Csökkent a fegyveres konfliktusok száma a világban 2020-ban, így némiképpen a meggyilkolt újságírók száma is alacsonyabb lett. Ötven újságírót öltek meg feladatának teljesítése miatt 2020-ban, de 68 százalékuk életét olyan országban oltották ki, ahol nem zajlik háború. 2019-ben ez a szám 87 volt, tizenhat éve nem volt ennyire alacsony a meggyilkolt újságírók száma a világban, mint tavaly. Ok az ünneplésre azonban így sincs. Nemcsak a háborús konfliktusok száma és intenzitása csökkent 2020-ban, hanem a tereprejárhatóság is igen korlátozott volt a világjárvány miatt. A meggyilkolt sajtómunkások pedig nem terepen, hanem saját hazájukban váltak célponttá, azért, mert munkájukkal esetenként kormányzati, máskor, mint például az újságírók számára legveszélyesebb országnak számító Mexikóban, a maffia, a szervezett alvilág gazdasági, pénzügyi érdekeit sértették.
Az elmúlt év egyik legmegdöbbentőbb eseménye mindenképpen az volt, hogy december 12-én Iránban kivégezték „az erőszak szítása miatt” halálra ítélt Ruhollah Zam ellenzéki újságírót. Zam bűne az volt, hogy egy internetes hírportálon az iráni vezetők számára kínos videófelvételeket és írásokat jelentetett meg. A párizsi székhelyű Riporterek Határok Nélkül (RSF) által összeállított 2020-as jelentés azt emeli ki, hogy a világjárvány évében az újságírók célponttá váltak, s bár a meggyilkoltak száma csökkent, az újságírók elleni erőszak világjelenséggé vált, a különböző helyszínekről tudósítók közül egyre többen sérülnek meg.
Negatív, számokban kifejezhető rekordot is hozott a világjárvány éve: világszerte már 389 újságíró ül börtönben pusztán azért, mert a munkáját végezte. A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) elnevezésű, a sajtószabadság előmozdításával foglalkozó szervezet éves jelentése szerint idén is Kína a listavezető 120 börtönben tartott újságíróval. Egy évvel korábban még 48 újságírót tartottak fogva a kínai hatóságok, de 2020-ban új ürügyet találtak a bebörtönzéshez – többüket a koronavírus járvány miatti tudósításaikért küldték rácsok mögé. A második helyen sem történt változás az elmúlt évben, a képzeletbeli dobogó második fokán tavaly is Recep Tayyip Erdogan Törökországa állt, ahol a 2016-os puccskísérlet óta töretlenül folytatódik a szabad sajtót célzó felszámolási hadjárat, az újságírók terrorizmus pártolása, kémkedés, a puccskísérletben való részvétel hamis vádjával való bebörtönzése, szerkesztőségek felszámolása és/vagy hatalmi bekebelezése. Az Erdogan-rezsim több, mint száz médiát záratott be, és jelenleg is több tucat újságíró elleni eljárás van folyamatban. Többüket már távollétükben ítélték el. A CPJ jelentés kitért arra is, hogy bár az Egyesült Államokban egyetlen újságírót sem ítéltek börtönre, mégis negatív rekordot döntött az amerikai média is - soha annyi támadás nem érte munkájuk végzése során a sajtómunkásokat, mint 2020-ban. Adataik szerint mintegy 300 alkalommal érte fizikai támadás a különböző helyszínekről tudósítókat.
Európában csak Oroszországban és Fehéroroszországban börtönöznek be újságírókat, kontinensünkön a sajtószabadságot ennél sokkal kifinomultabb eszközökkel veszélyezteti egyes országok kormányzata. A koronavírus járvány miatt életbeléptetett veszélyhelyzeti szabályozások pedig csak ráerősítettek minderre.
A RSF 180 országot vizsgálva állítja fel éves sajtószabadság rangsorát. 2020-ban az egyik legnagyobb visszaesést Magyarország tudhatja magáénak. Hazánk, amely 2010-ben még a 23. helyen állt, mára a 89.-re zuhant vissza, az Európai Unió országai közül csupán Bulgária kullog mögöttünk 111.-ként. Noha az orbáni illiberális modellel kacérkodó olyan baráti országok, mint Lengyelország és Szlovénia is próbálkoztak a független média ellehetetlenítésével és kormányzati kontroll alá vonásával – Szlovéniában az Orbán-kormány konkrét segítséget is nyújtott a Janez Jansa kabinetnek, magyar kormányközeli cégek és oligarchák szálltak be a független szlovén sajtó bekebelezésébe – a Riporterek Határok Nélkül szerint így is Magyarország maradt az elrettentő példa az EU-ban. Úgy ítélik meg, hogy nálunk mára az Unióban példátlan kormányzati kontroll alá került a teljes tájékoztatás.
