartotta, hogy Katar ad otthont az Egyesült Államok legnagyobb közel-keleti bázisának, ahol mintegy 10 ezer amerikai katona állomásozik. Egyes sajtóértesülések szerint Tillerson közbenjárásának köszönhető, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek csapatai nem rohanták le a félszigetet. Kushner vezett amerikai delegáció erőfeszítései - és a vitából kimaradó Kuvait közvetítése - mindenesetre sikeresen visszaállította a korábbi állapotokat, ezért a Joe Biden vezetésével létrejövő amerikai kormányzat is hálás lehet.
A megbékélést Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös és Tamím bin Hamád Al Táni katari emír látványos gesztussal fejezte ki, testvérként ölelték meg egymást kedden a szaúd-arábiai Al-Ula városának repterén. A történelmi selyemút mentén fekvő településen rendezték a régió országait tömörítő Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) csúcstalálkozóját, amely a krízis kirobbanása óta először ülésezett teljes létszámban. A mutatós külsőségek ellenére azonban nem biztos, hogy tényleg szent a béke. Katar ugyan az Al-Ulában megkötött megállapodásban belegyezett abba, hogy nem avatkozik be az érintett államok belügyeibe és az Öböl-menti országokkal közösen lép fel a régió biztonságát érő fenyegetésekkel szemben, ám kérdés, hogy a homályosan megfogalmazott elvárásokat úgy valósítja-e meg, hogy azzal orvosolja az eredeti sérelmeket.
Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein három és fél éve azért tett kísérletet Katar teljes elszigetelésére, hogy megzabolázzák a különcködő Öböl-menti miniállamot. Hivatalosan a terrorizmus támogatása miatt léptek fel az országgal szemben, de valójában azt nehezményezték például, hogy Doha jó kapcsolatot ápol ellenségeikkel - az iszlamista Muszlim Testvériséggel és Iránnal, illetve úgy ítélték meg, hogy katari állami tulajdonú Al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió műsorai a fennálló rendszerek ellen lázítják a lakosságot. A szaúdi vezetésű koalíció úgy vélte, hogy szárazföldi, légi és tengeri blokáddal hamar térdre kényszeríthetik a gazdag, ámde sivatagos országot, amely akkoriban szinte teljes élelmiszerellátását importból fedezte. Az embargó azonban kontraproduktívnak bizonyult: a dohai vezetés szükségszerűségből éppen, hogy szorosabbra fűzte viszonyát a teheráni rezsimmel, jelentős részben Iránból pótolva a szaúdi határzár miatt kieső élelmiszerszállítmányokat. Katar ugyancsak közelebb sodródott a szintén a Muszlim Testvériség támogatásával vádolt Törökországhoz, hogy ezáltal katonailag is bebiztosítsa magát az arab hatalmak ellen.
Habár rövid időn belül nyilvánvalóvá vált, hogy a szaúdi koalíció elszámította magát a blokáddal, annak feloldásáról a kuvaiti és amerikai diplomácia sem tudta meggyőzni az érintett országokat. A Reutersnek nyilatkozó diplomaták és elemzők szerint a mostani áttörés is annak tudható be, hogy Szaúd-Arábia jó pontokat akart szerezni Bidennél és meggyőzte a vonakodó szövetségeseit, hogy fogadják el a békét. Az Öböl-menti királyságnak már csak azért is fontos, hogy pozitív megvilágításba kerüljön, mert a megválasztott amerikai elnök elődeinél kritikusabbnak mutatkozik a rijádi vezetéssel szemben az emberi jogsértések és a rengeteg civil áldozattal járó jemeni beavatkozás miatt.
