A gyerekeink agyába a 2020-as esztendő ugyanúgy bele fog égni, miképpen elődeink közös emlékezetébe örökre beleégtek a XX. század nagy történelmi traumái, a háborúk, népirtások, forradalmak, rendszerváltások. A gyerekeink minden pillanatban figyelnek minket, és életük végéig emlékezni fognak rá, hogy miképpen viselkedtünk 2020-ban, a nagy történelmi világjárvány idején. Számukra ugyanolyan érthető fogalom lesz a „kijárási tilalom”, mint amilyen érthető volt azoknak a mai felnőtteknek, akik gyerekként élték meg az ötvenhatos harcokat.
Biztos vagyok benne, hogy negyven év múlva az akkori magyarok zöme számára a 2020-as dátum ugyanolyan szimbolikus szám lesz, mint nagyanyáink és nagyapáink számára volt 1943 és 1944, vagy a szüleink számára 1956. Ezeknek a számoknak a jelentése az elmúlt évtizedekben egy-két mondatra redukálódott és sűrűsödött. Kimondod, hogy 1944 és mindenki tudja, hogy mire gondolsz. Ez szokott történni a történelmi dátumokkal. Ez lesz a 2020-as évszám sorsa is, és attól tartok: személyesen rajtunk, úgy értem, mindannyiunkon múlik, hogy a jelentéstartalom milyen kifejezésekben nyer majd végső formát.
A gyerekeink figyeltek minket 2020-ban, és alighanem levonták már belőlünk azt a konklúziót, amit meg fognak őrizni és tovább fognak adni. A magyar népnek negyven év múlva olyan közös, letisztult, kikristályosodott történelmi emlékezete lesz 2020-ról, amelynek a konkrét kifejezésformáiról nekünk még fogalmunk sem lehet – dacára annak, hogy éppen mi vagyunk azok, akik a jövő szavait tartalommal töltjük meg.
Világjárvány, mondjuk mi. Világjárvány, mondják majd ők, csak éppen nem tudjuk, hogy ők 2060-ban mit fognak e szó alatt érteni – feltéve, ha a 2020-as évszámhoz ők is ezt a szót fogják hozzárendelni. Azt sem tudhatjuk, hogy a 2020-as évszám az elkövetkező évtizedek során vajon negatív vagy pozitív tartalommal telítődik-e majd. Ami nekünk most tragédia, az a jövőből nézve tán valami jónak a kezdete. Talán azt mondják majd: igen, 2020, igen! Az volt az a csodálatos év, amikor a globális tragédia folytán az emberiség rádöbbent: vissza kell fordulnia azon az úton, amelyen elindult. Nem tudhatjuk, hogy így lesz-e. Hiszen elképzelhető az is: talán azt fogják mondani a 2060-ban élő magyarok, hogy igen, 2020, hát persze! Az volt az az év, amikor már megint elrontottuk, amikor újra bebizonyítottuk, hogy nem sikerült együttműködő társadalomként viselkednünk.
Akár így lesz, akár úgy, a jövő közvéleménye rólunk fog beszélni. Miképpen mi megkérdeztük az elődeinket, hogy mit csináltatok 1944-ben, mit tettetek 1956-ban, melyik oldalon álltatok 1989-ben, ők is rá fognak kérdezni a tetteinkre. Nagymama, te mit csináltál 2020-ban? Nagyi, te hány embert mentettél meg? Mondd csak, papi, miért is hagytatok embereket meghalni?
Néznek minket a gyerekeink, figyelnek és éppen ítéletet hoznak. Lehet, hogy a tojáshéj még ott van a fenekükön, lehet, hogy alig látszanak ki a földből, de nagyon jól tudják, hogy mi történik velük: éppen az ő életükkel játszunk.