Az Európai Bizottság szeptember végi jogállamisági jelentése is központi problémának tartja a magyar média helyzetét. Kiemeli a médiahatóságok átpolitizáltságát, az állami hirdetések transzparenciát nélkülöző elosztását, kiemelve, hogy ezáltal közvetve politikai, kormányzati befolyás alá került és torzult a magyar médiapiac. A 2019-ben létrehozott KESMA/Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány pedig, amelyben mintegy 470 kormánybarát médiumot vontak össze, továbbra is a média sokszínűsége elleni egyik legfőbb fenyegetés Magyarországon.
Minderre tevődött rá a járvány okozta rendkívüli helyzet, mert lehetővé tette, hogy erre hivatkozva az információkat még inkább eltitkolhassa a budapesti hatalom a sajtó elől. És jött az „álhírterjesztés” miatti büntethetőség, úgy, hogy az „álhír” fogalmát a hatalom határozza meg. Magyarországon a kezdeti próbálkozás után, amikor a Momentum gyulai aktivistáját álhírterjesztéssel őrizetbe vették – nem történt bebörtönzés, de az információk közölhetősége megnehezedett. Január elsejétől viszont újabb kihívással áll szemben főképp a magyar oknyomozó újságírás, miután a kormány idéntől büntethetővé tette a drónfelvételek készítését a magántulajdonban álló ingatlanokról. Nyilván nem véletlenül, az utóbbi években több, a kormányzat számára kényelmetlen ilyen felvétel került napvilágra, amelyek rávilágítottak a kormányközeli oligarchák, a kormányzati politikusok és családtagjaik csodálatos vagyoni gyarapodására. A bekeményítés vélhetően a Szijjártó Péter adriai jachtos nyaralását nyilvánosságra hozó drónfelvételnek köszönhető. Idéntől azonban a NER-arisztokrácia vagyoni gyarapodását tárgyi bizonyítékkal, azaz drónfelvétellel, igazoló magyar újságírók akár egy év börtönnel is büntethetők lesznek.
Franciaországban a járványügyi korlátozások dacára november végén, december elején több százezren vonultak utcára a sajtószabadság védelmében, miután a nemzetbiztonsági törvényt biztonságpolitikai megfontolásokra hivatkozva úgy módosították, hogy korlátozták a rendőrökről szolgálat közben készült felvételek nyilvánosságra hozását, a megszegőket pedig akár 45 ezer eurós bírsággal és egy év szabadságvesztéssel is büntethetik. A francia újságíró szervezetek, jogvédők és ellenzéki pártok ezt a sajtószabadság korlátozásának, az oknyomozó munka ellehetetlenítésének tartják, hiszen így képtelenség leleplezni a rendőri erőszakot és a kisebbségekkel szembeni diszkriminatív fellépést. Az utcai tiltakozások nyomán a kormányzat meghátrált, módosították a kifogásolt paragrafust, a rendőrök arcát nem, de azonosítójuk lefilmezését-fotózását lehetővé teszik a továbbiakban is.
Trump beletaposott az amerikai sajtóba
Nem könnyű korlátozni az amerikai sajtó szabadságát, de mindig vannak próbálkozók. Az alkotmány legelső, még 1791-ben elfogadott kiegészítése értelmében a kongresszus nem alkothat a sajtószabadságot megnyirbáló törvényeket. Thomas Jefferson egy négy évvel korábbi levelében azt írta, ha neki kéne választani az újságok nélküli kormány vagy a kormány nélküli újságok között, nem habozna az utóbbi mellett dönteni. Azt is hozzátette, akkor viszont mindenkinek hozzá kell férnie az újságokhoz és képesnek kell lennie elolvasni őket. Elnökként persze őt is tollhegyükre tűzték az újdondászok, híres mondatát mégis alapvetésként idézik.
