Hát belekezdtünk egy új évtizedbe. Erről az utolsó esztendőről, a 2020-asról szívesen lemondtunk volna, alaposan elvette az örömünket. Pedig már eleve elfelejtettünk örülni, mondta Orbán Viktor, noha a magyarság elmúlt száz évéből az utolsó tíz volt a legsikeresebb.
Ezt, ha esetleg elfelejtették volna, az idén februárban, a szokásos évértékelőjén jelentette ki. A „hagyományos” módon, azaz az övéi előtt megtartott előadáson - visszatekintve - sok ma már komikusnak tűnő dolgot mondott, bár belátom: egy ilyen pandémia után nem feltétlenül tisztességes a februári szavakat visszaidézni. Arra azonban jól rámutat a szöveg, és ezért kell mégis megtennünk, hogy Orbán február 16-án, amikor már Európában is megjelent a koronavírus, egy szót sem ejtett a járvány veszélyeiről, sőt, másnap a parlament tavaszi időszakának nyitóülésére Kásler Miklóst küldte be maga helyett, hogy szóljon pár szót a „kínai vírusról” (via Trump).
Ismétlem, nem biztos, hogy korrekt egy ilyen visszatekintés, legfeljebb abban az esetben, ha általa pontosan kimutatható: a magyar kormányfőnek fogalma sem volt, mivel kell majd szembenéznie az országnak. Noha Falus Ferenc például már korábban kijelentette: a vírus biztos, hogy nem kerüli el Magyarországot. Orbánt azonban mindez nem különösebben érdekelte, fontosabbnak tartotta akkor is a Sorosozást, Brüsszelezést. No meg olyan örökérvényű bon mot-k megalkotását, mint hogy a liberális nem más, mint diplomás kommunista. Illetve annak megállapítását, hogy „korábban azt hittük, Európa a mi jövőnk, ma már tudjuk, mi vagyunk Európa jövője”.
Hogy pontosan mit is jelent ez a mondat, azt a mai napig sem tudjuk, legfeljebb azt: az év végére odáig jutott, hogy kockára tette az Unió, Európa jövőjét. Szólt az idézett évértékelőben arról is, hogy Trianon után a magyarságot „ellenséges államalakulatok vették körül”; 2020 végére és most, az új évtized kezdetére azt tudja felmutatni, hogy újra gyűlölet veszi körbe Magyarországot, és csak reménykedhetünk benne, hogy nem a magyarság egészét, csak őt, meg a kormányát. Igen, arra a vétó-kalandra gondolok, amely meg kívánta fosztani az EU országait attól, hogy hozzájussanak a felújítási alaphoz, pusztán azért, mert megijedt, esetleg a szövetség a jövőben megakadályozhatja a gátlástalan lopást és a jogállam szétverését.
Hogy ezzel az akcióval valóban el tudja-e kerülni a számonkérést, még nem tudjuk. Elvileg január 1-től, az új évtized kezdetétől létezik az új szabály, betartathatók a jogállamiság létének szigorú kritériumai. Megint csak a februári beszédhez visszanyúlva: Orbán akkor Muhammad Alit idézete. Igazán szépnek láttatva saját jövőjét, így beszélt: „lebegjünk, mint a pillangó, és szúrjunk, mint a méhecske”. A szúrás már megvan, a lebegésen még dolgozni kell, de az is meglesz, összejön 2022-re.
Az új évtized hajnalán a szúrásról a járvány rossz kezelése, a lebegésről meg Szájer József jut az eszembe. Az a csúszás talán jobban megfelel az orbáni tíz év jelképének.