Mari nénit majdnem agyonütötte az áram. Elromlott az olvasólámpája, kihívott egy villanyszerelőt, aztán este bekapcsolta az égőt, és felsikkantva elrántotta a kezét.
Hogy is írta Arany János? „Ötszázezer lihegve ment / Nyugatra, jó szaki, / Mert egy se bírt maradni, hol / Torkig ér a …”
Vagy nem pontosan így szól A walesi bárdok?
A példa egyébként sem pontos, mert mi, akik kalandvágyból itthon maradtunk, mi menetelünk esetleg „lángsírba”, ha legközelebb egy gyorsjavítást vállaló villanyszerelő kontár huzalozza a házunkat, persze számla nélkül.
Megjegyzem, nincs igazam, ha azt állítom, hogy csak a jó mesterek távoztak és a kevésbé jók maradtak. A gázkészülékünket öt évig nem tudta megjavítani egy cég egyre kevesebb és kevesebb munkatársával, majd jött valaki, vállalkozó és – hipp-hopp – megszerelte. Azóta – lekopogom – nincs gond. Ugyanígy dicsérhetek vizeseket és asztalosokat, tetőfedőket és klímásokat, de találkoztam korrekt villanyszerelőkkel is.
A gond csak az, hogy nő a kockázati tényező. Ha szakembert hívunk, soha nem tudhatjuk, mibe lépünk bele. (Meséljek a zuhanytálcáról, amit egy tégla tartott, és elöntötte a fürdőszobát a víz? Vagy a csapról, amit nem tömített Mekk mester, és átázott a fal a szomszédig két hete?)
No, és most mondok valamit, talán furcsát: nem magunkat, a kétbalkezes civileket féltem. A rossz mestereket és a kontárokat féltem. Mert ha nem ad számlát, akkor is fülön lehet fogni, ha leég a ház.
Mondjuk néhány hónapja nem égett le, csak egy bélelt kapu zuhant rám kis híján, vagy valaki másra a családból. Kerítésépítőnk a csuklópántot (magyarul: zsanért) nem jól biggyesztette a lyukas betonelembe. Ki kellett volna önteni betonnal a likat, hogy ne a levegőben lógjon a vas.
A szegény kis zsanér egy darabig tűrte, hanem aztán csak kilazult, az egész kapu leborult, s ha valakit éppen odaránt a sorsa, azaz ott jár, annak annyi, ahogy otthon, Nyíregyházán mondják.
Megkérdeztem az ügyvédet, mennyit kapna az építőmester. Úgy saccolja, nettó öt-nyolc évet.
Hoppá! Akkor a szakmásító tanintézetek mellé új börtönöket is kell építeni, elvtársak!
Egy államvezetésnek előre kell gondolkodni. Arrafelé, ahol a jövő sötét árnya lebeg. És nem majd akkor ám, amikor dől a kapu. Kenyér (közmunka) és cirkusz (stadion) mellett hullaházakra és börtönökre is jusson a pénzünkből. Megérdemeljük. Mi lakunk majd benne.