Májusban a járvány eldurvulásával a Fehér Házban rájöttek, hogy a súlyos betegek és halottak látványa nem tesz jót Donald Trump népszerűségének. Ezért az elnök által az egészségügyi és humántárca polgárjogi irodájának élére kinevezett Roger Severino külön útmutatást adott ki a kórházaknak. Szerinte a pácienseknek nincs szükségük arra, hogy még a kórtermekben vágóképeket készítő forgatócsoportok miatt is aggódniuk kelljen. A betegjogok védelmében kikötötte, a fotósoknak és tévéseknek nemcsak azoktól kell írásos engedélyt beszerezniük, akiket meg kívánnak örökíteni, hanem mindenkitől, akiknek nevét munka közben megtudják. Ez már-már lehetetlenné teszi, hogy a közvélemény hiteles információt kapjon a helyzet súlyosságáról. A kórházakat dollármilliókban kifejezhető bírságokkal fenyegették meg, ha eltérnek az útmutatástól. A sajtó becsületére legyen mondva, hogy ahol bejutottak, eddig még sehol sem sértették meg az előírásokat – de a kórházak többségének egyszerűbb volt kizárni a lehetőséget.
Magyarországon jelentősen csorbult a sajtószabadság
Az európai uniós közbeszédet leginkább foglalkoztató magyar ügy 2020-ban – Orbán Viktor EU-s költségvetést érintő vétó-fenyegetése és Szájer József volt fideszes európai parlamenti (EP) képviselő brüsszeli orgiabotránya mellett – a gyulai ellenzéki aktivista májusi rabosítása volt. Csóka-Szűcs Jánost azért vitték el otthonából a rendőrök, mert a gyulai fideszes polgármester feljelentette rémhírterjesztésért. A Kossuth Kör helyi vezetőjének, a Momentum gyulai tagjának mindössze az volt a bűne, hogy – élve a szólásszabadság alaptörvényben biztosított jogával – a közösségi médiában felvetette: a járványra hivatkozva elrendelt tavaszi túlzó kórházi ágyfelszabadítás miatt „haldokló betegeket, magatehetetlen időseket és rehabilitációra szoruló sérülteket küldtek haza”.
Nem ő volt az egyetlen, akire a Fidesz által a veszélyhelyzet idejére a Büntető törvénykönyvbe (Btk.) beépített – akár három éves szabadságvesztést is lehetővé tevő – új tényállás miatt mozdultak rá a hatóságok. Végül az ügyészség ejtette ezeket az ügyeket, de az érintettek úgy érezték, az eljárás az elhallgattatásukat célozta. A sajtó munkatársai is óvatosabbak lettek, több kényes ügyről csak akkor mertek beszámolni, ha hivatalos szervektől megerősítő választ kaptak. Csakhogy rendszerint nem kaptak: az online sajtótájékoztatókra áttért operatív törzs késve vagy egyáltalán nem válaszol, adatokat titkol el. Ezt szóvá tette a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet is, amely tavasszal a Btk. módosítására, a felhatalmazási törvényre, illetve Orbán Viktor miniszterelnök személyes döntéseire hivatkozva sorolta hátrébb Magyarországot a sajtószabadság mértékét mutató listán. Egyébként hazánk a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta 66 helyett esett vissza.
Bár országnevet nem tartalmaz, a problémákat látja az EP is, amely idei jelentésében mintha a magyar helyzetet írta volna körül. Szóvá tették, hogy „egyes kormányok” igyekeznek elhallgattatni a kritikus és független sajtót, a közszolgálati médiát pedig kormányzati propagandává silányítják. Egy novemberben kiszivárgott hangfelvétel be is bizonyította, hogy köztévében a szerkesztők az ellenzék ellen hangolták a dolgozókat, s munkajogi szankciókkal fenyegették azokat, akik nem engedelmeskednek az utasításoknak.
Ugyanakkor az év egyik legnagyobb botránya idehaza az Index stábjának szétverése, majd a médium beolvasztása volt abba a cégbe, amely fő tulajdonosa, a TV2-elnök Vaszily Miklós. De szintén zavaros körülmények közepette váltott főszerkesztőt tulajdonosi nyomásra a Pesti Hírlap és a 168óra is, a kizárólag fideszes delegáltakból álló médiahatóság pedig szőrszálhasogató módon, apró hibákra hivatkozva nem hosszabbította meg a sugárzást biztosító frekvenciaszerződést a Klubrádióval.
